BNHA Oneshots ✔️

❤Kirishima x Reader❤

Missgenya kérésére

Éppen haza fele tartottam gyalog és az egyik közlekedési lámpa pirosra váltott előttem. Feltekintettem rá és amíg vártam, hogy váltson, egy elég hangos társaságra lettem figyelmes. Különösen az egyikük keltette fel a figyelmemet.

Vöröses haja az égnek meredezett, iskolai egyen ruhában voltak és sejtettem is melyik suliból. Tekintetem újra az arcára tévedt és megláttam aranyos mosolyát és skarlátos szemeit, amikben szívesen elvesznék.

De nem tarthat ez örökké, valószínűleg soha többet nem fogom látni, hisz elég nagy városban élünk.

Nem sokkal később haza értem és szél sebesen a számítógépem felé vettem az irányt. Nem is kellett sok, hogy meg találjam a U.A. sport fesztiváljáról készült videót.

Elkezdtem nézni és pár percre rá meg is láttam a képernyőn a piros fürtöket, hamar meg tudtam a nevét is.

...Kirishima Eijirou...

Ez után nem sokkal el is mentem fürdeni, majd aludni. Vagyis csak akartam, de nem sikerült mivel végig rajta járt az eszem.

Már egy hete, hogy láttam őt, de azóta sem. Mintha a sors nem akarná, hogy találkozzunk.
Letörten sétáltam az iskolám felé amikor hirtelen egy bolt rablás közepébe cseppentem. Próbáltam elszaladni, de az egyik rabló elkapott, és nem bírtam szabadulni.

Csak arra vártam hátha ide ér hamar egy hős, aki megmentsen. Nem is kellett sokat várnom és ott is termett egy.

...Kirishima...

Lesokkoltam. Pont így kell újra látnom őt? Ez nem lehet elég ciki.

- Hé, te! Nem túl férfias egy lánnyal így bánni. - szólt elrabolómhoz, aki eléggé erősen szorongatta felkarom.
- Kit érdekel hülye kölyök. - nevetett vissza a gonosztevő.
- Engedd el szépen a hölgyet. - parancsolt rá nyugodt hang szinttel, ami engem is kicsit meglepett.
- Mert mi lesz, ha nem? - kérdezett vissza egy elmebeteg kacajjal zárva mondandóját.

Ekkor hirtelen polip szerű csápok fonták körbe a rablót és elestem...volna, ha valaki nem kap el. Felnéztem és egy gyönyörű vörös szempárral találtam szembe magam.

Nem is tétovázott, karjaiba fogott és felemelt a földről a megmentőm. Kicsit távolabb lerakott a lábaimra és felém hajolt.
- Itt várj. - azzal visszament és közösen a csápos sráccal legyőzték a gonosztevőt és a rendőrségre bízták. Én eközben már egy mentőautó hátulján ültem egy takaróval a hátamon és egy mentős vizsgálgatott, hogy nem sérültem e meg.

- Innentől átveszem. - mosolygott az illetőre, aki csak bólintott és kettesben hagyott minket.
- Jól vagy? - nézett rám aggódó tekintettel a vörös hajú.
- Igen persze. - dadogtam és talán kissé el is pirulhattam.
- Remélem tényleg nem esett bajod. - mosolygott rám. - Lenne kedved meg inni valamit később? Engesztelés kép. - nyújtotta felém a kezét.

Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, de oda nyújtottam kezemet és meg fogtam övét.
- De....lenne kedvem. - válaszoltam neki pironkodva.
- Meg adnád a számod? Hogy elérhesselek. - kérdezte barátságosan.
Én csak bólintottam egyet és hamar számot is cseréltünk.
- Akkor később. - el is ment gondolom a dolgára.

Nem sokáig maradtam én sem, haza mentem és mikor oda értem be is huppantam az ágyamba. Még most sem hiszem el, hogy beszéltem vele. Bár ne ilyen körülmények között történt volna. Szomorodtam el kissé, de hamar elnyomott az álom.

Másnap reggel a szokásos teendőimet végezve a telefonom hangjára lettem figyelmes.

From; Kirihsima Eijirou

Akkor ma az Amaretto kávézóban délután kettőkor?

Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar fog írni, de visszaírtam neki egy "oké"- t és már el is kezdtem készülődni mivel már dél volt.

Hamar kész is lettem és elindultam a meg beszélt helyszínre, ahol már a bejáratnál várt engem.

- Szia (név). Mehetünk? - nyújtotta felém karját, amibe én bele is kapaszkodtam.
- Szia, igen persze. - mosolyogtam fel rá mivel vagy egy egész fejjel magasabb nálam.

Bementünk és mind ketten kikértünk egy-egy teát.
- Na és hogy keveredtél arra a környékre? - kérdezte miközben az italát kavargatta.
- A közelben lakom és éppen iskolába tartottam. - válaszoltam bele kortyolva a teámba.
- Értem, hát sajnálom, hogy nem értünk oda hamarabb. Még jó, hogy a társam is a közelben volt így hamar végeztünk. - mosolygott rám.
- Miért kérsz bocsánatot? Ha te nem jelensz meg, ki tudja mi történt volna ott velem. Köszönöm, hogy meg mentettél. - jöttem zavarba kissé.
- Ennek örülök és semmiség. Egy hős tanonc ott segít, ahol tud.
- Hős tanonc? - kérdeztem vissza kissé hitetlenkedve?
- Igen. Még csak másodikos vagyok a U.A. hősképzőben. - vakarta meg kissé zavartan tarkóját.

Nagyon sokat beszélgettünk ez idő alatt és sok mindent meg tudtunk egymásról.
- Haza kísérhetlek? - kérdezett meg mikor kiértünk a kávézóból.
- Persze. - dadogtam. - Erre gyere. - azzal el is indultunk.

Egy ideig csak csendben szeltük az utcákat amikor hirtelen megtörte azt.
- Lenne kedved ezt a mait megismételni? - fordult felém. A lemenő nap sugarai megvilágították tökéletes arcát ezzel még jobban kiemelve azt. Eltudtam volna veszni a látványban, de válaszolnom kellett.
- Igen lenne kedvem. - mosolyogtam rá.

Lassan meg is érkeztünk a házunkhoz és megálltunk a kapu előtt.
- Akkor legközelebb. - tekintettem fel rá.
Ő nem válaszolt semmit csak közelebb hajolt és homlokon puszilt.
- Már alig várom. - válaszolt egy fokkal mélyebb hangon, mint eddig, amitől liba bőrös lettem.

Az arcom már jobban hasonlíthatott egy paradicsomra és talán még gőzölöghetett is.
- Jó éjt (név) - chan. - intett felém.
- J....jó éjt Kirishima- kun. - emeltem egyik kezemet az arcomra míg a másikkal integettem neki halványan.

Egy ideig még néztem távolodó alakját, majd beléptem a házba. Miután becsuktam az ajtót, neki támaszkodtam és mellkasomra helyeztem a kezem.

Azt hiszem belé szerettem. - suttogtam zakatoló szívemnek.

Na ezzel is meg lennék. Gomene guys m, hogy ritkán van rész, de egy kis teknikai malőr a hibás ami miatt nem tudom kirakni időben a részeket.
Na meg ugye kissé lusta is vagyok, de ez már mellékes.

Ha tetszett a rész akkor írd meg kommentben vagy jelezd nekem egy szavazat formájában.😊
Találkozunk a kövi oneshotban 😘