BNHA Oneshots ✔️

❤Aizawa x Midnight❤

Naruto-hun01

Aizawa sz.sz.:

Álmosan nyomtam ki a reggeli ébresztőmet, de nem keltem fel azonnal inkább csak a plafont néztem. Már egy ideje furcsa érzések kavarognak bennem egy bizonyos személy iránt. Már egy ideje randizgatunk, mégsem mondtuk még ki egyenesen, hogy járunk. Ez a gondolat frusztrációval és egy kis szomorúsággal tölt el. Szeretnék már tovább lépni a kapcsolatunkban, de nem tudom, hogyan adhatnám ezt elő Nemurinak.

Lassan felkeltem az ágyból és felvettem az iskolai uniformomat, a hajamat egy laza copfba kötöttem fel miután alaposan meg fésültem azt. Elindultam az iskola felé és egész úton csak a reggelin járt az agyam.
Ma megkel tennem, elkel neki mondanom az érzéseimet még akkor is, ha ő nem így érez.

Beérve az iskolába azonnal az osztálytermem felé vettem az irányt, ahol még nem igazán volt bent senki. Elég hamar szoktam beérni így még van időm az órák előtt még egyszer átnézni az aznapi anyagot.
Leültem a szokásos helyemre, és elő is pakoltam a szükséges tankönyveket, füzeteket.
Pár perccel később újra nyílt az ajtó és egy ismerős illet csapta meg szagló szervemet. Felpillantottam tanszereim közül és egy megpillantottam gyönyörű szép, hosszú, fekete hajkoronát. Kissé zavarba is jöttem, de szerencsére hamar eltudtam rejteni azzal, hogy lehajtottam a fejemet. Nem szerettem volna, hogy észrevegye piroskás arcom, mert nem éppen ez jellemez engem.
Nagy nehezen lenyugtattam a szívem heves dobogását és újra a tanulásra tudtam összpontosítani.

- Ohayo Shota-kun. - köszönt nekem hangosan az előbb említett kék szemű.
- Ohayo Nemuri-chan. - köszöntöttem én is egyhangúan.
- Ma mehetnénk együtt haza. - ajánlotta fel fülig érő mosollyal.
Felnéztem rá és halvány, derűsebb arckifejezésre váltottam.

Kínzó lassúsággal teltek az órák, már azt hittem soha nem hallom meg az utolsó csengőt. Nagyot sóhajtottam mikor végre mégis meghallottam a megváltó csengést. Sietősen pakoltam el a dolgaimat a táskámba.
Olyan ideges voltam, hogy elsőre véletlen újból kiborítottam a táskám tartalmát. Mire mag nehezen újra összeszedtem a dolgaim, már mellettem állt szívem felperzselője.
Lehajolt és segített össze szedni a maradék pár tollat a földről miközben jót derült rajtam.
- Shota-kun, ma kifejezetten esetlen vagy. - kuncogott rajtam. Nem válaszoltam semmit és amint végre vissza pakoltunk mindent a táskámba el is indultunk.

Séta közben figyeltem a tájat, amit most a lemenő nap sárgás sugarai tarkítottak be. Minden olyan nyugodt volt és csendes, úgy éreztem itt az ideje tennem egy lépést felé, de nem igazán tudtam miként kellene.
Lassan sétáltunk egymás mellett síri csendben, nem az a kínos, hanem inkább a kellemesebb fajta volt. Ha tehettem volna örökké ebben a nyugodtságban maradnék, de muszáj lesz valamit mondanom mert, ha nem teszem meg akkor nem biztos, hogy lesz rá megint alkalmam.

- Nemuri-chan? - szólítottam meg kissé félénken.
- Igen? - nézett rám kíváncsi tekintettel.
- Szeretnék neked valamit elmondani. - szorítottam meg kissé a táskám pántját. - K....kedvellek. - összeszorítottam a szemeimet és vártam a választ, nem bizakodtam benne, hogy netán viszonozza, de azért kissé reménykedtem benne.
Egy ideig csak hallgatott, ránéztem arcára és egy kis pírt véltem felfedezni rajta.
- É....én is...kedvellek. - elfordult tőlem, de még így is láttam, hogy a füle hegye piros.
- A....akkor...kérlek...járj velem. - bizakodóan néztem rá.
- I....igen.

Bocsánat srácok tudom, hogy szörnyen rövid lett, de nem tudok többet kihozni ebből a shipből 🤷🏻‍♀️ azért remélem tetszett.