Árnyak és ármányok

𝚆𝚊𝚢 𝚘𝚏 𝚜𝚒𝚕𝚟𝚎𝚛

  A szívem olyan gyorsan vert, hogy kis híján kiugrott a helyéről.
  - Kire gyanakszik?
  - Ahhoz, hogy elmeséljem, egy hosszú történetet kell elmondanom előbb neked. Sokmindent éltél át amiről nem is tudsz - mondta, miközben ujjaival feszülten dobolt az asztalon.
  - Halljam!

  A férfi megadóan sóhajtott.
  - Ugyebár édesapádnak van egy ikertestvére, Charles...
  - Tudok Charles bácsiról - forgattam meg a szemem unottan. Sok emlékem nem fűződött a bácsihoz, ugyanis körülbelül ötévente látogatott meg minket. Csak egy örökké morcos, komoly ember képe maradt meg a fejemben.
  - De nem mindent. Nos, mivel mindketten fiúk, ráadásul ikrek voltak, ésszerűen az örökölte a királyságot aki azt a pár másodperc előnyt megszerezte magának. Az édesanya az elsőszülöttét Charles-nak, az utána érkezőt pedig William-nak nevezte el. Viszont a gyerekek nevelése közben, már az első pár hónapban a királyné észrevette, hogy William gyorsabban fejlődik, egészségesebb és sokkal erősebb is ikertestvérénél. Tudták, hogy a birodalom élére erős és jó király kell. Ezért a királlyal úgy döntöttek, hogy abban a tudatban fogják őket tovább nevelni, hogy William a nagyobb iker. Így ő örökli a birodalmat. Viszont szigorú, nagyon szigorú titoktartás mellett, nehogy Charles-ban később ez irígységet váltson ki. Aki akár egy gyanús szót is elfecsegett, főleg Charles-nak, az rögtön a fejével fizetett.

  Meglepetten hallgattam. Ez egészen új volt nekem.
  - Ne is mondja tovább. Tehát maga szerint a nagybátyám megölette az öcsémet, mert valahonnan megtudta az igazságot amit eltitkoltak előle, és most vissza akarja szerezni ami őt illeti. Ön ezt mondja. Én pedig azt mondom, hogy ki van zárva - jelentettem ki.
  - Ugyan miért lehetne kizárva? - vonta fel kíváncsian a szemöldökét.
  - Mert ha azt akarta volna, hogy apa trónörökös nélkül maradjon, akkor engem is meg kellett volna öletnie, nem csak a testvéremet - vontam le a logikus következtetést.
  - Nos, ez már nekem is eszembe jutott. És azt kell mondjam, hogy a kettő nem zárja ki egymást - kopogott halkan az asztalon, miközben magyarázott.
  - Hogy érti?
  - Két lehetőség van - vázolta. - Az első az, hogy az öcséd után rögtön te következel. A második, ami kicsit hihetőbb, hogy az öcséd meggyilkolásával rád akart ijeszteni. Talán sejti, hogy van egy kis eszed, és erre rá is jössz. Mert ha megijedsz, és te magad mondasz le a trónról, akkor ő nem úgy lép a trónra, hogy erőszakkal vette el, hanem önként felajánlották neki. Az öcséd meggyilkolását pedig nem veszik egy kalap alá a lemondással, arra fogják kenni, hogy kísért téged az öcséd szelleme, lelki fájdalmat érzel, így nem vagy képes megbírkózni uralkodói feladataiddal.
  - Hát... Ezt okosan kitervelte - támasztottam meg a fejem elismerőn. Sőt, ha jobban belegondolok, zseniális. Trónbitorlás annélkül, hogy megölne. Habár a vérontást nem sikerült elkerülnie, mégsem kelt akkora feltűnést mintha én lettem volna az áldozat.
  - Bizony. Mint egy gonosz lángelme - bólintott.
  - Gondolom, ezzel most minden veszve van - sóhajtottam. Az már egyértelmű volt, hogy itt nem fog minden úgy történni ahogy terveztem, de tudnom kellett, mire számítsak. Vagy hogy egyáltalán mit tegyek.
  - Még nincs. Jó lenne kitalálni hogyan tovább. Sajnos az az érzésem, hogy az édesapja per pillanat nem lehet a segítségünkre. Ezzel a lelkiállapottal nem képes józanul gondolkodni. De talán mi ketten is ki tudunk tervelni valamit. Természetesen a legszigorúbb titoktartás alatt.
  - Biztos ebben? Mármint eleve abból indulunk ki, hogy a nagybátyám volt a tettes. Mi van ha nem ő volt? - szóltam kétkedve.
  - Akár ő volt, akár nem, nagyon óvatosnak kell lennünk amíg ki nem találjuk hogy mit tegyünk. Mert akárki is volt a gyilkos, a végső célpont te leszel. Az örökös.
  - Igaza van - ismertem el.

  Sóhajtva temettem a tenyerembe az arcom. Úgy éreztem, mintha hetek óta egy szemhunyásnyit sem aludtam volna, pedig nemrég keltem. Mintha egy rettentő hosszú és bonyolult matekpéldával kéne megbírkóznom. Az sosem volt az erősségem.

  - Ha nagy tehernek érzi, megcsinálhatom egyedül is... - szólt együttérzően a férfi. Ellenkezően megráztam a fejem.
  - Nem. Ebben nekem is részt kell vennem - ennyivel tartoztam Maxnak. Már a gondolatra is könny szökött a szemembe, hogy ezután nem hallhatom a kis virhonc nevetését, de tűrtőztettem magam. Utáltam idegenek előtt elgyengülni.

  - Rendben - bólintott.

  - Nos... Mi legyen az első tennivaló?

  - Az az érzésem, hogy akármelyik lehetőség is legyen, maga nem maradhat itt tovább. Minnél hamarabb el kell tűnnie, különben az életével játszik.

  - Mármint... Meneküljek el?! Hagyjam itt a birodalmam? Az otthonom? - rémültem meg.

  - Attól tartok, nincs más választása, ha meg akarja érni a holnapot. Természetesen ez nem lenne végleges. Megvárja amíg elmúlik a veszély. Bizalmasokat kell szereznie, és sereget a nagybátyja ellen.

  - Nekem már van seregem és bizalmasaim a saját országomban!

  - Mit gondol, ki fogja elhinni, hogy a nagybátyja ölette meg az öccsét? Őrültnek, és paranoiásnak fogják tartani.

  - De... Akkor sem tudom hova mehetnék - sóhajtottam. - És apámat sem hagyhatom magára!

  - Az édesapja miatt ne aggódjon. Vigyázni fogok rá. Jó kezekben lesz. Ami pedig a helyet illeti... Először álnévvel kell bekérezkednie valahova. Csak miután meggyőződött róla, hogy nem a bátyja emberei, azután tudathatja velük valódi kilétét - vázolta.

  - Na álljon meg a menet! Tehát bolyongjak egyedül, ha kell napokig az erdőben, amíg nem találok egy istenverte helyet ahol megszállhatok?? Ezt nem gondolhatja komolyan!! - háborodtam fel.

  - Kisasszony, kérem nyugodjon le. Most elsősorban az élete a fontos, nem a jóléte...

  - Tényleg?? És maga szerint meddig képes egy magamfajta lány életben maradni az erdőben, farkasokkal körülvéve, élelem és víz nélkül, kiszolgáltatva mindenféle vad veszélynek?! Akkor köszönöm szépen, inkább folytsanak meg álmomban a saját ágyamban! - húztam fel az orrom.

  - Emiatt ne aggódjon. Fel lesz pakolva több napig elegendő élelmiszerrel, vízzel és meleg ruhával. Ezenkívül egy testőr fog vigyázni magára, amíg alkalmas helyet nem talál a maradásra.

  - Akkor... Az úgy megfelel, ha mondjuk három nal múlva indulok?

  - Három nap?? Ó, nem, még ma indulnia kell!

  - Még ma??! - ijedtem meg.

  - Olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet! - bólintott.

  - Ez akkor is őrültség! - fogtam a fejem. Már előre féltem, hogy mi vár rám.

  - Az élet néha őrültségekre kényszerít az életbenmaradás érdekében - mondta bölcsen.

Egy pár percig mindketten töprengve hallgattunk, és fagyasztó csendbe burkolóztunk. Végül a főtanácsos elszántan szólalt meg:
  - Az lesz a legjobb, ha már most elkezdesz pakolni. Csak a legfontosabbakat tedd be! - utasított.

Mivel beláttam, hogy nem volt  más választásom, bólintottam, majd felálltam.
  Hálásan pillantottam a férfi felé, majd megfordultam, és a szobám felé indultam.
  Hihetetlen, hogy mennyi minden képes megváltozni egy éjszaka alatt...