Novellák És Estimesék

C. Alastrina - Kincsek (2019)

Volt egy világ, amikor háború volt. Akkor, még minden más volt. Az emberek megtanultak egy vérző bolygónak, a romos földjein is boldogok lenni.

1944 Januárja egy havas és hideg tél volt. Szinte a szó is megfagyott. A kútból is nehéz volt vizet felhúzni. Egy kis faluban egy alig 9 éves fiú játszott a friss hóban a kutyájával. Este felé járt már, a nap is lement. A városban ilyenkor mindig narancs-vörösen világított a hóról visszaverődő fény az égre. De a faluban alig voltak fények.

-Pisti! Vacsora! -kiabált ki az anyja a kertbe. A kisfiú, már nagyon éhes volt, szóval olyan gyorsan futott a házba, ahogy, csak a lába bírta. A család összeült vacsorázni. A szülők és Pisti idősebb testvérei: Juli és Misi. Vacsora után Pisti éhes maradt, szóval kért még, de Juli közölte, hogy nincs több. A kisfiú nem adta fel, még a lábosba is belenézett, ami üres volt. Szomorúan ment az emeleti szobájába. Ahogy sétált végig a folyosón, meglátta, hogy Misi egy dobozt rejtett az ágya alá. Pisti nem maradt csöndben, hangosan rákérdezett, mi is lehet a dobozban.

-Kincsek! -mondta Misi nevetve, majd leült az ágyára.

A tavasz lassan elérkezett a Dunán-túlra is. Az erdők és a rétek virágoztak és megteltek madarakkal, legelő birkanyájakkal és virágról virágra szálló méhekkel. Pisti és Misi a régi földúton sétáltak. Misi csöndes volt és ideges. Egyszer csak megszólalt:

-Holnap el kell mennem, egy hosszú időre...

-Hova? -kérdezősködött Pisti

-A háborúba. Harcolni fogok Magyarországért és értetek.-válaszolta a bátyja

-És mi van, hogyha nem jössz vissza? -a kisfiú csak nem hagyta abba a kérdezést

-Túl fogom élni. Megígérem. -mondta bizonytalanul Misi

Másnap az egész család együtt búcsúzkodott Misitől a Soproni vasútállomáson. Több száz család vált el a fiától. Több száz anya, testvér, feleség és menyasszony hullatott könnyeket. Ez mindenki számára szomorú nap volt. Az ég is szomorú volt, annyira, hogy a Duna is megáradt, a szél fákat döntött és villámok szaggatták ketté a láthatárt. A családból egyedül Juli siratta a bátyját.

-Ne gyászolj Júlia!-intette le az apjuk -Erős a te bátyád, észre sem veszitek, hogy elment, nemsokára, már minden olyan lesz, mint régen.

-Karácsonyra itthon leszek! Megígérem! -kiabálta Misi miközben felszállt a vonatra. Miután a család hazaért, Pisti úgy gondolta kideríti, mi is lehet az a nagy kincs, amit a a testvére az ágy alatt rejteget. Bement szobába és kivette a nagy és nehéz dobozt, majd kinyitotta. Meglepődésre se arany, se ezüst, se pénz, se égszer, sőt még drágakövek sem voltak benne. Csak levelek, képek és pár teleírt füzet.

-Miért nevezett pár egyszerű papírt kincsnek?-gondolta magában Pisti miközben visszarakta a dobozt az ágy alá.

Ígéretek ide vagy oda. Misi nem állt az ajtóban decemberben és nem is ünnepelte velük a karácsonyt, már soha többé. Pisti csak akkor érthette meg igazán, miért jelentettek a képek, levelek és írások ekkora kincset a testvérének.