Az Eldarya fegyencei

6. fejezet - Első randi?

Lance már egészen megszokta, hogy hajnalban keljen, még jóval az őrök ébresztője előtt. Sokkal kellemesebb volt saját magától feljönni az álomvilágból, mint a durva kiáltásokra és a cellaajtókon való csörömpölésre ébredni. A börtönben eltöltött közel tíz éve alatt már egészen megszokta ezt a módot, így nem okozott neki gondot, hogy megelőzze a kellemetlenséget.

Most viszont... Az elmúlt éjszakája után egész egyszerűen szeretett volna még álmodni. Mert álmában szabad volt és volt mellette valaki, aki megtörte a magány hosszú éveit, amibe száműzte őt a világ. Szeretett volna szabad lenni a valóságban is, szabadon átölelve azt, aki fontos a számára. Ez a képzelet olyan távolinak tűnt, olyan elérhetetlennek, hogy lassanként még az édes álmot is megmérgezte. Az egyetlen vigasza viszont pontosan az orra előtt volt.

Ahogy az acélkék szemek felnyíltak a világra, a fehér falak helyett egy sokkalta kedvesebb, szívet melengetőbb látvány fogadta.

Carey olyan édesen, zavartalanul aludt a karjai közt, hogy az azonnal elűzött minden keserűséget Lance szívéből. A férfi egyenletes, nyugodt szuszogása arról tett mindennél nyilvánvalóbb bizonyságot, hogy az albínó is kedves álmot alszik, s legalább álmában önfeledten boldog lehet. A sárkány most döbbent csak rá, mennyire szereti nézegetni a nyugodt, vértelen arcot, a fehér szempillákat, a halvány, puha ajkakat, a hószínű hajszálakat, ahogy a szeme elé hullanak... Minden egyes négyzetcentijét szerette nézegetni, amikor ilyen megbékélt arckifejezés ült ki rá. Ugyanakkor a szíve sajdult bele, hogy hamarosan eljön az ébresztő ideje és ezt a gondtalan arcot beszennyezi a komorság árnyéka.

A férfi lassan megmoccant, eleresztve az albínó hátát, hogy kisöpörje ujjaival a kócos tincseket az arcából, majd finoman az álla alá nyúlva emelte meg a fejét, hogy puha csókkal ébressze fel a szerelmét. Carey elégedetlen dünnyögéssel fintorgott az érintésére, megmosolyogtatva ezzel a sárkányt. Még néhány, apró csókkal próbálkozott felébreszteni őt, de a másik csak bekucorodott az ölelésébe és megpróbált visszamenekülni az álmok mezsgyéjére a valóság elől.

Lance óvatosan húzódott ki karjával a nyaka alól és kikászálódott az ágyából, hogy visszatérjen a sajátjába. Csak amikor mély sóhajjal elhelyezkedett a kemény matracon és az oldalára fordult, szembenézve a másik ággyal, akkor vette észre az őt vizslató vízkék szempárt.

- Carey... - sóhajtott halkan – Ne haragudj, hogy felkeltettelek.

- Miért kérsz mindig bocsánatot? - mosolyodott el halványan a férfi – Mondtam már, hogy szívesebben ébredek így, mint arra az éktelen zajongásra, amit az őrök művelnek.

A sárkány csak hümmentéssel felelt, majd mindketten elcsendesedtek.

Pár percen belül már lehetett hallani, ahogy az első őrök elindulnak, fegyvereik fém markolatát végighúzva az összes ajtón, ami minden egyes koccanásnál élesen csörrent, ahogy egyenetlenségbe ütközött. A rabok lemondó sóhajjal hagyták maguk mögött az álmaik világát és merítettek erőt egy újabb egyhangú napra az Eldarya szigorított intézet falai között.

Néhányan azonnal ordítozni kezdtek az őröknek, hogy hagyják már abba a ricsajt, mire azok visszakiabáltak, hogy nem érdemelnek dallamosabb ébresztést. Mindezzel még nem is lett volna semmi baj, ha nem ismétlődne meg minden egyes áldott nap a jelenet.

A sárkány és az albínó egymásra néztek, egymásból nyerve elszántságot arra, hogy átvészeljék az előttük álló napot. Egy egész napot, amikor úgy kell tenniük, mint két idegen, akik egy cellán osztoznak. Ha túl közelinek, túl közvetlennek látszódik a barátságuk, azt egy idő után többen is megneszelhetik a kelleténél, ők pedig szeretnék elkerülni a feltűnést. Épp elég volt az, hogy Nevra tisztában volt a kettőjüket egymáshoz fűző kapcsolattal. Ő is pusztán azért, mert felismerte azt a tekintetet Lance szemeiben Carey-re nézve, amit Ezarelnél szokott látni, amikor pár lopott percet kettesben tölthetnek.