9. Mozgalmas reggel

698 71 38
                                    

Kirishima szemszöge:

-De-de Kaminari...- kezdtem el mentegetőzni, miközben vörös arcomat próbáltam elrejteni.
-Naa! Ez egyátalán nem ciki! Az osztályból valaki, igaz?- lelkesült be. Egy halványat bólintottam, ezzel választ adva kérdésére.
-De igazából felejtsük el, majd elmondom. Oké?- kérleltem szőke barátomat, aki egy nagyot sóhajtott, majd bólintott egyett.

Az este nagyrészt videójátokozásból állt. Nem nagyon beszéltünk, esetleg akkor lehetett hallani kedves felszólalásainkat, amikor valamit elrontottunk, esetleg megöltek minket.

Hajnali 3 körül nagyokat ásítva dobtuk félre a kontrollereket és feküdtünk be az ágyba. Eléggé elfáradtunk, mivel többszáz zombit megöltünk, emellett bányásztunk, és még házat is építettünk.

A reggel egy pislogás alatt itt termett.

A nap szemembe világító sugaraira keltem. A fénytől egy darabig semmit nem láttam, majd elkezdett kitisztulni a kép. Tekintetemet rögtön az ágyam másik végében szuszogó Denkire vezettem. Hirtelen egy furcsa érzés támadt a hasamban. Mi ez a furcsa érzés? Kezdtem el gondolkozni, majd óvatosan felkeltem és kimentem a mosdóba hátha valami elrontotta a gyomromat, de nem.

Miután elkönyveltem magamban, hogy biztos csak egy űrlény szállta meg a testemet és valószínűleg épp fészket épít a gyomromban, visszamentem a szobámba.

Halkan leemeltem a fejhallgatómat a gépemről és a telefonomba csatlakoztattam. Elindítottam egy random lejátszási listát és bekapcsoltam a gépemet. Amint betöltött rögtön rákattintottam a Google-re és rákerestem a világ legjobb játékára.

-B*ZDMEG CASTIEL!- ordítottam fel amikor a folyamatos rossz válaszok megadása után Castiel szívmérője -100-on volt. Gyorsan megfordultam, hisz a hirtelen jött ingerültségem lehet, hogy felkeltette Denkit. Ő az ágyon ülve röhögött, én pedig levettem a fejhallgatómat.
-Komolyan?- fogta a hasát a nevetéstől. -Csábításból jeles?- esett le az ágyamról és a földön fekve folytatta az eddigi cselekvését.
-Jólvan na...- pirultam el, majd folytattam a játékot.

Miután sikerült Castiel mérőjét nullára visszaállítani önelégülten hátradöltem.
-Ügyes vagy- jött oda Kaminari és megveregette a vállam.
-Tudom!- vigyorogtam.
-Ki a kedvenced?- kérdezte.
-Mi? Miből?
-A csábításból jelenből, haver...- folytotta el a nevetését.
-Hát... Castiel lenne ha nem lenne ilyen bunkó...- fontam össze a mellkasom előtt karjaim. Denki megértően megveregette a vállam.
-Értelek haver. Nekem Nathaniel... volt- javította gyorsan ki magát.
-Volt?- húztam gonosz mosolyra a számat.
-I-Igen! Csak volt! Nagyon rég volt mikor utoljára játszottam vele!- kezdett el mentegetőzni.
-Akkor kérem a telefonod- nyújtottam ki felé a kezem.
-Neem!- csapta el a kezem.

Miután megvitattuk, hogy ki a legjobb karakter, lementünk reggelizni. Kaminarival eldöntöttük, hogy palacsintát csinálunk.
-Ez nem biztos, hogy jó ötlet...- suttogta szőke barátom, mire legyintettem.
-Nem lehet olyan nehéz...- jelentettem ki és nyitottam ki a hűtőt.

10 minutes later

-KAMINARI HOL A POROLTÓ?!?- ordítottam neki, miközben a képességemet használva próbáltam eloltani a palacsinta készítés közben keletkezett tűzet.
-Te LÁNGOLSZ!!- sikított egyet, mire az égő kezeimre néztem.
-Oltsd már el!- szóltam rá. A poroltót a tűzhely felé helyezte és próbálta eloltani a tűzet.

Miután sikeresen eloltottuk bementünk a fürdőbe.
-Haver, hogy került ennyi hab az arcomra?- néztem a tükörbe, majd elkezdtem lemosni.
-Hát, tudod még nem csináltam ilyet...-

Miután megtörölköztünk, komoly tekintettel néztünk egymásra, aztán kitört belőlünk a nevetés.
-Todocsinta- fentrengtünk a földön.
-THIS PANCAKE IS ON FIRE!- röhögtünk saját marhaságainkon.

Mikor nagyjából sikerült befejeznünk visszamentünk a konyhába.
-Ezt fel kéne takarítani...- néztem rá Denkire.
-Ajj ne már! A te ötleted volt a palacsintasütés!- vágott fájdalmas arcot.
-Az lehet, de nem én fújtam dezodort a palacsintára...-
-Én csak azt akartam, hogy illatos legyen!- kezdett el mentegetőzni. -Hozom a felmosót...- sóhajtott egyet.

Próbáltuk a baleset minden nyomát eltűntetni. Többször felmostunk, megtisztítottunk mindent. Az Aoyamát megszégyenítő csillogású konyha tisztább volt, mint valaha.
-Nem gondolod, hogy ez túl tiszta?- néztem Kaminarira.
-Ha szeretnéd felgyújtom mégegyszer...- nézett vissza rám.
-Inkább ne, jó ez így- vakartam meg a tarkómat, majd felkaptam a tisztítószereket és a helyükre raktam őket.

Denkivel a kanapén fetrengtünk, mikor a gyomrunk egyszerre szólalt meg.
-Éhes vagy?- néztem rá.
-Igen- ült fel.
-Mit kérsz?- álltam fel.
-Todocsintát- vigyorgott, majd megint nevetni kezdtünk.
-Ez amúgy nem is vicces...- néztem rá még mindig nevetve.
-Meglehet...- próbálta elnyomni a vigyorát.

Eldöntöttük, hogy inkább elmegyünk reggelizni a mekibe, mert ott kevesebb esélye van, hogy felégetünk valamit.

Mikor odaértünk elkezdtük nézni a reggeli menüket.
-Én olyan lapos cuccot kérek- mondta Denki a kasszásnak.
-Én is- mondtam.
-Milyen izűt?- nézett ránk a kasszás lány miközben a gépet nyomkodta.
-Sajtosat- mondtuk egyszerre.

Miután a kaját megkaptuk leültünk egy asztalhoz, majd nyammogni kezdtünk.
-Dude, this shit is so cheezy- jelentette ki Denki.
-Aha, pont úgy van- bológattam mivel egy szót sem értettem belőle.

Egy darabig még beszélgettünk, majd lassan visszaindultunk hozzám.
-Szerintem én majd megyek- biggyesztette le a száját Kaminari.
-Rendben... és ne felejts el majd iskolába menni- vigyorogtam rá.
-Most ezt miért kellett?- szorította össze a szemeit.
-Én szeretek bejárni...- suttogta.
-Te mindig is furcsa voltál...- nevetett majd felkapta a táskáját. -Én megyek is, hazakéne érnem ebédre vagy anya kicsinál- nevetett én pedig bejárati ajtóhoz mentem.
-Elkísérjelek?- kérdeztem.
-Hagyd csak- legyintett. -Majd ezt a bekell adnunk máskor is- vigyorgott rám. -Szia!- integetett és kiment az ajtón.
-Ne égess fel semmit útközben- szóltam utánna.

A napom további része unalmasan telt, kicsit tanultam, játszottam, de úgy igazán semmit sem csináltam. Lefekvés előtt edzettem egy kicsit, majd álomra hajtottam a fejem.
_______________
Sziasztok!
Itt is lennék ezzel a résszel és tudom, hogy sokat kellett rá várni, de nem tudtam volna hamarabb megírni☹️
Legyen jó napotok💜

Perfect Chemistry ~Shinkami [bnha ff]Where stories live. Discover now