Jungkook:
Beültünk az autóba, Jin vezetett persze, én és Tae hátul ültünk a középső helyet kihagyva, így mind a ketten ablaknál voltunk. Taehyungról le sem tudtam venni a szemem. Ahogy a nadrág ki emelte becses hátsó felét, ahogy a kulcs csontjához belehetett látni. Ez a mennyország. Kíváncsi vagyok, hogy a fotósók most milyen ruhákkal állnak majd elő.
Ahogy megérkeztünk az épület elé, Jin kitett minket, és elhajtott. Azt vettem észre, hogy mindenki, még a férfiak is, nyálcsorgatva néznek végig Taehyungon. Szemforgatva,a csuklójánál fogva húztam be az épületbe. Mikor bementünk, a fotósunk robogtatott elénk ruhákkal.
- Na végre, hogy itt vagytok! Itt vannak a ruhák, menjetek átöltözni. -mondta izgatottan Michael. Igen így hívják.
- Merre van az öltöző? -kérdeztük egyszerre.
- A folyosó végén a 20-as szobában. Ha átöltöztetek akkor gyertek a 16-os ba.
- Rendben köszönjük. -mondtam egy pici mosollyal az arcomon. Elindultam az öltözőbe, nem figyelve, hogy Taehyung most jön-e vagy sem. Jelen pillanatban mérges vagyok, hogy így öltözködik.
- Kook elmondod, hogy mi a bajod? -kérdezte Tae miután bezárta az öltöző ajtaját. Nem válaszoltam, csak levettem a pólómat, hogy elkezdjek öltözni. Mielött felvettem volna a fotozáshoz kellő ruhát, megfogja a vállam, szembe fordit magával és neki lök a falnak. Döbbenten nézek Tae szemébe. -Mondd el mi a bajod...kérlek. -könyörgő hangaja nem lágyít meg. Ha tudná miota vagyok belé szerelmes. Lelöktem kezét a vállamról, és megadtam a tisztes távolságot köztünk. Visszamentem a cuccomhoz és tovább öltöztem. Mikor kész lettem, átmentem a másik szobába. Pár másodperc múlva Taehyung is belép a szobába, lehajtott fejjel. Lehet, hogy most rohadtul megbántottam...egy kicsit lelkiismeret furdalásom van. Fotózás után majd bocsánatot kérek és elmondom majd, hogy miért rángattam be a nyálcsorgato emberektöl.
A gondolkodásomból a fotós tapsa keltett fel.
- Jól van, akkor kezdjük el. Nagyon jól néztek ki ezekben a ruhákban. Előszőr Jungkook kezdi, szóval addig Taehyung ülj le nyugodtan.Taehyung szemszöge:
Leültem a fotelba, és csak Kookra tudtam koncentrálni. Hiába fájt az ami az öltözőben történt, nem tudok rá haragudni. Lehet hagynom kéne, hogy a dolgok történjenek maguk után. Ki kell derítenem, hogy mit érzek Jungkook iránt.
- Taehyung. TAEHYUNG! -hirtelen felkaptam a fejem a fotós hangjára. Ennyire belemerültem volna a gondolataimba, hogy kizártam magamkörül a külvilágot? Ez még sosem fordult elő. - Jó lenne, ha figyelnél. Most pedig állj fel és menj a kijelölt helyre. -utasított Michael. Miközbe beálltam a helyemre, Jungkookra néztem, aki engem figyelt aggódva. Az előbb még rám sem bagózott, most meg talán aggódik? De miért? ((No fluimucil Ábelka xdd))
- Az a lényeg Taehyung, hogy a képen szabadnak,és boldognak látszódj. De kezdjünk bele mert nem érek rá egész nap! -tipikus fotós. De inkább csinálom azt amit mondd. Én is gyorsan szeretnék végezni, hogy végre hazamehessek.
*Idő ugrás*
Mikor kész lettünk, gyorsan kiválasztottuk azokat a fotókat amik jók lettek. Amikor ezzel is megvoltunk, az öltözőbe mentünk, hogy átöltözzünk a normális ruháinkba.
- Megyek hívok taxit, hogy ne kelljen Jin-nek ugrálnia. - válaszom meg sem várva, kiment. Miért fáj a mellkasom?
Miután kész lettem, kimentem az előtérbe, ahol senkisem volt, csak Jungkook ült egy fotelban.
- Kész vagyok. Mehetünk. - Kook fel áll a helyéről és felém jön. Meg áll előttem egy lépésnyire, és szemeimbe néz.
- Ne haragudj, hogy bunkó voltam. - vakargatta meg tarkoját és bocsánat kérő fejet vágott.
- Nem haragszok. - megszakitottam a köztünk lévő távolságot és megöleltem, miközben a fejem nyakhajlatába fúrtam. Nagyon jó illata van. Ezt akarom érezni egész nap. Ölelni akarom éjjel-nappal. Megérzem két kezét amivel átölel a derekam felett. Így állunk még pár másodpercig, míg Kook megnem szakitja a csendet.
- Itt a taxi. - hátrébb lép. Egy kicsit elszomorodtam, hogy nem ölelhetem tovább. Hirtelen megfogja a csuklóm és elkezd húzni a kocsi felé. Kinyitja nekem az ajtót, amin beszállok, és leülök az ablak melletti hejre. Kook a középső helyet kihagyva, ő a másik oldalra ül. Szorosan mellette szeretnék ülni kézenfogva.
Kezdek beteg lenni...Jungkook szemszöge:
Az út csöndben telt el hazáig. Mikor beértünk, Tae ledobta a cipőjét és elfeküdt a kanapén, akárcsak Csillag Patrik. Én csak mosolyogva bújtam ki a kényelmes cipömből, és Tae-t egy picit arrébb lökve, leültem mellé.
Ülőhelyzetbe tornázta magát, és szorosan mellém ülve a féjét vállamra hajtotta, és lecsukta szemeit. Pár másodperc után, meghallottam egyenletes lélegzetvételét, amiből rájöttem, hogy elaludt. Ez furcsa. Egy csomószor csinált már ilyet, de mióta beleszerettem, a közelségétől hevesen kezd el dobogni a szívem, és elpirulok.Taehyung arcnézegetéséből, Jin ébresztett fel.
- Kész az....ebéd. -mosolyogva mér végig minket. Nem sajnos nem az van amire gondolsz Hyung.
- Rendben. Mindjárt felkeltem Tae-t és megyünk is. - mondom neki egy szomorkás mosollyal az arcomon. Jin bólint egyet, és visszamegy a konyhába.
-Tae ébredj. - súgom neki lágyan,miközben nyomok egy puszit selymes hajába. Erre a tettemre elkezd nyammogni párat, majd kinyitja fáradt szemeit, amivel egyenesen a szemembe néz. Aranyos fáradt feje megmosolyogtat.
- Min mosolyogsz? -kérdezi tőlem kíváncsi fejjel.
- Azon, hogy aranyos vagy. - gyorsan felkelek a kanapéról Taehyungot magamután húzva, bemegyübk a konyhába, ahol Jin húslevese fogad minket tálalva.
- Üljetek le és egyetek. Jó étvágyat. - mondja Eomma mosolyogva. Mi csak leülünk egymás mellé az étkezőasztalhoz, és elkezdjük enni ezt az isteni levest.Miután megebédeltünk, Tae megszólal.
- Köszönöm ezt az isteni levest Eomma. Most megyek és lefekszek aludni, mert este nem nagyon tudtam. Sziasztok! - megsem várva válaszunkat, felszaladt a közös szobánka.
Most kéne egy kis segítséget kérnem...
- Jin beszélhetnénk?
- Miután elmosogattam, elvonulunk egy csendes kis helyre, hogy normálisan megtudjuk beszélni a dolgokat, mert gondolom megint Taehyungrol van szó. - elkezdtem bólogatni, ezzel mutatva, hogy értettem a célzást.Na akkor most várhatok. SZUPER!
ESTÁS LEYENDO
Téged Szeretlek! (VKook;TaeKook ff.)
FanficSziasztok! Ezt a könyvet biztos láttátok már valahol. Ez nem véletlen!A barátnőmmel való közös oldalról át tettem a sajátomra, KÖZÖS beleegyezéssel! Ez egy régi könyvem,ami életemben az első, így nem biztos, hogy olyan izgalmas lesz számotokra. ☁️...