Bárkivel szembe szállok érted

A szerelem szikrái

Eren:

Az iskolában vagyok matek órán ne kérdezd mit csinálok, mert úgy is tudod olvasok mivel nem különösebben érdekelnek a logaritmikus egyenletek ellenben azzal, hogy Ralph mit fog tenni most hogy SammegEric miatt kialudt a tábortűz William Golding A legyek ura című könyvében viszont igen. A sok sok könyvem közül most jutottam el idáig ugyanis egy ideje elakartam olvasni de Oskar Wilde könyvei az utamban álltak ezalatt értem A boldog herceget amit a harmadik alkalommal is ugyanolyan érdeklődéssel kísértem végig vagy Dorian Gray arcképét ahol egy érdekes embert ismerünk meg. Különben is számtanból úgyis jó vagyok ami magától értetődő mivel ha nem tudnám a drága zongorámon egy árva két negyedes ütemmel sem bírkóznék meg nemhogy Beethoven Für Elise-ével vagy hasonlók márpedig az én apám nagyon jól megtanított engem.

A sulihoz hozzá szoktam egy hónap alatt persze a beilleszkedésben segített Armin, Mikasa és néha Hanji is viszont eléggé kerül vagy legalábbis nem akar anyit velem lenni mint azt hittem de valamiért úgyérzem az a Mogorva törpe nem szívlel engem és ez áll a háttérben. Mindent összevetve mérföldekkel jobb az előző iskolámnál az osztályommal is jól kijövök Jeant kiveve aki az érkezésemkor történt incidens óta nem szól hozzám viszont furcsán méreget a többiek állítása szerint fél tőlem ugyanis Mikasat sem zaklatja már viszont néha próbál kötekedni sikertelenül, mert álltalában a könyveimet bújom. Ez okból kifolyólag Arminék sem tudnak velem mit kezdeni tény ugyanis, hogy nem igazán keresem fel őket fordítva történik álltalában nem azt jelenti, hogy nem érdekelnek csak hát én mindig is ilyen voltam nekem furcsa a barátkozás Hanjin kívül sosem volt senki még ha próbáltak is apa halála után magamba zárkóztam nem akartam egy nyitott könyv lenni be akartam zárni a vaskos bőr fedeleimet az olyan emberek elől akik úgy ismerkednek: "na és hogy hívnak?,,;"az én apukám itt dolgozik a tiéd?,,; "nagyon király apukám van neked milyen?,,  és még rengeteg ilyen számomra értelmetlen, elkeserítő kérdés de hát a gyerekek már csak ilyenek nem tehettem ellene bunkó pedig sosem voltam így könyebb volt más világokban rejtőzni megismerni ismeretlen emberek fantáziáját, beszéd stílusát, gondolatait. Számomra ez olyan ami szórakoztatóbb volt.

Mélázásomból csengő ráz fel ám  nem átlagos ez veszelyt jelez, tüzet a diákok rohannak kifelé látom Mikasaékat oda akarok menni hozzájuk de valaki fellökött áttaposnak rajtam legalább a táskám rajtam lenne az felfogná…-a…..a..táskám!-nem gondolkodva fordulok vissza érte hiszen apa darabja benne van a könyvemben az egyetlen dal amit ő komponált ha nem szerzem vissza a könyvjelzőnek használt lapot azt sosem bocsájtanám meg magamnak beértem a terembe rögtön odaszaladtam a hátizsákomhoz,  felkaptam de mikor kiléptem volna az ajtón az egyik gerenda bedőlt. Melegvolt a lángok a lépcső korlátján kúsztak fel próbáltam kilökni a gerendát de a láng nyelvek a fapadlót nyalták fel amitől alólam kiesett a talaj,egyre csak hátráltam. Ablak muszály lessz ott kimenekülnöm kinyitottam és kimásztam a párkányra most komolyan mikor egy tűz ki alszik lesz egy másik egy még nagyobb ahogy a könyvben folytatódik csak ott egy erdőtűz lessz mire legközelebb tüzet látnak~fiam te tényleg a könyvekben éled az életed~jut eszembe amit anyu ismételgetni szokott mikor nagyon bele élem magam a történetbe. Látom a többieket valószínűleg ők is engem térdre estem a párkányon a bentről áradó szédítő füst szag miatt egyik lábam lecsúszik az egész helyzet pedig valahogy annyira abszurd, hogy nem bírok mást csak röhögni ha odalenn a diákok hallanak biztos őrültnek tartanak viszont ez igazándiból hisztérikus nevetés mint aki érzi a vesztét hiszen már a könnyem is folyik mert félek de őszintén ilyen helyzetben ki nem?