Meant to be yours 2

4.

Rákattintottam a küldés gombra, majd egy nagy sóhaj kíséretében dőltem hátra a gurulós székemen. El sem hiszem, hogy megtettem. Beadtam az önéletrajzomat néhány befénymásolt rajzommal együtt egy szerkesztőségbe, ahol pont illusztrátorokat keresnek. Fogalmam sincs, mi lesz a feladatom, már ha egyáltalán felvesznek. Jövő héten fognak értesítést küldeni. Készülj a harcra, és vele a kudarcra.

Nagyot nyújtózkodtam, majd ránéztem az órára. Negyed 4, nekem pedig 4-re kell mennem a szülői értekezletre. Van fél órám elkészülni. A kérdés az, hogy elég nekem annyi idő vagy sem? Megráztam a fejem. Ha rajtam múlna, képes lennék ezen elfilózni addig, amíg már tényleg késésben lennék.

Tettre sarkalltam magam, és egy fél óra alatt végeztem a fürdéssel, a felöltözéssel és a hajam rendbetételével.

Sorával úgy beszéltük meg, hogy ő is 4-re a sulihoz jön, és elhozza haza a kölyköket, így nem kell megvárniuk, amíg végzek.

Felhúztam egy vékonyabb kabátot, a cipőimet, majd gondosan bezártam magam után az ajtót. Zsebre tett kézzel indultam meg az iskola felé, közben jobban szemügyre vettem a környéket. Kell egy kis idő, míg megszokom. A szomszédainkkal még nem is találkoztunk. Ha jobban belegondolok, soha nem láttam még az utcában lakókat, ami fura volt. Rémisztően kihalt volt az egész. Pedig egyik este láttam, hogy szinte minden házban világít a villany, és egynéhány háztartásnál még kutya is lófrált az udvaron.

Kicsit több mint 5 perc alatt értem oda a sárga épülethez. A kapu előtt megálltam, mert egy ismerős autót véltem felfedezni a parkolóban. Odasiettem, és mosolyogva kopogtam be a szélvédőn. Sora eltette a telefonját, majd kiszállt.

- Szia – húzott magához azonnal a derekamnál fogva.

- Szia – nyomtam egy puszit a szájára. – Hogyhogy már ilyen korán itt vagy?

- Előbb elengedtek – mosolygott rám. – Jó dolog magas pozícióbelinek lenni.

- Hát igen, így legalább minden nap láthatlak ingben – vigyorogtam, mire nevetve magához húzott egy csókra.

- Olyan jó illatod van – nyomta az arcát a hajamhoz.

- Frissen a zuhany alól – bólogattam. – Mennyi az idő? – jutott hirtelen eszembe. Meg igazából meg is feledkeztem róla, hogy itt flörtölgetünk a nyílt parkolóban, az iskola előtt... Nos, khm.

- Öt perc múlva négy – nézett rá Sora a karórájára.

- Azt hiszem jobb, ha megyek – sóhajtottam. – Szeretném befoglalni a legjobb helyet – tőrt elő belőlem az ambiciózus énem.

Sora felnevetett.

- Akkor menjél, én innen figyelem, mikor jönnek a gyerekek – hajolt hozzám, és még egyszer utoljára megcsókolt.

- Ja, egyébként – fordultam vissza felé, miután már elindultam. – Beküldtem az életrajzomat a kiadóhoz, amit néztünk.

Sora arca felragyogott, de mondani már nem tudott semmit, mert elsiettem az épület felé.

Az elsősök terme előtt már gyülekeztek a szülők, főleg anyukák. Páran halkan beszélgettek, néhányan pedig csendben álldogáltak a telefonjukat nyomkodva, vagy a falra kirakott képeket pásztázva. A mellettem álló két anyuka igencsak hangosan beszélgetett, így akaratlanul is fültanúja lehettem a diskurzusuknak.

- Harumi mesélte, hogy összebarátkozott egy kislánnyal, akinek az ikertestvére is ebbe az osztályba jár. Na, nem is ez a lényeg, hanem, hogy állítólag azok egészen idáig egy szigeten éltek. Hihetetlen, mi? Egyeseknek van pénz a zsebükben. De ezt figyelj nem is ez a legdurvább!