Meant to be yours 2

10.2

Sora kikísérte Yukit, én viszont továbbra is ott ültem a fotelben. Tündérke is elfáradt, ezért most összegömbölyödve feküdt a kis ágyikójában. Sora visszajött, és gondterhelten sóhajtott fel.

- Hogy mik vannak – dünnyögte. – Remélem, Yuki tényleg komolyan gondolja.

- Hm.

- Szerintem, ma estére salátát csinálok – váltott témát. – Wataru, segítesz nekem?

- Hm.

- Oké, akkor várj meg a konyhában, amíg átöltözök.

- Hm.

Becsukta maga után a szobaajtót, én pedig próbáltam beprogramozni az agyamnak, hogy küldje a jeleket a többi testrészem felé, mert nem ülhetek itt az örökkévalóságig. Nem tudom, meddig próbálkoztam, de nem jutottam be Sora előtt a konyhába.

- Wataru – jött oda hozzám. – Ennyire lesokkolt az egész?

Szólásra nyitottam a számat, de végül nem mondtam semmit. Nem tudtam semmit.

- Wataru – suttogta, és leült a fotel karfájára. Lassan végigsimított a hajamon. – Ha nem szólsz semmit, akkor kénytelen leszek spenótot főzni vacsorára. És hidegen fogom megetetni veled.

- Nem tennéd – néztem rá hirtelen. – Nem, ugye? – ijedtem meg. Ez a mondtad tökéletesen elegendő volt ahhoz, hogy kiábránduljak a sokkból.

- Nem, nem – mosolygott. – Inkább gyere, segíts – húzott fel a karomnál fogva.

- Salátát mondtál, igaz? – találtam meg az egyensúlyomat.

- Igen. Kell valaki, aki segít a hozzávalók aprításánál.

Lassan bólintottam, és Sora után mentem. Reméltem, a salátakészítés kellőképp leköti majd a figyelmemet.

A széken ülve vártam, hogy előkészítse a hozzávalókat, majd elém nyomott egy kicsike tömb feta sajtot felkockázásra. Ő a zöldségekkel küszködött.

- Szerinted, sokáig lesznek együtt?

Sorát nagyon meglepte ez a semmiből jött kérdésem. Majdnem az ujjába is belevágott.

- Akkor, csak ezen rágódsz annyit.

- Persze, hogy rágódom rajta – biggyesztettem le az ajkaimat. – Annyira furcsa az egész... Főleg, mivel a húgunkról van szó...

- Nem tudom – vallotta be. – Yuki komolynak hangzott, de nekem is vannak kétségeim. Reiko még fiatal, az ő érzései változhatnak még a legtöbbet.

- És... Tegyük fel, hogy tényleg együtt maradnak, még pár évig. Yuki képes lesz visszafogni magát, hogy ne rontson meg egy fiatalkorú lányt?

- Nagyon ajánlom neki – dünnyögte Sora.

Csendben tettük tovább a dolgunkat, én a sajtot eszegetve gondolkoztam. Reiko nemsokára betölti a tizennégyet. Basszus, szörnyű belegondolni is, hogy ilyen fiatal... Yuki meg... Na, ja.

- Wataru – rángatott Sora vissza a földre.

- Hm?

- Tudok, mikor lennék nagyon boldog?

- Ha megcsókolhatnál? – tippeltem.

- Akkor is, de jelen pillanatban jobban örülnék annak, hogyha abból a sajtból a tálba is kerülne, nemcsak a hasadba.

Lepillantottam, és meg kellett állapítsam, hogy igaza van. A sajtnak, több, mint a fele, már hiányzott, azonban a tálba alig néhány kocka került. Összeszedtem magam, és ellenálltam a kísértésnek, hogy folytassam a falást.