Homokóra

6. rész

Gyorsan kiszaladtam a házból hátha még ott lesz viszont amikor kiértem már nem láttam sehol. Úgy döntöttem, hogy inkább visszamegyek a szobámba és majd az iskolában odaadom. Azt hiszem, mintha említette volna, hogy 11.-es.

3 óra múlva Carol is hazaért. Rögtön bejött a szobámba és átölelt.
- Végre kiengedtek! - mondta és egyre szorosabban ölelt. - Egyedül jöttél haza? - kérdezte.
- Igen. - hazudtam neki, nem szükséges, hogy túlgondolja a dolgokat.
- Vettem néhány finomságot, ha megéhezel nyugodtan egyél amit szeretnél.
- Rendben, köszi.
- Viszont akkor hagylak is most pihenni. - szólalt meg majd kiment az ajtón.
A maradék napomat az ágyamban fekve töltöttem el. Ránéztem a homokórára. Arra a tárgyra, ami a hátralévő életemet mutatta. Próbáltam már egyszer megfordítani, viszont abban a pillanatban elkezdtem fulladozni, így gyorsan visszaállítottam. Ez számomra már elég bizonyíték volt ahhoz, hogy higyjek annak a levélnek. Nem sokkal szüleim halála után találtam egy levelet az éjjeliszekrényemen, ami leírta, hogy ha ez a homokóra lejár, én meghalok és hogy emellé kaptam egy ajándékot is amire majd rájövök. Persze nem hittem ennek a hülyeségnek egészen addig, míg észre nem vettem, mikor azt akarom, hogy megálljon az idő és pislogok egyet, az meg is fog állni. Mikor pedig arra gondolok, hogy legyen minden normális, egy újabb pislogás következtében vissza is tér minden a rendes kerékvágásba. Mikor erre rájöttem, elhatároztam, hogy magam miatt egyszer se fogom használni a képességemet és nem akarok közel kerülni senkihez. Meg fogok halni, ez ellen nem tudok mit tenni és ha valaki megszeret engem, annak nagyon fog fájni. Ebben a tudatban élem le a mindennapjaimat. Nem is olyan rossz egyedül lenni, de lehet csak azért, mert már megszoktam.

Hétfőn már ismét iskolába kellett jönnöm. Ezúttal nem felejtettem el hozni az esernyőt sem. A mai nap osztályfőnöki volt az első órám, úgyhogy bementem a 10. osztály termébe. Lassan telt az óra, mint mindig. A tanár beszélt néhány jövőbeli eseményről a suliban, majd szabadfoglalkozás volt, amit én azzal töltöttem, hogy ültem a székemen és néztem ki az ablakon. A többi órám se volt túl érdekfeszítő. A tanárok ma nem igazán kérdeztek tőlem semmit, tudták, hogy kórházban voltam és nem akartak most szívatni. Egyedül Victortól és a bandájától féltem. Amit joggal is tettem.
A 4. óra végén amint kiléptem a teremből, Victor erősen megragadta a karomat és elkezdett húzni. Bevitt a fiú mosdóba. Bevittek az egyik fülkébe, az ajtaját viszont nem csukták be.
- Csak nem Jenny mondta neked, hogy szeretek a wc-ben lenni?
- Nem adtam engedélyt még arra, hogy beszélj. Miért nem jöttél suliba?
- Itt voltam, csak te nem láttál azzal az apró szemeddel.
Kaptam egy erőteljes pofont.
- Ne baszakodj velem! - ordított le. - mindegy is, a lényeg, hogy itt vagy már stresszlevezetőnek.
Én továbbra is csak érzéstelen tekintettel néztem rá, ami csak még jobban felzaklatta. Megfogta a fejemet és beledugta a vécébe majd azt rámhúzta. Alig kaptam levegőt. Kiemelte a fejem majd ránézett az ázott tekintetemre.
- Remélem élvezted. Szánalmasan nézel ki. - mondta és elkezdtek röhögni mindannyian.
- Te pedig még szánalmasabb vagy, hogy ilyeneket csinálsz egy lánnyal. - szólalt meg a már ismerős hang mögötte. Következő amit észrevettem már az volt, hogy ököllel Victor arcába csapott, aki emiatt seggreesett. Kicsit vicces látvány volt, ezért egy apró mosoly jelent meg az arcomon ami Ashleynek és Victornak is feltűnt.
- Te mocskos kis kurva ne merj rajtam röhögni! Ti ketten pedig-
Nem fejezte be, ugyanis kapott egy rúgást egyenesen a gyomrába ami elég erős lehetett, mivel hatására egy kis vér jött fel a száján. Ashley ránézett a még mindig engem szorongató fiúkra, akik hirtelen egy „sajnáljuk” kíséretében elengedtek engem és kivitték Victort a mosdóból. A vezérüket elintézik máris futnak, mint a nyulak.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva.
Hirtelen nem tudtam mit mondani. Kicsit elszégyelltem magam, amiért így látott. A fejem tiszta vizes volt és büdös is. Eközben eszembe jutott az esernyő, ami a táskámban volt. Elővettem és felé nyújtottam, de egész végig a földön ülve maradtam. Az esernyő irányába nyúlt, azonban nem azt vette el, hanem megragadta a karomat és felhúzott. Másik kezével a fél vállára akasztotta a táskámat és elkezdett maga után húzni. A suli ajtaja felé ment. Már rég becsengettek, de nem igazán érdekelt. Kivitt az iskolából, de még mindig nem mondott semmit.
- Hé! Hova viszel? - kérdeztem türelmetlenül.
- Majd meglátod. - mondta egy mosollyal az arcán miközben hátranézett.

Sziasztok! Pár hónap után meghoztam az új részt 😂 Bocsánat, hogy ilyen rég volt utoljára rész, nem keresek kifogásokat nem volt egyszerűen kedvem, se ihletem, de azért remélem ennyi idő után írva is tetszeni fog nektek. 😁