Homokóra

4. rész

Hátra néztem és egy fiút pillantottam meg. Sötétbarna haja rendezetlenül állt, mint aki most kelt fel, zöld szemei pedig aggódóan néztek le rám. Egy fejjel magasabb volt nálam.
- Semmi. - böktem ki flegmán és mentem volna tovább, de elállta az utamat.
- Itt állsz csurom vizesen szakadt ruhában, ne mond nekem azt, hogy semmi baj nincs! Az a három lány tette ezt? - kérdezte.
- Nem. - hazudtam a szemébe.
- Rendben, látom nem húzok ki belőled semmit. Mindenesetre akkor sem maradhatsz így. Merre laksz? - érdeklődött.
- 10 perc busszal, de most nincs járat szóval 30 percre gyalog.
- Az messze van. Én 5 percnyi sétára vagyok innen, hazaviszlek és ott megszárítkozol.
- Te most komolyan azt akarod, hogy menjek be egy idegen házába akit 5 perce ismertem meg? Még mit nem!
- Akkor sem mehetsz így végig az utcán. A szüleid mit fognak szólni?
- Semmit. - mondtam kicsit elcsukló hangon. Végül is nem tudja. Ahogy senki se.
- Most kezdődött csak a tavasz, még hideg van kint. Mire hazaérsz megfázol! - érvelt tovább.
- Nem baj.
- Nagyon makacs vagy tudsz róla?
- Te pedig akaratos. Most pedig engedj elmenni.
- Legalább lenne egy indokom lógni az óráról.
- Indok nélkül is lehet lógni. Ha nem akarsz bemenni órára ne menj, oda mész ahova akarsz már ha nem zavar az, hogy kapsz egy igazolatlant.
- Igazad lehet. Akkor lógok veled hazáig.
- Nem.
- Most cáfoltad meg magad, az előbb azt mondtad, hogy oda megyek ahova akarok.
- Az más.
- Mégis miben?
- Amit te csinálsz, az már zaklatás. Köszönöm, de nem kell a segítséged.
- Jól van, felfogtam. De ezt azért fogadd el. - mondta majd a kezembe nyomott egy fekete esernyőt.
- De nem is e- szólaltam volna meg, de már nem volt ott.
Amikor elhagytam az iskolát, meglepődve tapasztaltam, hogy esik az eső. Kinyitottam az esernyőt majd gyalog útnak indultam. Útközben egész végig azon járt az eszem, hogy adjam majd vissza az esernyőt annak a fiúnak. Azt sem tudom melyik osztályba jár.

Amikor hazaértem, Carol szerencsére még nem volt otthon. Nem akartam, hogy meglássa a szakadt ruhámat. Letettem az esernyőt az előszobába, majd gyorsan átöltöztem. Ezután telefonáltam az osztályfőnökömnek, hogy rosszul voltam ezért hazajöttem. Szerencsére nagyon elnéző ezért nem csapott nagy ügyet belőle. Viszont ezután is, még csak dél volt, és nem tudtam mit kezdjek magammal. Mivel ma péntek volt, nem is kellett tanulnom, szóval úgy döntöttem olvasok egy könyvet.

Körülbelül két óra telt el, mikor Carol bejött a szobámba.
- Kathy, hogy hogy ilyen hamar végeztél?
- Rosszul voltam és a tanár elengedett.
- Ó, istenem miért nem szóltál? Kell valami gyógyszer? Még beugorhatok egy boltba. - kérdezte aggódva.
- Nem kell, már sokkal jobban vagyok.
- Rendben. Egyébként, kié az az esernyő az előszobában?
Arról teljesen meg is feledkeztem.
- Az egyik osztálytársam adta kölcsön. - mondtam az első indokot ami eszembe jutott.
- Értem. Viszont ahogy látom olvasol, szóval nem is zavarlak.
Ezután becsukta az ajtót és kiment. Nagyon hálás vagyok neki, hogy gondoskodik rólam annak ellenére is, hogy nem sokat beszélek vele. Nagyon elszigetelődtem az emberektől az utóbbi években.

A péntekem elég unalmasan telt. Szombaton viszont úgy döntöttem elmegyek sétálni a városba, hátha kell valami segítség. Amióta rejtélyes módon megkaptam azt a képességet, hogy meg tudom állítani az időt, igyekszem segíteni a legtöbb emberen. Mint ahogy a múltkor is történt a kislánnyal.

Ma egész nap kint sétáltam, viszont nem történt semmi. Az egyetlen dolog ami történt az volt, hogy egy macska felmászott a fára mikor egy kutya üldözte. Már kezdett sötétedni, szóval haza indultam. Viszont közben megláttam a múltkori fiút. Gondolom a barátaival lógott, ugyanis még vagy 4 fiú volt vele.
Ezt nem hiszem el.
Gyorsan elindultam az ellentétes irányba, de már késő volt. Észrevett. Intett a barátainak majd elindult felém.
- Mit keresel te itt? - kérdezte amikor ideért elém.
- Csak itt voltam és már pont megyek is el. Szia.
- Várj már! Tegnap minden oké volt?
- Miért érdekel az téged?
- Probléma lenne?
- Semmi közöd nincs hozzám és nem is lesz.
- Akkor legalább az esernyőmet visszakaphatom?
- Majd hétfőn odaadom.
- De én most akarom.
- Akarhatod. Most pedig menj el.
- Miért vagy velem ilyen távolságtartó?
- Miért ne lennék az? Nem is ismerlek.
- A nevem Ashley White, 11. osztályba járok, szeretek kosarazni a kedvenc ételem a mogyoróvajas kenyér. Na most már ismersz?
- Belül sokkal sötétebb vagy mint a neved. Na most már megyek, hétfőn viszem az esernyődet.
- szólaltam meg majd sietve el akartam menni, viszont hirtelen térdre estem és elkezdtem vért köhögni.
- Hé! Mi a baj? - kérdezte viszont nem válaszoltam.
- Ha-ó gyo-tők -ki. - már nem értettem a szavait, ugyanis teljesen a földre borultam és minden elsötétült előttem.