Young Blood [Jookyun ff]

4. Bűn bánat

~ Jooheon ~

Délután fél négy, és én a plafont bámulom. Már bánom, hogy úgy elrohantam reggel. Azóta, már mindenki hívott telefonon két embert leszámítva, az akit megbántottam és az akitől az első hívást vártam vagy legalább, hogy utánam jöjjön.

Veszek egy mély levegőt, majd azzal a lendülettel magamra húztam a takarót, ahogy kifújtam azt.

Bánt a dolog nagyon is, nem kellett volna ilyen kő bunkónak lennem senkivel, főleg nem velük a barátaimmal, azért mert szar éjszakám volt. Rezeg a telefonom, mire egyből felkaptam a fejem. A képernyőn az a név világít, amit ezer éve nem láttam, és először nem is hiszek a szememnek, de mégis felveszem.

- Mi a fasznak van neked csengőd?! - üvölt bele kedves barátom a telefonba.
- Ezer éve nem működik közlöm, de miért érdekel? - értetlenkedtem.
- Akkor kurva gyorsan told le a picsádat, mert fél órája itt baszom a rezet az ajtóban! - mondta, mire én nem hittem a fülemnek, ezért ki pattantam az ágyból, és az ablakhoz rohantam. Tényleg itt van, ezt nem hiszem el.

Magamra kaptam egy gatyát, és le rohantam az emeletről ajtót nyitni.

Esküszöm, a napra lehet nézni, de erre nem.

Rikító szőke haj, fehér bőr, kidolgozott izmok egy elég simulós izom póló alá rejtve, fekete szűk farmer amiben én szerintem levegőt sem kapnék, márkás napszemüveg, bőr dzseki, és az a bizonyos levakarhatatlak női bugyi nedvesítő mosoly. Igen, ez itt az egyik gyerekkori legjobb barátom Jackson Wang.

- Hogy nézel te ki fiam? Szégyen, gyalázat! - dramatizált, végig nézve rajtam.
- Fogd be, és gyere be. - mondtam, ám ekkor észre vettem a Jackson mögött tétova álló srácot.
- Nem vagyok egyedül, ha nem gáz. - vakarta meg idegesen tarkóját barátom.
- Akkor helyesbítek, gyertek be. - vettem mély levegőt, majd ki fújtak azt.

Az angol és a kínai remek párosítás, főleg, ha mind a kettőt szarul beszéled. Pontosan itt vagyok meglőve, Markal. Szegény srác, annyira elveszett, hogy azt el sem hiszem.

Már javában este volt, mikor kint ültünk a hátsó teraszon, és valaki be akarta törni az ajtómat. Asszem tudom is hogy ki.

Lassan oda sétálok, majd ki nyitom azt, mire szemem elé tárul barátnőm Nono, és Kyun kíséretében.

- Üljünk le, és beszéljük meg a dolgokat, mert elegem van! - trappolt be Tia,baztán a nappaliban nagyon csendben maradt.
- Csak nem, elvitte a cica a nyelved? - kuncogtam, ahogy a többiek mögött bezártam az ajtót.
- Hali, Jackson vagyok. Ő pedig, a haverom Mark. - mutatkozott be, drága nő némító barátom.
- A néma csajok Tia és Nono, én meg Changkyun vagyok nagyon örülök. - mutatkozott be elsőnek Kyun.

Érdekes egy este lesz, az már biztos. Le ültünk az asztalhoz azzal a szándékkal, hogy megbeszéljük a problémáinkat.

Veszekedni? Ah, mi ugyan soha... Konkrétan, zengett tőlünk az egész ház.

Jackson és Mark a sarokba húzódva figyelte minket, ahogy Nonoval habzó szájjal, üvöltöttünk egymással. Ennyit arról, hogy csendben megbeszéljük a problémáinkat.

- Őszintén, lesz olyan valaha az életben, hogy ti ketten kussban, és normális hangnemben megtudtok beszélni bármit is? - csapott az asztalra Tia, mire mind a ketten csendben maradtunk.
- Figyelj, inkább... - vettem, egy mély levegőt - ...menjünk ki, csak te meg én. - néztem a vörös hajú lányra, aki csak bólintott egyet, majd elindult előttem a hátsó kertbe.

Be zártam magunk mögött az ajtót, majd le ültem a melletem lévő székre. Nono velem szemben foglalt helyet, és karba tett kézzel, meredt maga elé. Sosem voltunk még ilyen csendben egymás mellett, mégis muszáj leszek megszólalni, mert így nem jutunk egyről a kettőre.

- Miért csináljuk ezt egymással?
- Mert ilyenek vagyunk. - válaszolta tömören, egy szál cigarettával a szájában, éppen készült azt meggyújtani, azonban ki kaptam a szájából és én gyújtottam meg.

Tudom, magamat mérgezem vele, de néha rám fér. Ő, nem szólt semmit, csak elő vett egy újabb szálat, amit már tényleg meggyújtott. Bárcsak a problémáktól is, ilyen könnyen meg lehetne szabadulni, akárcsak a beszívott füsttől.

- Miért, vagyok számodra ellenség? - szabadultam meg, a bennem gomolygó fehér méregtől.
- Mert téged szeret, és nem engem... - nyögte ki, nagy nehezen.
- Mi? - először nem értettem semmit, majd szép lassan, kezdett bennem össze állni a kép.
- Changkyun, szerelmes beléd ahelyett, hogy...
- De, neked ott van Woho nem igaz? - vágtam szavába.
- Nem olyan egyszerű az, amióta az eszemet tudom, Kyun a mindenem, sosem néztem más fiúra úgy, mint rá, akár csak Tia rád. Nekünk úgymond, ti kelletek, vagyis kellenétek, csak ezt kurvára nem látjátok. - mosolyodott el, cinikusan.
- Nem mi döntünk, kiért dobban meg a szívünk, pontosan jól tudom, de ezért ne engem gyűlölj. Nem én tehetek róla, hogy ez így alakult.
- Magamra haragszom, téged csak, egy rossz kifogásnak használlak, magammal szemben, és ebbe ment bele a barátságunk. - szipogott egyet.
- Hé, nem sírunk! - pattantam fel, majd magamhoz öleltem, azt a bolondot - Nincs semmi baj. - simogattam a hátát, ő pedig csak sírt.

Hosszú évek óta, nem zokogott a karjaiban ennyire. Utoljára, szerintem a gimi első osztályában, amikor meghalt a kutyusa.

Akkoriban még más volt a felállás, én és ez az ökör legjobb barátok voltunk, akkor még csak messziről csodálta Changkyunt. Egyszer aztán, be húztam a csőbe őket, lehet hiba volt. Megbeszéltem mindkettővel, hogy találkozzunk délután az iskola mögötti parkban.

Én persze nem mentem oda, csak messziről figyeltem, ahogy lassan beszélgetni kezdenek, majd Kyun haza kísérte Nonot. Olyan ez, mint egy elbaszott tündér mese, ami sajnos sosem fog beteljesülni, vagy nem éppen úgy, ahogy mi gondoltuk.

Aztán elindult a lavina, Nono mindent bevetett, hogy felhívja magára Kyun figyelmét, aki csak, mint barát tekintett erre a lányra, nem másként. Egyre feszültebb lett a légkör, akkor is mikor együtt voltunk egy társaságban, vagy csak egy szimpla buliban. Nono neheztelni kezdett rám, és elkerült messzire. Fogalmam sem volt mit tettem, hogy ezt érdemeltem, aztán akár hányszor rá kérdeztem mi a baj, terelte a témát és össze vesztünk.

Nem bízott meg bennem többé, Kyun lett a bizalmasa, neki mondott el mindent, vele volt sülve főve egy erőltetett kapcsolatot színlelve maga köré. Tia állt mellém, és vigasztalt, amikor senki más nem állt mellettem, mégsem volt semmi a régi.

Szükségem lett volna rá, akár csak Tiának Kyunra. Mind a ketten elvesztettük akkor a másik félünket, azonban Chankyun hamar rá jött, hogy hibázott, és bocsánatot kért Tiától, míg Nono csak egyre inkább ellenem fordult, és teljesen ellenséget látott bennem.

Eleinte nem is értettem, miért lettem gyilkosság célpontja, aztán az idő múlásával rá jöttem sok mindenre. Kyunt sosem a lányok érdekelték, mindig is én érdekeltem, mégsem lettem volna képes ezzel összetörni annak a kis bolond vörösnek a lelkét, inkább hagytam szenvedni, és hagytam őt végleg elveszni.

- Honey? - simított a semmiből arcomra - Min gondolkodsz?
- Nem gondoltam semmire. - hazudtam, mosolyogva.
- Ne próbálj hazudni, nem most szóltam hozzád először.
- Na jó legyen, azon, hogyan fajult ez az egész idáig köztünk, a tesók között akik közé senki, és semmi nem verhet éket, mert imádják egymást?
- Úgy, hogy idióta voltam, féltékeny és arrogáns! Meg tudsz nekem bocsátani? - nézett rám őszinte, remény teli fénnyel szemében.
- Hogy a viharba ne! - öleltem őt szorosan magamhoz, könnyekkel küzdve.

Be kell lássam, hiányzott az életemből és biztos vagyok benne, hogy én is neki.

Alohaaa!
Megjöttem!
Szóval, itt az újabb rész, azonban sajnos hamarosan szünet fog következni, mivel a május itt ül a nyakamon, és vészesen nem tudok semmit a közelgő vizsgámra a tananyagból. Úgyhogy lehet a közel jövõben kicsit jegelve lesz a történet, de mindent meg teszek az ügy érdekében igérem! :3 Addig is Mindenki legyen jó és vigyázzon magára! :3

NaomiB.