Miraculous:Chat Blanc

Erdő

Katica

Egyedül vagyok itt. Azúrkék szemem sarkából figyelem egész Párizst a legjellegzetesebb látványosság tetejéről.Az Eiffel-torony tetejéről.Azért jöttem ide legfőképpen,mert ez a legmagasabb pont a városban,így mindent belátok.Innen könnyedén észreveszem,ha valami rendellenes történne.

Várok.Várok az én kis bolond Macskámra.A lelkiismeret furdalásom a gonosszá tételével kapcsolatban még mindig fáj a lelkemnek.Amíg itt álldogálok,megpróbálom magamat a lehető legrosszabbakat felkészíteni.Megpróbálok nem megijedni a gonosszá tett társam láttán.Fogalmam sincsen,hogy most milyen lelki állapotban van.Mérges,dühös vagy inkább frusztráltság vagy szomorúság övezi most őt. Összeszedem a fejemben kavargó gondolataimat.Előre el akarom tervezni,hogy hogyan fogom őt újra jó útra téríteni.

Egy valamit letisztázok magamban:Nem fogom őt bántani.Nem akarok több fájdalmat okozni neki.Lelkileg már így is elég sok hideget kapott tőlem. Belém szeretett. Az első pillanattól amint meglátott.Az óta olyan hihetetlen kedves velem. Fontos vagyok neki,még ennyi visszautasítás elteltével is.Kitartó kis Macskáról van szó.

De most nem ilyen lesz a jelleme.Most gonosz lesz.De vajon velem is?
Még a Bogárkájat is képes lenne bántani?!Mi lehet az az ok,amiért gonosz lett?!
Mi lehetett az az ok,amiért képes lett szövetségbe állni Halálfejjel.A legeslegnagyobb ellenségünkkel. Mi történhetett vele?

Lehet miattam?!Talán feladott engem.Mert annyiszor visszautasítottam?Megelégelt engem?!Én tehetek az egészről?!Ha én vagyok az ok,azt soha nem tudnám elfelejteni.

Lehet,hogy már pár embert bántottam,ezért gonosz lett.Mint például Chloe.
De Macska teljesen más.Ő a társam.Én vagyok az ő kis Bogárkája és ő az én bolond Macskám...

Soha egyikünk se lenne képes bántani a másik felet.Társak és nagyon jó barátok vagyunk.

Mivel nem akarok harcolni ellene,ezért az eszemre kell hogy hagyatkozzak. Már előtte kell járnom egy lépéssel.Mi az a dolog,amihez szükségem lenne.
H!
A szerencse talizmánom.
Az megmutatná,hogy kell-e valamilyen tárgy.Vagy egy Fu mesterre utaló tárgyat dobna nekem.Ami azt jelentené,hogy kölcsön adhatnék valakinek egy talizmánt.vagy magamnak még egyet,ami elég veszélyes tud lenni
Már most kell a segítség.Ezért el is kiáltom magamat.De ez most nem az a vidám kis örömmel teli felkiáltásom volt,hanem a fájdalommal teli,szomorú hangsúlyom volt.

-Szerencse talizmán!

Ekkor az égből a kezembe hullik egy szépen megfaragott, fakeretű, gyönyörű tükör.

-Ezzel meg mit kezdjek?!-Teszem fel a kérdést,mire általában szokott jönni válasz.Most nincsen.Magam vagyok.
Körbenézek,hátha rájövök,mire is tudnám felhasználni.Egyenlőre nem látok semmit se.Idegesen megint körbetekintek.Még mindig semmi...
Aztán hirtelen beugrik,hogy ez valószínűleg azt jelentheti,hogy Fuhoz kell menjek.Már jártam nála jó néhányszor,de ezt a tárgyat még nem láttam. Mindegy. Lehet csak elkerülte a figyelmemet.
Megfogtam a jojómat.Felnyitottam és belehelyeztem a tükröt.Még mindig csodálatos számomra,hogyan is férhet el egy ekkora dolog egy iyen picurka helyen.

Azzal a lendülettel meg is pörgettem a jojómat és egy közeli házra rátekeredett a vége.
Én pedig leugrottam az épületről. Ilyenkor mindig kicsit ijesztő érzés fog el,amikőr zuhanok.Nehogy leessek.Bár akkor is elkapna a társam.
De most ez hatványozódott.
Sokkal rosszabb volt.
Izgalom és félelem járta át az egész testemet.
Egyre hidegebb is van. Ahogyan lendültem,a szél megfúrja a ruhámat.Kirázott a hideg.
De nem csak a hideg miatt.
Hanem inkább az izgalom.Mintha egy randira készülődnék ,vagy nem is tudom.Egy rossz találkozás.
Pillangók ezreit kezdtem el érezni a hasamban.Nem jó így nekem.

Chat Blanc

Sírásom által a könnycseppjeim rászáradtak a sima felületű arcomra. Mivel futok a háztetőkön,ezért a szél is süvít végig rajtam.
Szinte már fáj az arcom,olyan nagyon hideg.
Egyszer csak megtorpanok,mert elfogyott a ház,amin tudnék közlekedni. Magam előtt látom az Eiffel-tornyot.
Még valamit.
Pirosságot vélek felfedezni a távolban.Mozog is.

Nem volt nehéz kitalálnom,hogy az ott a Párizsi szuperhősnő.

Követem.Lesből akarok támadni.
Elkísérem az útján egy darabig,utána végzek vele.
Azzal már a nyomába eredek.Egészen kíváncsi vagyok,hogy most miért változott át?!Talán valami baj van?Tuti nem az apám,mert ő most csak is kizárólag velem foglalkozik.

Valami más lehet a dolgok mögött.Az csak jó!Vonja is el valami a kis rovar figyelmét.Legyen szétesve,amennyire az kell.
Érdekes...Mintha tudatosan menne.Talán van egy célpontja,ahova igyekszik.
10-20 méter távolságról tartom őt folyamatos kontroll alatt.Nem is fáradok ki egy cseppet sem.A lábam fürge és a tüdőmet fáradhatatlannak érzem.Semmi fádságot nem érzek.

Katica
Továbbra is halkan,feltűnés mentesen próbálok közlekedni,hogy nehogy valaki is észre vegyen.Nem akarom feleslegesen kelteni a feszültséget Párizsban.Addig húzom ki,amíg csak lehetséges.Nem kell ezt mindenkinek tudnia...Mi is lett a szuperhőssel.

Megy le a nap.Az ég gyönyörű rózsaszínes ,sárgás színekben pompázik.
Emlékszem arra, hányszor folyt a küzdelmüket a gonoszokkal egészen az estébe.Sokszor kialvatlanul is mentem másnap iskolába.A hold még nem jött fel.De egy ilyen őszi estén,ha lebukik a nap,akkor hirtelen nagyon hideg tud ám lenni.De már nincsen sok Fu házáig.Már mindjárt oda érek.
Már látom is a házát.Hirtelen leugrok a házgerincekről.
Az öreg egy aranyos kis szökőkutakkal és padokkal díszített kis parkocska mellem élt.
Ahogy leérkeztem,a lábam alatt összeroppantak a már elszáradt ,lehullott vörös falevelek.A park két szélén platánok voltak ültetve. Középen pedig a sétáló utca volt.Minden egyes reggel a közmunkások felsöprögettek és elvitték a lehulló faleveleket,de mivel ma fújt a szél rendesen,ezért már nem is látszódik semmi se,a munkások tevékenységéből.

Halk léptem uralkodik mindenütt.Nem is hallok más
hangokat,csak a szívemet és a kecses lépteimet. Figyelek. Nem is értem magamat igazán,hogy miért. Hallgatózok. Minden kis zajra felkapom a fejemet.Úgy érzem...valaki követ.De legalábbis figyelne engemet.
A halk szívdobogásomnak a ritmusát egyre hangosabban és hangosabban kezdem hallani.Gyorsabban ver sokkal a szívem.A verejték is átmegy az egész hátamon.Hirtelen hátra fordulok.
Valami rettentő erős és sötét érzés fog el,ahogy nézek vissza a fák köze.Minél messzebbre tekintek az erdőbe,annál rémisztőbb és egyre több árny jelenik meg.
Érzem a szívem lüktetését a fejemben.Olyan ez,mintha késztetne engem,hogy nézzek hátra.Ragacs szerűen húz magába az egész táj.Halk kis suttogásokat hallok a háttérben.Egyre sötétebben látok.Az energiám teljesen elveszik.Gyenge vagyok.Bambulok csak,de úgy kifáradtam,mintha legalábbis 4 akumatizáltal szálltam volna szembe.Félek.Még a lábam is elkezd remegni. Teljesen lefagyva állok ott.A testem előre néz,csak a fejem néz hátra.Bár kisebb terpeszben állok,ugrás készen mindenre,de akkor is úgy érzem,mindjárt elájulok.Túl nőtt rajtam az erdő.Nem is a fákat nézem,hanem érzek valakit. Érzek érzéseket.Manipulációt.Rettenetesen félelmetes.

-HALÁLFEJ!

Erőt veszek magamon.Egy határozott mozdulattal elrántom a fejemet onnan.Amint másra nézek,előre fele,megint csak megérzek egy kelletlen szempár a hátam közepén.

Ajkaimat már résnyire nyitom,szám száraz,mert a szél kifújta.

Megkérdezek hangosan valamit.Amire nagyon remélem,hogy nemleges válsz érkezik.Vagy egyáltalán nem is érkezik rá válasz.

-Ma...Macska!T...Te vagy az?!-ez a kérdés stílus a Marinettes énemre vall.Kérdezem ezt olyan halkan,hogy csak én halljam és az az ember,aki mögöttem állna.Egyre rosszabbul érzem magamat.Elkezdek szaladni és nem törődni senkivel sem.Belegondolok abba,hogy azért jön ide hozzám,hogy elvegye a talizmánomat.Szörnyű.

A könnyeim megindulnak olyan gyorsasággal,amit alig veszek észre.Szám megint remeg és egy óriási,lenyelhetetlen gombóc keletkezik a torkom közepén.Megijedtem a tudatól,hogy bántani fog engem.Kislány koromban féltem még ennyire,egy rettenetes történet után,amit a volt barátnőm mesélt.

Most itt vagyok a jelenben.Hősnek kell lennem.