"Magányos csónak a tengeren
Túl fog élni ezer vihart,
Mert egyre hívja a végtelen,
De messze még a túlsó part.
Hosszú az út az éjjen át,
Talán a Hold vezet tovább, repít hozzád."
- Ènekli ezekben a percekben Tompos Kátya a Cziffra fesztivál záróestjén. Hangja betölti a tér egészét. A poharak megállnak a szájban, a pincérek az asztaloknál, a fények a levegőben. És minden csak hallgat. Leírhatatlan ahogyan ez a hölgy énekel élőben. Nem is énekel. Varázsol. Sír. Nevet. Belehal és feltámad. Mindezekhez eszköze a hangja. Ez az ő varázspálcája.
Annyira szükségem van most erre. A soraiban, minden kiejtett hangfoszlányában ott van minden amit érzek, ami én vagyok. Megannyi millió darabra szaggatja a lelkem és apránként építi fel azt újra és újra.
Dallammorzsái egy húron pendülnek az összes rezdülésemmel.
Jó volna, ha itt lennél. Imádnád. Értékelnéd. Úgy, mint senki más. Tudom.
