Ezeregy Csillag

6: Az Igazság

- Miért törné össze a szíved? - kérdezte érdeklődve Ginny. - Hiszen elvisz vacsorázni! Megcsókolt! És ráadásul azt mondta, hogy nem bánta meg a péntek estét! Ő! A Mardekár Hercege!

- Tudom, tudom, de akkor is! - forgattam meg a szememet. - Pontosan ezért félek! Mert legalább másfél éve nem volt egy értékelhető kapcsolatom, és túlságosan különleges érzéseket vált ki belőlem!

- Azt ne mondd, hogy szerelmes vagy belé! - viccelt a vörös hajú lány, de nem éppen jól jött ki.

- Ki szerelmes kibe? - hallottam magam mögül egy ismerős hangot. Falfehér arccal figyeltem, ahogy Harry leült a barátnője mellé, és csak reménykedtem, hogy többet nem hallott.

- Szia - próbáltam egy apró mosolyt csalni az arcomra, de nem igazán sikerült. - Hogy-hogy itt vagy?

- Csak erre jártam és megláttalak titeket - rántotta meg a vállát, és megigazította az orrán a szemüvegét. - És ki volt ez a szerelem téma? Csak nem találtál valakit Mione? - nézett a szemembe kérdőn.

- Nem szokásom találni magamnak valakit. Általában ők találnak meg engem...

- Nagyon vicces, de ne tereld a témát - sóhajtott fel, miután ő is rendelt magának egy kávét. - Szóval?

- Nem vagyok szerelmes - szögeztem le. Ez tény. Nem lehetek szerelmes Malfoyba. Akkor sem, ha különösen jól érzem magam a társaságában, akkor sem, hogyha akár egy pillantásával is képes megbabonázni. És akkor még végképp sem, hogyha a csillaggyűjtés érdekében olyanokat is képes lenne bevetni, amiről eddig még csak nem is álmodoztam.

- Csak alakulgat valami - vágta rá Ginny, mire képes lettem volna megátkozni.

- Tényleg? Ez fantasztikus! - mosolyodott el őszintén Harry. - Örülök, hogy találtál magadnak valakit. Mostanában sokat láttunk egyedül, és egészen letört voltál. De most mosolyogsz. Úgyhogy elég különleges férfit találhattál magadnak, akinek a gondolata is megmosolyogtat.

- Igen, ő valóban egy teljesen rendkívüli férfi - helyeselt mellette Ginny, én pedig kezdtem azt hinni, hogy meghibbant.

Nem mondhatja el Harrynek, akkor mindkettőnket kinyírja. Akkor is, ha nem tehetünk semmiről. Jó, esetleg arról, hogy ő paraszt volt a menyasszonyához, és pedig sokat ittam. És kissé összemelegedtünk péntek este. Kicsit nagyon...

- És ki a szerencsés? Ismerjük? - kérdezett vissza a fekete hajú.

Legnagyobb szerencsétlenségemre Draco ezt a pillanatot választotta, hogy a környéken való lófrálásból idejöjjön a kávézó elé, és megálljon pont olyan helyen ahol csak én látom, Harry és Ginny nem.

Óvatosan elkezdtem biccentgetni a fejemmel, hogy tűnjön el, de nem igazán fogta az adást.

- Igen, ismerjük - válaszolt közben helyettem is Ginny, én pedig gyilkos pillantással fordultam vissza feléjük.

- És ki az?

- Igazából, ismerjük, és nem idegen, de... de a valódi személyiségét nem mutatta meg eddig, csak most nekem. És annak ellenére, hogy előtte nem igazán érdekelt, mostmár úgy voltam vele, hogy adok neki egy esélyt - próbáltam menteni a menthetőt.

- És mi mikor találkozhatunk a titokzatos barátoddal?

- Azt azért nem mondanám, hogy a barátom - helyesbítettem, de vörös hajú barátnőm közbevágott.

- Én már találkoztam vele - vigyorgott önelégülten.

- Tényleg? És ki az? - lett egyre izgatottabb Harry is. Tény, hogy úgy kezelt, mintha a húga lennék, de nem állt szándékomban kinyíratni magam.

- Majd bemutatlak neki. Nem igazán kedveli a nagy társaságokat...

- Szereti kisajátítani Hermionét - javított ki szerinte helyesen Ginny.

- Ez nem igaz! - emeltem fel a hangom.

Draco ebben a pillanatban döntött úgy, hogy megelégeli, és elindult a kávézó felé.

- Ne haragudjatok, de nekem most mennem kell! - álltam fel gyorsan, és felkaptam táskámat magam mellől. - Majd máskor is leülhetünk így beszélgetni...

- De akkor már hozzd a szőke hercegedet is! - szólt utánam Ginny nevetve.

Gyorsan szedtem a lábamat kifelé az épületből, és az utca túloldalán megálltam Malfoy-jal szemben. Haja szokásosan a homlokába lógott, szürke szemeit pedig éppen rajtam vezette végig.

- Mit keresel itt? Megláthattak volna...

- Rémlik, hogy nem lehetünk messze egymástól? - kérdezte felvont szemöldökkel.

- De itt volt Harry! Ugye tudod, hogyha rájön, akkor mind a kettőnket kinyír? - néztem fel a szemeibe.

- Akkor mégis hogyan fogod neki elmondani? Vagy nem fogod?

- De, el fogom mondani. Csak még nem tudom, hogy hogyan...

- Akkor a helyett, hogy ezen idegeskednél, van egy jobb ötletem - simított a fülem mögé egy tincset, majd kezét lejjebb vezette a vállamon és a hátamon, egészen a derekamig. Ott, mintha odaragadt volna, úgy húzott közelebb magához, egészen annyira, amíg teljesen hozzá nem préselődtem.

Éreztem, ahogyan gyorsabban veszem a levegőt, amikor a szemébe nézek. Tudtam, mi fog következni. Ahogyan azt is, hogy ezt most nem a csillagok miatt csinálja. Ajkai kissé elnyíltak, miközben fölém hajolva megcsókolt.

Az elsőre lágy, meghitt csók, pár másodperccel később már teljesen más vágyakra utalt, amelyeket mindketten tudtuk, hogy csak a másik tudna csillapítani. Ajkai tökéletes összhangban mozogtak az enyéimmel, és éreztem ahogyan belemosolyodik a csókba. Végig tudtuk, hogy nekünk ezt nem lenne szabad, hogy ez tiltott dolog nekünk, de mégis az a legédesebb, ami tiltott. Mert arra vágyik az ember a legjobban.

Jelen esetben mi egymásra.

- Azt hiszem elkéstünk a mi szervezzük meg, hogy Potter hogyan szerez tudomást rólunk dologról - suttogta halkan a fülembe, amikor elváltunk egymástól. Alig felfogva azt, amit mondott, hátrafordultam.

Csak egy pillanatra láttam Ginny mindentudó arcát, mellette a meglepett Harryt, aki pár pillanat múlva idegesen indult el felénk. Már majdnem pálcát rántott, amikor gyomorforgató érzés kerített hatalmába, az utca eltűnt a szemem elől, és a nappaliban találtam magam.

- Megfutamodás? Nem hittem, hogy te ezt preferálod... - néztem bújkáló mosollyal az arcomon Dracora.

- Kell egy kis felkészülési idő, hogy ne rögtön egy veszélyesebb átkott használjak. - húzta vigyorra a száját, majd közelebb jött hozzám.

- Azt hiszem, jobb lenne, ha visszamennél a lakásodba... - suttogtam halkan, de pillantásomat nem bírtam elszakítani róla.

- Tényleg azt gondolod, hogy össze fogom törni a szíved? - kérdezte halál komolyan.

- Miért, eddig nem ezt csináltad? Nem ezt tetted a menyasszonyoddal is? - nyeltem egyet remegve.

- Nem foglak megbántani. Esküszöm - ölelt magához, én pedig bíztam benne.