Leyla és Scott Meyer olyan mint tűz és víz. Ellentétek, mégis az első találkozástól kezdve vonzódnak egymáshoz. Ezt a perzselő szenvedélyes vonzalmat nem tagadják, inkább bátrabban közelednek egymás felé. A szerelmük végzetes és viharként tombol köz...
Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
A mai nappal kapcsolatban én nagyon izgatott voltam. Ennek az oka az, hogy Scottal megbeszéltük, hogy este kiszökünk, és együtt nézzük a csillagokat. Ez nagyon romantikusan hangzott. Ezért tetszett is az ötlete. Természetesen nem utasítottam el. Hiszen a barátom. Legalábbis azt hiszem, hogy a kapcsolatunk fejlődött arra a szintre, amikor már azt mondhatom, hogy igen titokban, de mi egy párt alkotunk. Ettől én kifejezetten boldog vagyok. Hiszen nem úgy indult a mi kapcsolatunk, hogy azonnal felfigyeltünk egymásra. Persze megismertük egymást, de egyikünk se látott többet bele a baráti kapcsolatunkba. Ez szépen lassan, lépésről - lépésre alakult ki. Akkor amikor egyre jobban megismertük a másikat, de mégis lett valami, ami erősebb mindennél. Ez a vágy és a szenvedély, amit egymás iránt táplálunk. Az első csókunktól kezdve én mindennap, minden pillanatban arra várok, hogy mikor csókol meg újra, mert pokolian kívánom ezt a férfit. Az ajkát, a hangját, az illatát, a mosolyát és a tekintetét, mert vonz, mert elcsábított. Azért, mert ő más, mint a többi. Visszafogott és udvarias. A ma éjszakát nagyon vártam. Elmondani sem tudom azt, hogy mennyire. Egy aranyos pokrócot takartam a hátamra, a hajamat is kiengedtem. Kint ugyan meleg volt, de a pokróc puha és kényelmes.
- Gyere. De hallkan! - a kezét nyújtotta felém, mire én elfogadtam. Az ujjainkat óvatosan kulcsoltuk össze, és hallkan sétáltunk végig a kopott padlón. Mindkettőnk lába alatt recsegett a parketta, néha pedig kifejezetten hangosak voltunk, de sikerült lesétáltunk a lépcsőn úgy, hogy apát ne keltsük fel, de szerintem az ő horkolása hangosabb volt, mint a mi éjszakai szökésünk, még akkor is, ha a szobája csukva volt.
- Nagyon szép idő van - hallkan csuktam be magunk után az ajtót, a cipőnket pedig a tornácon felvettük. Megsimítottam a pásztorkutya fülét, aki az igazak álmát aludta. Hm, remek házőrző. Klassz. Ezután Scott átkarolta a nyakamat, és egy pillanatra a szemembe nézett.
- Végre itt vagy! - lehajolt hozzám és szenvedélyesen megcsókolt. Az arcára helyeztem a kezem, és viszonoztam a puha ajka érintését. A pokróc lassan csúszott le a vállamról, de Scott romantikusan megfogta, ezért nem esett le a homokos talajra.
- Nagyon hiányoztál - őszintén mondtam ki a szavakat, csak azért hajoltam el tőle, hogy a szemébe tudjak nézni. Az ajkát kisfiús mosolyra húzta, és a fülem mögé tűrte az egyik szőke hajtincsemet.
- Nagyon rossz volt, hogy az apád társaságában nem érhetek hozzád - egy kicsit megemelte az államat, úgy nézett a szemembe. Átkaroltam a tarkóját, és lehúztam őt magamhoz.
- De most csak ketten vagyunk - suttogtam az ajkához közel.
- Bizony. Ezért húzzunk innen - pillantott a domb felé, majd megfogta a kezemet, és elsétáltunk a háztól. - Igazából én az a fajta pasi vagyok, aki szereti meglepni a párját. Nem tudom, hogy neked ez bejön- e? - ekkor elengedte a kezem és előre mutatott. Őszinte vigyor ült ki az arcomra. Ha akarnám sem tudnám lemosni magamról az őszinte mosolyomat. A kicsike domb tetején egy pokrócot terített le, az mellett gyertyák világítottak. Egyszerű de mégis gyönyörű volt. Imádtam.
