Leyla és Scott Meyer olyan mint tűz és víz. Ellentétek, mégis az első találkozástól kezdve vonzódnak egymáshoz. Ezt a perzselő szenvedélyes vonzalmat nem tagadják, inkább bátrabban közelednek egymás felé. A szerelmük végzetes és viharként tombol köz...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Még mindig könnyes szemmel csuktam le a táskám tetejét, és pacskoltam meg a felületét. Leültem az ágyam szélére, és az ablakon át az udvar felé pillantottam. Tegnap minden megváltozott. Ez a gyökeres változás jól láthatóan lerontotta a hangulatot, és a kedvemet. Úgy éreztem, hogy mindennek vége. Mégis tudtam azt, hogy az élet megy tovább, és azt éreztem, hogy Scott nélkül minden változik. Nem lesz mellettem, ez pedig arra késztetett, hogy rémképeket lássak meg magam előtt. Tudtam, hogy milyen időszak következik. Napokon keresztül sírni fogok mert a hiánya egyenesen megfog semmisíteni. Tudtam, hogy minden rossz és unalmas lesz nélküle. Scott szakított velem, ezzel együtt pedig széttörte a szívem. Megértem abból a szempontból, hogy apa csúnyán beszélt vele. Senki sem viselte volna el azt a hangnemet, amit apa megengedett magának. Itt két szív tört apró darabokra. Ha ilyen befejezést szánt nekünk a sors, akkor legyen ez. Emelt fővel várom a napokat, a napokat, hogy a szívem begyógyuljon.
- Mindent összepakoltál? - anya sétált be a szobámba, és ült le mellém. Magához húzott, és puszit nyomott az arcomra. - Nagyon sajnálom Leyla!
- Már most hiányzik - szomorú mosolyra húztam a számat, az ujjammal Scott karkötőjét piszkáltam, amit nekem adott. - Kora reggel összepakolt és haza ment - bólintottam a könnyeimmel küszködve. - Lehet, hogy a kezdetektől fogva kudarcból indult - rántottam meg a vállam.
- Ilyet ne mondj angyalom - karolta át a vállamat. Megnyugtatott anya illata és a közelsége. Ugyan ez nem segít a jelen megváltoztatásában, és tudom azt, hogy idővel minden jobb lesz. Talán. Talán...
- Én csak azt sajnálom, hogy kevés volt az időnk. A szerelmünk épphogy beteljesedett - lehorgasztottam a fejem, és összeszorítottam a kezemet. - Kevés volt az idő - fürkésztem Diabló üres karámját. Scott mindent magával vitt. Mindent, helyette pedig üresség telepedett az udvarra.
- Apád most mérges, de hidd el nekem azt, hogy nagyon haragszik magára. Ismered őt kicsim! Tudod azt, hogy szigorú!
- Anya? - letöröltem a könnyeimet és felé fordítottam a fejem. - Kibékültetek? - suttogtam. Anya bólintott, bár nem volt boldog.
- Ami egyszer tönkre ment, azt nem lehet teljesen megjavítani. Mindig lesz egy horpadás, ami éktelenkedni fog rajta - megrántotta a vállát és kifújta magát. - Szeretem az apádat. Egy karnyújtásnyira van tőlem, mégsem érem el - pillantott az ablak felé. - Megérkezett a taxi. – Menjünk haza - csapott a combjára. - Pár nap és iskola! Az élet megy tovább! - magához ölelt, és próbált lelket önteni belém.
- Oké! Menjünk haza anya! - törölgettem a könnyeimet.
A sofőr segített bepakolni a táskákat a csomagtartóba, közben anyával beszélték meg az út menetét.
- Akkor indulás hölgyeim! - akcentussal beszélt, a bajuszát lassan megpödörte. - A hintó elő állt - mutatott a rozsdás Taxi feliratú masinára. Ekkor eszembe jutott az, amikor Scott régi autójában ültem. Az illatok és az emlékek hírtelen ragadtak magukkal. Éreztem az ajkamon az első csókja ízét, szinte láttam az arcát és a hófehér angyali mosolyát. Nem akartam elmenni. Nem akartam őt elhagyni.
