Leyla és Scott Meyer olyan mint tűz és víz. Ellentétek, mégis az első találkozástól kezdve vonzódnak egymáshoz. Ezt a perzselő szenvedélyes vonzalmat nem tagadják, inkább bátrabban közelednek egymás felé. A szerelmük végzetes és viharként tombol köz...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Amerikai Egyesül Államok, Houston
Visszaemlékezés
- Mégis hol voltál?!!
A szobámban ültem, a Notebookom halvány fénye megvilágította az arcomat, miközben az esti órákban a résnyire nyitva hagyott ajtómra pillantottam. Anya hangja egyszerre volt dühös, és fáradt. A tekintetemet lesütöttem, és az órára pillantottam. Pár perce múlt el éjfél. Éjfél, ami azt jelentette, hogy apa hazaért.
- Már mondtam! Dolgoztam! Bentvoltam az irodában! - ismételten a megszokott párbeszéd zajlott le előttem. Több hete. Több hete azt hallom, hogy anya kétségbeesetten kiabál apával, aki fáradtan lép be a bejárati ajtón. Még a kulcsait sem tette le az asztalra.
- Dolgoztál? Azért nem veszed fel a telefont, ha hívlak?! - az ágyamon ültem, mégis mintha látnám magam elött anya arcát. Egyszerre sírt, és mérges tekintettel pillantott apára.
- Tudod, hogy nem telefonálhatok az irodában! Ezt már nagyon sokszor elmondtam neked Lívia!
- Hol voltál? A szeretődnél? Akurvádnál?! - anya csak kiabált. Megijesztett a hangja, ezért felpattantam az ágyból, de mielőtt megfogtam volna a kilincset, megtorpantam. Nem szolhattam bele. Nem tehettem!
- Miket beszélsz? Te jó ég! Inkább menj feküdj le! Majd alszok a kanapén! - apa sóhajtva válaszolt. - Szokás szerint! - tette hozzá hallkan.
- A kanapén? - kérdezett vissza anya. - Neked itt nincsen helyed! Menj a kurvádhoz! Minden éjszaka... – elkezdte, de befejezte, mintha erőt akarna gyűjteni. - Nem itthon töltöd az éjszakát! Hanem máshol! Nekem ennyi elég!
- És hol van a bizalom? Ne csináld ezt velem kérlek! Itt van a főnököm! Hívd fel! -- könnyes szemmel hallgattam, ahogy apa telefonja a padlóra zuhant. Ezzel együtt pedig én is a padlóra kényszerültem. A hátamat a falnak támasztottam, és a mellkasomhoz húztam a lábam.
- Tudom, hogy megcsalsz! Ezért nem vagy velem itthon! Ezért nem veszed fel a telefont! Ezért alszok hetek óta egyedül! - anya csak sírt, és kiabált. Tombolt, mert nem hitte el apukám szavát. Nem bízott a férje hűségében. Az a vékony cérna pedig ekkor szakadt el apukámnál. És végleg. Eddig bírta.
- Akkor majd keresel magadnak valaki mást! Befejeztem! Elég volt ebből a cirkuszból! Összepakolom a ruháimat! De te fogsz magyarázkodni a lányunknak! - amint apa kimondta, magamra húztam a mamuszomat és a köntösömet. Sírva löktem ki magam előtt az ajtót, a könnyeimet törölve futottam apa után a szobába.
- Apa! Ne menj el! Nem mehetsz el! Itt van a családod! - hozzá bújtam, és a fehér ingjét könnyeztem össze. Apa remegve magához húzott, és puszit nyomott a homlokomra.
