Reggel a kávéfőző hangjára keltem. Mocorgást éreztem magam mellett ezért oldalra fordultam ahol Jeongguk aludt. Kimentem a konyhába ahol megpillantottam apámat egyenruhában. Odaosontam hozzá és megöleltem.
"Jóreggelt Yuna! Felébresztettelek?"ölelt vissza apám én meg ásítottam egyet.
"Jóreggelt. Igen fel de nem is baj. Megszoktam hogy ötkor felkelek."kortyoltam bele kávémba és benéztem Kookhoz.
"Tegnap jól kidőltetek. Mikor hazajöttem ki voltatok ütve a kanapén és nem volt szívem felkelteni titeket."nézett rám mosolyogva apám. Én is elmosolyodtam és ittam.Miközben beszéltem apámmal egy kómás Jeongguk lépett be és ő is ivott egy kávét. Apám elköszönt és elment dolgozni mi meg leültünk reggelizni. Míg én elmosogattam addig Kook összeszedte a cuccainkat. Készülődés közben kielemeztük a filmet is amit néztünk utána útnak indultunk. Végig beszéltük a suliig vezető utat a sulinál pedig találkoztunk a barátainkkal.
"Sziasztok."köszöntünk oda Kookkal. Megöleltem Minheet utána Minhot is. Minheevel elindultunk elöl és átadott nekem két jegyet.
"Minhee ezzel mit kezdjek? "néztem rá utána megnéztem a jegyeket. Egyből megtorpantam ezért Kook nekem jött de nem estünk el.
"Ugye ezt nem gondolod komolyan?"néztem barátnőmre és ekkor már a két fiu is nagyon figyelt.
"De igen komolyan gondolom. Elmegyünk a BTS koncertre és nem mondhatsz rá nemet."nézett rám komoly tekintettel. Minhee nem tudja de én nem szeretem annyira a BTS-t mint ahogy azt ő gondolja. Sóhajva egyet belementem és mentünk órára.Az órák unalmasan teltek. Szünetekbe Jeonggukkal voltam a legtöbbet és gondolkoztam hogy hogyan úszhatnám meg a koncertet.
"Nem értem miért nem akarsz jönni a koncertre."mondta legjobb barátom miközben a tesimet kerestük.
"Kook. Én nem annyira vagyok oda a bandáért mint ahogy gondoljátok. Nekem nem annyira szimpatikusak se ők se a zenéjük." Néztem rá és elindultunk az öltözők felé. Kook csak válaszként bólintott és mentünk öltözni.Tesi után Kookkal elindultunk haza és végigbeszéltük az utat. Amikor elmondtam neki a véleményem a bandáról azt hittem szóba se áll velem többet, de szerencsére ő se annyira van oda a zenéjükért. Megbeszéltük hogy majd úgy teszünk mint aki élvezi.
Este mindhárman levágódtunk a kanapéra mikor végeztünk a töri vázlatok bemásolásával. Minho már az elején elkezdett nyűglődni hogy neki ez sok és nem akarja leírni de egyest se akar kapni.
"Yuna van valami nasid?"nézett rám Minho.
"Van. Konyha legalsó polc."válaszoltam és bekapcsoltam a TV-t. Egyből felpattantam mert apám volt a hírekben az Exoval.'Az Exo nevű banda egyik tagját kishíján megölték. Forrásaink szerint fenyegető üzeneteket kapott amit senki nem vett komolyan. De a mai fellépésükön a tettes véghez is vitte tervét. Park Juwon őrnagy közbeavatkozása miatt az Exo tagjai sértetlenül megúszták az eltervezett támadást. Egyéb híreink...'
Ledermedve álltam a TV-t bámulva hiába már más volt a téma.
"Yuna minden oké?"Jeongguk fogta meg vállamat és nézett rám. Csak bólintottam egyet.
"Persze minden oké."válaszoltam és kerestem valami filmet. Idő közben Minho is visszajött és leültünk filmezni.A srácok kilenc körül indultak haza én meg elmentem elintézni az esti rutinom. Mikor végeztem lementem összepakolni és a táskámba is bepakoltam. Bementem a konyhába ahol csináltam másnapra kaját amit a hűtőbe tettem és felmentem. Bementem a szobámba és egyből befeküdtem az ágyamba és elkezdtem gondolkodni kicsit. Egy idő után még hallottam hogy apám hazajött de nem bírtam lemenni mert elnyomott az álom. Holnap mindenképp ki kell kérdeznem részletesen.
Hát ez elég rövid lett így elsőre. Többnek tűnt mikor a jegyzetbe írtam. No mindegy😅
Első próbálkozásom talán egy vagy két év után. Ha bármi hiba van benne akkor bocsi😅
Én ezt még meg fogom bánni.
YOU ARE READING
Az álmok valóra válnak
FanfictionHát ide nem nagyon írnék semmit. Ez az első olyan story ami talán nekem is tetszik. Előfordulhat később egy kis boyxboy.😅 Ha érdekel olvass bele😁