Az álmok valóra válnak

Part 7.

Másnap arra keltem, hogy iszonyatosan fáj a hátam és a nyakam. Nagy nehezen felegyenesedtem és fájdalmasan nyújtózkodtam egyet. Körülnézve észrevettem, hogy az éjjel az asztalomnál aludtam el miközben tanultam. Telefonomat magamhoz véve lementem a nappaliba, ahol Minho még aludt. Gondoltam egyet és odalépve mellé megpróbáltam felkelteni, ami sikerült is.
''Kelj fel álomszuszék mert elkésünk. Még el akarok ugrani a kávézóba meginni egy kávét.'' mondtam felhúzva barátomat.
''Jó. De ha lehet legközelebb beszéld meg a bátyáddal, hogy ne kelljen a kanapén aludnom. Rohadt kényelmetlen ez a szar.'' nézett rám fáradtan Min mire csak bólintottam. Ásítva egyet mentem fel a szobámba, hogy elkészüljek.

Mire leértem Minho készenlétben várt a kanapén ülve. felvéve cipőmet indultunk el a kocsihoz. Egész úton azon voltam, hogy vissza ne aludjak, de szerencsére hamar odaértünk a kávézóhoz. kiszállva a kocsiból egyből be is mentünk, de meglepetten vettem észre, hogy nem a szokásos pincér van a pultnál. Egy magas, helyes és izmos srác állt a pultnál, akit még sose láttam itt.
Amíg Minho kikérte a kávékat addig keresve egy asztalt le is ültem. Elkezdtem felmérni az új srácot, aki be kell valljam, hogy iszonyúan helyes.

''Nagyon nézed az új pincért. Tán csak nem leváltod Taekwoon-t?'' ült le mellém legjobb barátom vigyorogva.
''Ugyan már. Hogy váltanám le, ha nem is vagyunk együtt és nagy valószínűséggel nem is leszünk?'' támasztottam meg fejemet a kezemmel az asztalra könyökölve. Valamiért lehetetlennek látom, hogy én és Leo valaha is együtt leszünk. Ahogy kissé elbambulva gondolkoztam egy lágy hang megzavart, aminek a tulajdonosára rá is néztem.
''Meghoztam a kávékat." mosolygott ránk a pincér srác. Én csak halkan megköszöntem és észrevettem a névtábláján egy nevet.
''Wonho.'' mondtam magam élé, amit sajnos meg is hallott.
''Ismerjük egymást?'' nézett rám kérdőn, de közben mosolygott.
''Ja nem csak még sose láttalak itt és a névtáblát néztem meg.'' mondtam zavaromban. Most biztos jól leégettem magam előtte.

A történtek után Minhoval elindultunk a sulihoz és egész úton a kávézóban történtekről beszélt. Legszívesebben le tudtam volna csapni, de pont beértünk a suliba. Beérve a terembe megkezdődött az első óra. Na de hogy én minek jöttem be azt nem tudom.

Az órák lassan elteltek, de sajnos túl lassan. Órák után egyedül indultam haza hisz Minho hamarabb végzett és most nem tudott megvárni. Fülhallgatóval a fülembe sétáltam és gondoltam bemegyek a kedvenc kávézómba. Ahogy beléptem nagy meglepetésemre Leo ült az egyik asztalnál. A pultnál kikértem egy forrócsokit és odamentem Leohoz.
''Szabad ez a hely?'' álltam meg az asztal mellett mosolyogva. Mikor Leo rám nézett elmosolyodott és bólintott egyet.
''Örülök hogy látlak. Hogy haladsz a dalszöveggel?'' mosolygott rám mire én azt hittem hogy meghalok.
''Nem túl jól. Kicsit megakadtam benne.'' mondtam kissé szomorúan.
''Ha gondolod valamelyik nap összeülünk és segítek. A héten úgy sincs sok dolgom.''
''Azt megköszönném ha tudnál segíteni. Mondjuk ma ráérsz?'' kérdeztem kissé félve. Lehet kicsit elsiettem a kérdést de már nem tudom visszavonni.
''Akár ma is ráérek. Most haza mész?'' kérdezte rámnézve mire csak bólintottam.

Megvárta míg megiszom a forrócsokit és el is indultunk a kocsijához. Az út kellemesen telt. Nem nagyon beszélgettünk de nem volt az a tipik kínos csend köztünk. Mikor haza értünk szerencsére apum pont nem volt otthon. Benéztem Chan szobájába amit lehet nem kellett volna. Inkább halkan becsuktam az ajtót és Leoval bementünk a szobámba. Ott leültünk az ágyra és elkezdtük átnézni a dalt.

Na hellooo~
Kissé elfeledkezdtem a storyról de mentségemre szóljon nem volt ötletem. Próbálok visszatérni és jól megírni a történetet. (Azt se tudom hogy van e aki olvassa egyáltalán🥲)

Üdv.Yuna^^