Minden, amim volt | rd.

0 / PROLOGUS

Sokat szoktam gondolkodni, talán túl sokat.

Tizenévesen tényleg csak az lenne az élet értelme, hogy bulikba járjunk és hogy minél több fiúnak fordítsuk el a fejét? Hogy éjszakákba nyúló beszélgetések közepette elkocsikázzunk a szomszéd városba bandázni?

Őszintén megmondom, nem tudom. Mindig is visszafogott tini voltam, sosem tartottam magam annak a tipikus lázadós fajtának. Egészen addig, amíg el nem veszítettem azokat a személyeket, aki a legtöbbet jelentették nekem az egész életem során. Először is, lassan 4 éve annak, hogy édesanyám elhunyt autóbalesetben.

Halála után, az első egy évben nem tudtam feldolgozni a történteket, teljesen magamba zárkóztam. A másodikban megpróbáltam elengedni a múltat, ami természetesen nem sikerült.

A 'felépülésemre' rátett még egy lapáttal az, hogy nem sokára édesapám is elment. Sosem törődött velem, állandóan eljárt inni, alig jött haza, de engem még ígyis megérintett a halála. Csak gondolj bele. Eléggé elszomorító az a tudat, hogy árva vagy. De mindegy is, nem szeretem ezt a szót.

Az utóbbi 1'5 évben megpróbáltam megnyílni, ami kissebb-nagyobb nehézségekkel sikerült is egyetlen egy embernek, az akkori barátomnak, Ethan-nek.

Karácsony előtt 2 nappal ismerkedtünk meg egy karácsonyi vásáron. Először ismerősök lettünk, barátok, majd legjobb barátok. Természetesen beleszerettem, ami egy ideig viszonzatlan volt, ami értelemszerűen eléggé megviselt. A megismerkedésünk napja után 5 hónappal jöttünk össze, május 23-án. Rengeteget dobott az életkedvemen, sokkal többször mosolyogtam mint az előtt.

Mint említettem, ő volt az első akinek kitudtam önteni a lelkemet kemény 2'5 év után. Az összes érzésem, bánatom elmondtam neki, ő pedig az egészet végighallgatta. Ő volt az egyetlen ember aki mellettem volt, akit tiszta szívből szerettem, és becsültem. Legalább is egy ideig. Lehet én csináltam valamit rosszul, vagy csak szimplán kevés voltam neki, de 4 hónap után megcsalt. Rengeteget sírtam, nem akartam hinni a fülemnek. Hatalmasat csalódtam benne. Mindezek után, pontosan 5-ször próbálta megmagyarázni a dolgot, de egyszer sem voltam hajlandó végighallgatni.

Sokan gondolhatjátok, hogy akkor hol tartok most?
5 hónapja szakítottam Ethan-nel, és mit ne mondjak, így utólag is sok mindent köszönhetek neki. Legfőképpen azt, hogy megmutatta; az emberek kiszámíthatatlanok, és szívtelenek.

Ezek után beletelt egy kis időbe, amíg felálltam, és megtanultam előre nézni. A múlt már megtörtént, semmit sem tudok már változtatni rajta. Megbékéltem a múltammal, elfogadtam a történteket.
Nem is tudom hogy mit mondjak így a végén...

Sziasztok, Maddie Miller vagyok, és üdvözöllek a kicsit sem átlagos, elcseszett életemben.