Para Bellum

Álom Vagy Valóság?

A fiú sokáig gyalogolt a kanális útvesztőiben, mire kiért Novoszibirszk városából. Mégegyszer utoljára visszanézett a városra miután kimászott a csatornából, aztán elindult célja felé, félelemmel teli szívvel. Figyelnie kellett, nehogy észrevegye egy egység, mivel miután hatalomra került az új párt, azután fokozódott a katonai jelenlét minden régióban, mely a párt szeme és füle volt a KGB-n kívül. Tartott a lebukástól, de most terepen volt, és nem zárt térben, így több lehetősége volt fedezékek terén. Jól kiképezték a katonai élet minden praktikumára, amelyet mindenkinél jobban tudott hasznosítani azért is, mert legtöbbször mesterlövész feladatokat látott el. Nehéz volt tiszta vízforrást találnia Timurnak, mert a radioaktivitás láthatatlan, halálos porszemei mindenhova eljutottak. Nem engedhette meg magának, hogy sugárbetegséget kapjon, mert különben akkor nem lesz aki segítsen hazáján. Az európai országok nem mertek beavatkozni, mert még egyesülve is jelentéktelenek voltak a Nagy Medvéhez, Oroszországhoz képest. Szinte percenként nézte sugárzásmérőjét, ami nem mutatott kiugró értéket, csupán csak paranoiája lett úrrá a fiatal férfin.
Tizenöt napjába telt, mire eljutott a Bajkál-tó melletti egyik nagyobb város határához. Nem szándékozott bemenni a városba, viszont mégis jól esett volna a fiúnak, ha rendesen letusolhatna, és egy igazi ágyban aludhatna valami jó nő mellett, de nem gondolhatott most effajta luxusokra, ezért inkább nagy ívben kikerülte a várost, és megállíthatalanul menetelt tovább a keleti part felé, de a hosszú gyaloglás után muszáj volt megpihennie. Egyre ritkábban ellenőrizte már a Geiger-Müller számlálót, de egyszercsak eszeveszetten kezdett el jelezni a doziméter. Timur rögtön felvette védőruháját és a gázálarcát, azután pedig próbálta kikerülni a fertőzött területet. Ahogy haladt, úgy a távolban egy katonai tábor sziluettje rémlett fel előtte. Azonnal hasra vágódott. Csak remélni tudta, hogy a furcsa színű köd elrejtette alakját az őrök elől. Gyorsan döntést kellett hoznia: vagy visszamegy, ezzel időt pazarolva és növelve a lebukás esélyét, vagy pedig megpróbál átjutni minél hamarabb a fertőzött területen, ahová ha észre is veszik, száz százalék hogy nem mennek utána. Az utóbbit látta jobbnak, ezért elindult előre. A ködnek zöldes színe volt, ami körbelengte a bomba sújtotta területet, melyen még az a kevés napfény sem jutott át, amelyeknek sikerült magukat átfurakodni a vastag felhőtakaró mellett. A látótávolság alig volt húsz méter, tehát ha rátámad valami mutáns lény, azt már túl későn fogja észrevenni.
Nagyjából egy óra menetelés után látta meg maga előtt a bombatölcsért. Hatalmas volt. Vigyázva a gödör széléhez óvakodott, és a kráter mélyébe fúrta tekintetét, amely legalább tíz méter méy volt, és harminc méter széles. Mekkora pusztítást tudtak végezni a kisebb töltetek is! Timur jobbnak látta kikerülni a krátert minél messzebb a szélétől, nehogy egy óvatlan pillanatban belezuhanjon. Már órák óta gyalogolt a ködben, amikor a gázálarc által keltett hangos szuszogásán át meghallott valami furcsa zajt. Nem tudta semmilyen általa ismert hanggal azonosítani, talán ahhoz tudta hasonlítani, amikor mezítláb cuppog az ember a sárban, de ez mellé egy másik hang is társult, amit ténylegesen nem ismert. Megállt, aztán lélegzetét visszafojtva pásztázta át a terepet hatalmas Pecsenyegje segítségével. Hosszas forgolódás után vett észre egy emberszerű alakot. Már azon volt, hogy odakiált neki, de valami nem volt rendben az idegen mozgásával. Valahogy furcsán lassú volt, és eléggé húzta a lábait, karjai pedig csakúgy lógtak teste mellett, amely olyan ívben volt, hogy úgy nézett ki mint egy kérdőjel. Nem akarta magára vonni a lény figyelmét, ezért csendben eliszkolt a közeléből. Csak remélni tudta, hogy nincs több abból a mutánsból elszórtan a területen, de sajnos nagyon is tisztában volt a rút valósággal - ahol van egy, ott több is van. A lehető leghalkabban gyalogolt a ködben, feszülten figyelve környezetét. Hirtelen a semmiből megjelent egy olyan furcsa lény amelyet korábban látott. Timur abban a pillanatban hasra vetődött, és csak remélni tudta, hogy a mutáns nem vette még észre. A lény pár lépés után megtorpant, torz fejét pedig abba az irányba fordította ahol a fiatal férfi feküdt. A mutáns alakjából ítélve valamikor ember lehetett, de már közel sem hasonlított egyre. A bőre sápatd volt, színe a hófehér, zöld és kék elegye. Az arcán történt meg a legnagyobb változás. Orra nem volt, és a csont körül is fekélyek húzódtak, a haja is kihullott, csupán néhány szálat fújdogált a szellő. Fülei inkább hasonlítottak egy nagy méretű mazsolára, mint igazi fülkagylóra, járomcsontja élesen kiállt. Szemei nem voltak, két kisebb bemélyedés árulta el régi helyüket. Félelmetes, hogy mikre nem képes a sugárzás! Hollywood talán ezeket a teremtményeket hívta volna zombiknak, bár ez nem állt közel a valósághoz, mivel ez a lény nem rothadt, vékony bőre alatt pedig kivehetőek voltak az izmok. Mivel nem látott, ezért valószínűleg meghallotta Timurt. Ez még veszélyesebbé tette a szörnyet. A fiú elgondolkodott. Szörny. Mennyire helytelen így gondolni egy volt embertársára. A mutáns elindult, és komótos léptekkel a fiatal férfi felé közeledett. A katona előhúzta tőrjét a tokjából, hatalmas PKP-jét pedig félretette. A mutáns felszisszent. Érzékenyebb és élesebb a hallása, mint azt eredetileg gondolta. Muszáj volt valahogy csendben elintéznie a lényt, különben idecsődíti a társait is. Amikor bekerült a Vetyazhoz, akkor kiképezték őket arra is, hogy hogyan harcoljanak mutánsok ellen. Minden ismert fajt megmutattak nekik, de eddig nem igazán volt dolga velük. Hideg fejjel kellett gondolkodnia, nem engedhette meg magának, hogy ösztönei befolyásolják, ezt már a kiképzésen megtanították. Lassan guggolásba tornázta magát, így a lehető leghamarabb tudott reagálni a támadásra. A szörny megállt, majd pedig rikoltva Timur felé vetette magát. A fiú próbált kitérni a lény elől, de nem számított arra hogy ilyen fürge. A mutáns a fiatal férfin landolt, és próbált Timurba harapni. A szörny belemart karjába, és egyre közelebb került a nyakához a fogait csattogtatva. A fiatal férfi még a gázálarcon keresztül is érezte a mutáns szájából áradó dögszagot. Addig feszegette a karját, amíg sikerült megvágnia a lényt, majd amint az fájdalmában visítva elengedte, átmetszette torkát. A szörny hörögve eldőlt. Gyorsan letörölte az álarcról a vér egy részét, aztán futni kezdett, miután a háta mögül több vinnyogást is meghallott. Futott, ahogy csak a lába bírta, bár a rengeteg felszerelés miatt ez nem volt könnyű és sok energiájába került. Alábecsülte ellenfeleit, mert igazán gyorsnak bizonyultak. Szinte minden egyes méter után egy újabb mutáns került az őt üldöző falkába. Kilómétereket futhatott, mire kezdett tisztulni előtte a köd. A horda fokozatosan kezdett lemaradni, aztán ahogy Timur kiért belőle, űgy teljesen el is tűntek, mintha ott se lettek volna. Gyorsan körülnézett, hogy megbizonyosodjon róla, hogy most egy tábor sincs a közelében, aztán pedig levette a gázálarcát, hogy megnézze még mindig rajta van-e a vér, mert úgy érezte, mintha nem lenne minden kerek. Nem volt rajta semmi.
Verejtékben úszva ébredt egy kiszáradt tuskó melett. A távolban hatalmas épületek körvonalazódtak. Ez az a város volt, amit kikerült. Ez felettébb furcsa volt. Akkor az egészet a furcsa köddel és mutánsokkal csak álmodta. Nem fért a fiatal férfi fejébe, hogy ez mégis hogy lehetséges, mivel valahogy fúrcsán égett mind a két karja egy foltban. Megnézte, és az egyenruhája ott szakadt volt, bőrén pedig mély vágás. Azon a helyen, ahol álmában a mutáns belemart a karjába. Minél többet gondolkodott az eseten, annál idegesebb lett, ezért inkább összepakolta a cuccait, és tovább áltt.
Az álma egyszerűen nem hagyta nyugodni, ezért mániákusan ellenőrizte a dozimétert. Egy ideig nem mutatott semmi érdekeset vagy olyasmit amitől tartania kéne, de aztán a semmiből recsegni kezdett. Miután megnézte, nem messze egy katonai tábort pillantott meg. Hasra feküdt. Ez az álmában is megtörtént. Felvette a védőruháját, és a gázálarcát is. Valószínűleg nem vették még észre, különben lőttek volna már rá. A baloldalán ott volt a köd, viszont ez nem volt zöld. Bár borsódzott a háta a gondolattól, hogy úgy tegyen mit az álmában, viszont mégis az volt a jobb döntés, mert nem akart a sajátjai ellen harcolni. Nem volt mit tenni, lassan besétált. Minden idegszálával a környezetét figyelte. Néhány ember nem álmodik meg bizonyos részleteket, ilyen például a kéz. Timur is ezen emberek táborát erősítette, ennek tudatában pedig odanézett. Mind az öt ujja megvolt, és a tenyere is ott volt, ahol lennie kellett. Tehát ez most nem álom. Megfontoltan haladt az ismeretlen terepen, PKP-jét előreszegezve. Minden egyes zajra összerezzent. Egyenlőre nem vett észre semmi szokatlant. Ahogy ellenség után kutatott a ködben, némelykor árnyakat vélt felfedezni. Timur egyre idegesebb lett, ezért meggyorsította lépteit. Annyira a körülötte terjengő ködöt figyelte, hogy nem nézett a lába elé, és majdnem egy szakadékban végezte. Jobban szemügyre vette az előtte tátongó gödröt, és akkor vette csak észre, hogy az egy bombatölcsér. Meghökkent. Álmában is benne volt a tölcsér, és utána jöttek a mutánsok. Most a valóságban is szélesen megkerülte a gödröt, aztán lassan, a lehető leghalkabban ment tovább, előre. Nem tudhatta, hogy azok a lények csupán agya szüleményei voltak vagy valóban léteztek, de minden esetre ha nem volt muszáj, nem akarta megtudni. Megfontoltan haladt tovább, amikor nem messze saját helyzetétől egy görbe alakot vett észre. Ugyanolyan fehér bőre volt, ugyanúgy járt, és a testtartása is kiköpött mása volt annak, amit lidérces álmában látott. Lassan eloldalazott onnan. Pár méter után ismét látta azokat a furcsa árnyakat, amik egyre közelebb kúsztak hozzá. Sietni kezdett. Ezek rosszabbak voltak mint az amit először látott. Minél hamarabb kikerül a fertőzött területről, annál jobb. Ismét egy árnyék cikázott el mellette, már súrolta a fiatal férfi karját. Pár méter után feltűnt egy vele szemben, aminek a kezében egy lándzsa volt. Lebegett, úgy nézett ki mint egy szellem, de mégis jobban hasonlított egy árnyékra, amely elszakadt gazdájától, és saját életét kezdte el élni. Közeledni kezdett a fiú felé, aki eleresztett egy sorozatot. A lövedékek egyenesen átmentek a lényen. Timurnak sikerült valahogy megkerülnie a veszedelmes árnyat, és minden erejét összeszedve futni kezdett. Az életéért. Az árnyékok hatalmas dárdáikat a fiatal férfi után hajigálták, volt amelyik sebet is ejtett rajta, de hosszas rohanás után végre sikerült kiérnie a ködből. Mire hátrafordult, addigra az árnyak már eltűntek. Hirtelen ismét a kezére nézett, és megkönnyebülve vette észre, hogy minden a helyén van, tehát nem kell attól tartania, hogy ez ismét valami rémálom volt. Most már nyugodtan fojtathatta tovább az útját.