Mikor beléd szerettem

Álmos csintalanság

Mikor következő nap felkeltem bátyám elhűlt, hogy - hogy lehetek fent ilyen hamar. Még szórakozott is rajtam, de most még túl korán volt, hogy díjazzam is. Így csak morogtam egyet és neki indultam, a Könyvtári pavilonba. Lassan komótosan haladtam, és meglepetésemre már Lan Zhan ott várt. Hogy ez, hogy lehet ilyen üde kora reggel, mikor kelhet fel.. És minden nap ilyen hamar kell.. vagy hamarabb... Ezekkel a gondolatokkal, sétáltam mellé. - Jó reggelt!
- Időben! - jelenti ki és bemegy.
Megyek utána, most még vissza szólni se volt kedvem. Leültem, egy ideig nem csináltam semmit, ami Lan úrfinak is feltűnt. - Írjad!
- Mindjárt. - adom a rövid választ, mire rám néz, biztos meglepte, hogy semmi velős beszólásom se volt.
Nem tudom, meddig meredhetem a papírra arra várva, hogy megírja magát, de egyszer csak felnézek és meglepetten veszem észre, hogy Lan Zhan, még mindig engem néz, de ahogy rá nézek, egyből elkapja a fejét. Amire egyből elő bújik a játékos, csínytevő énem. Vigyorogva állok fel és rá ülök az asztalra, úgyhogy direkt a ruhája ujján helyezkedjek el. - Lan Zhan. - búgom álmosan.
De ő egyáltalán nem foglalkozik velem és tovább ír, ami kezd idegesíteni. Erre megérintem a vállát és végig simítom. Amire megmoccan és olyan gyilkos pillantást vett rám, hogy ha nem én lennék, hátra esnék ilyedtemben. De hát persze, hogy Wei Ying, nem ilyen nyuszi, hogy ennyitől feladná. Mire a ruháját amire ráültem kezdem el simizni, mire megrándul. - Jaj, Lan Zhan - adom az ártatlant - Még túl korán van, fáradt vagyok. - nyafogok.
- Szállj le róla. - szólal meg végre, amire csak vigyorgok.
- Haj - haj... Ne legyél már ilyen rideg velem. - megint megérinteném, de megragadja a karom. Nem tudom mikor rakta le az ecsetet, de olyan egyenesen és szabályosan volt az asztalon, hogy elámultam rajta.
- Ne érj hozzám. - mondja ridegen.
Ekkor kihúzza a ruhája ujját, de a hirtelen jött mozdulat miatt, elvesztem az egyensúlyom és leborulok az asztalról. De ez még nem lenne elég, megragadom Lan Zhant, aki így rajtam landol. Ez most tényleg csak véletlen volt, csak minden olyan gyorsan történt. Mikor felnézek, selymes haja az arcomba log és hirtelen akadt bent a levegőm, kinyitja csoda szemeit és rám emeli. Ettől még a lélegzettem is eláll. Zavar csillan meg benne. Önkéntelenül emelem fel a kezem és megérintem a haját, még csak gondolkodni és reagálni se tudok, mikor leugrik rólam.
Nem tudom mi ütött belém csak csendben vissza ülök és elkezdek írni, de fejben egyáltalán nem ott voltam. Néha rá sanditok, de Lan Zhan még mindig ugyan azzal az arckifejezéssel írja a dolgát, mintha semmi se történt volna.
Kíváncsi vagyok miért ver ilyen gyorsan a szívem, teszem fel magamnak a kérdést. De kicsivel később már saját magamat adom és kezdem húzni Lan úrfi agyát.
Mikor kész vagyok, egyből felállok és kiszaladok. Elég volt mára a furcsa esetekből és a szigorból, megyek a többiekkel játszani és fácánt fogni vagy épp halat. Csak el innen, túl sok a szabály, soha nem laknék itt.