@Kavaszaki_Kira részére
A lentebb írtak spoilert tartalmaznak a mangából, ennek fényében kéretik elolvasni őket. Köszönöm.
/Teljes Név/ vagyok, és már több mint fél éve a U.A. akadémia hősképző szakjára járok. Ajánlással kerültem be ami nem is olyan meglepő ha az ember a közkedvelt Hawsk húga. Igen, a bátyám az az ismert kissé arrogánsnak tűnő szárnyas csirke a TV-ből. Természetesen nem olyan mint amilyennek a média feltünteti, sokkal kedvesebb, azonban való igaz egy kicsit durva a természete, de most őszintén mit is várnak az emberek valakitől, aki úgy tudta az egész családja meghalt, és már fiatal korától kezdve egy titkos kormányzati projekt részese, az egyetlen dolog ami állandó maradt az életében pedig a lángok hőse Endeavour. Úgy gondolom ez rögtön megmagyarázza miért is tűnhet a bátyám olyannak amilyen. Na de lényeg a lényeg csak egy- két évvel ezelőtt szerzett tudomást arról hogy szüleink balesetét túléltem, ekkor azonban még ő maga is diák volt, de kivett az árvaházból és igyekezett megfelelő családi körülményeket biztosítani számunkra. Talán akkor szereztem neki a legnagyobb örömöt, amikor nem csapattam ki magam a hősképzőből egy nap után, mondjuk bevallom meg kellett erőltetnem magam mert már rögtön az első nap teszteltek minket, de mit ne mondjak, a bátyám boldogságáért megérte viselkedni. Annak ellenére hogy elég nehezen indult a tanév, köszönhetően az U.S.J.-beli támadásnak és a Gonosztevők Szövetsége újabb szerveződéseinek, nagyon élveztem, mondjuk ki ne élvezné a kalandokkal teli életet. Arra azonban nem számítottam, hogy ennyire érdekfeszítő is lehet valami. Éppen hazafelé sétáltam, amikor megjelent előttem a fekete-lyuk fejű férfi, aki az U.S.J. elleni támadásban képességével szétválasztotta az osztályunkat, azonban ez alkalommal nem a kézfejű lépett elő belőle, hanem egy számomra ismeretlen varrott képű fickó. Nem lehetett sokkal idősebb nálam, olyan bátyám korabelinek saccoltam. Valahonnan azonban nagyon ismerősnek tűnt.
- Na, kislány, vagy jössz, vagy viszlek! De mondanom sem kell örülnék ha önszántadból követnél és nem kellene erőszakot alkalmaznom.
- Kedves Gonosztevő Uraság, sajnos attól tartok, eszem ágában sincs önként és dalolva követni önt, sőt hajlandóságom ezen cselekvés végrehajtására azáltal megcsappant, hogy megláttam az ön arcát elcsúfító sebhelyeket. Ezúton illedelmesen felszólítanám, hogy legyen kedves és ne molesztáljon ifjú hölgyeket az utcán, és találjon magának valami kellemesebb illetve hasznosabb elfoglaltságot.
Valójában azonban arcát egyáltalán nem csúfították el a sebhelyek, sőt valamelyest még szebbé tették, ezt azonban nem lett volna illendő, sem ésszerű közölni egy velem szemben álló gonosztevővel, aki éppen kész erőszakot is alkalmazni, csak hogy vele tartsak. Mondókám azonban elérte a kívánt hatást, megdöbbentve az ismeretlent, ezzel időt nyerve számomra, melyet rögvest kihasználva futásnak eredtem. Az utca szűk volt így legalább a főútig kellett eljutnom hogy szárnyaimat (melyek a családi örökség részét képviselték) használni tudjam. Arra viszont nem számítottam hogy a támadóm hamar felocsúdott első megdöbbenéséből és utánam eredt. Sajnálatos módon a köztünk lévő távolság egyre csökkent, hiába futottam lelkem szakadtából, a férfi gyorsabb volt nálam. Már nem kellett volna sok hozzá, hogy elérjem a főutat, amikor két erős kéz ragadta meg a derekamat. Próbáltam kiszabadulni, ahogy csak tudtam, ütöttem, rúgtam, mind hiába, nem engedett el.
- Most pedig szépen velem jössz. Igazán sajnálom hogy erőszakot kell alkalmaznom veled szemben, de ha már a kérlelés nem használ....
Mondta azzal egy kecses mozdulattal feldobott a hátára, ami mit ne mondjak szép kis mutatvány volt, pehelysúlyomat tekintve. A fekete lyukból kilépve egy elhagyatott ház egyik helységében találtam magam. Vállalhatatlan állapotok uralkodtak odabent, a bútorok össze- vissza hevertek a szobában szerteszét. Az egyik felborított asztal mögött egy kék hajú férfi állt. Shigaraki Tomura. Ezek szerint a Gonosztevők Szövetsége ejtett foglyul, hát persze azért tűnt olyan ismerősnek a varrott arcú férfi, Dabi. Nemrégiben ő is ott volt annál a Noumu támadásnál, amiben végül Endeavour és a bátyám győzedelmeskedett. Vajon a bátyámat akarják zsarolni velem?
- Remek munkát végeztél Dabi, mission accomplished! Level up, rátérhetünk a küldetésünk következő részére. Dobd arra a székre, és kötözd meg!
Dabi nem túl lelkesen, de engedelmeskedett, és a szobában az egyetlen álló székhez kötözött. Majd Shigaraki mellé lépett, és kérdőn a férfire nézett.
- Rendben, ezzel meg is volnánk, holnap folytatjuk, jelenleg biztos vagyok benne hogy a kis madárka úgysem óhajt megosztani velünk semmit, ellenben talán pár nap éhkopp megoldja a nyelvét. Most pedig pihenjünk, Dabi.
Valószínűleg olyan érthetetlen tekintettel nézhettem mint még soha senki más, de hát álmomban sem gondoltam volna, hogy csak így kínzás nélkül kihúzhatom az első fogságban töltendő napomat. A két férfi nem sokkal később át is ment egy másik helységbe magamra hagyva engem gondolataimmal. Mivel nem jutottam dűlőre az élet nagy kérdéseivel kapcsolatban, hamar elnyomott az álom. Másnap korán reggel arra ébredtem, hogy Dabi ül velem szemben a földön, és engem néz. Nem tudom mi lehet rajtam olyan érdekes, hogy még akkor sem hagyta abba ezt a tevékenységet amikor többször köhintettem, és nemtetszésem fejeztem ki ezzel kapcsolatban egy- két válogatott káromkodás kíséretében. Csak egy féloldalast mosolyt kaptam válaszul, miszerint érti ő mire gondolok, ám a világért sem hagyná abba azt amit most csinál. Ezt az igazán kellemes pillanatot Toga szakította félbe, aki Twice egyik pólóját viselte, és gondolom reggeli reményében a konyha felé vette az irányt. Majd mikor megpillantotta Dabit amint engem méreget, egy kisebb sikkantást hallatott, majd hozzám sietett.
- Jajj, te szegény, ne izgulj mindjárt kiszabadítalak. Veled meg azt hiszem már megbeszéltük, hogy ha valakit hozol, akkor légy kedves és szólj előre, nehogy megijedjünk amikor az éjszaka közepén segélykiáltásokat hallunk.
Fejezte be mondandóját, az utolsó mondatot Dabinak intézve, majd újra rám nézett.
- Előfordult már az ilyesmi! De ne izgulj megvédelek!
Kacsintott rám. Dabi már valószínűleg belefáradhatott abba, hogy bármiről is meggyőzze a hírhedt gonosztevő hírében álló szőke lányt, mert válasz helyett csak a szemeit forgatta, miközben felállt. Sőt az ellen sem volt ellenvetése, hogy Toga eloldozzon, így a kötelek hamar lekerültek rólam. Bevallom kicsit illetlenül viselkedtem ezután, mivel rögtön nekirontottam Dabinak, mivel megmentőmet nem akartam bántani, hátha még segítségemre lehet. Nem volt tőlem messze, így elég volt elég erősen elrugaszkodnom, hogy ráugorhassak. Lendületemnek köszönhetően rögtön ledöntöttem a lábáról. Ő a hátára esett én pedig rá, majd annyira erősen amennyire csak tudtam lendítettem öklömet az arca felé, azonban ő éppen időben kitért ütésem elöl, kihasználva az elvétett ütésem okozta megdöbbenésem felülkerekedett rajtam, és most én feküdtem alatta. Két kezemet a padlóhoz szorította, és elengedett egy féloldalast mosolyt, arra azonban nem számított, hogy védtelen testrészeit fogom támadni, így nagy meglepetés érte amikor térdem az ágyékába talált. Kiáltás hagyta el száját, és egy pillanatra leengedte védelmét, ami nekem bőven elég volt arra hogy még két térd rúgást vigyek be, mindkettőt a véknyába. Majd újból fordítottam helyzetünkön, hogy én legyek felül, és ütéseim csak úgy záporoztak fejére. Hirtelen azonban egy erős kéz szorult a nyakamra hátulról.
- Tudod mi lesz veled ha hozzád ér az ötödik ujjam, szóval ha nem szeretnéd a game over-t akkor ezt most hagyd abba, és szépen távolodj el tőle, majd ülj le szépen a székbe.
Még utoljára lenéztem az alattam fekvő Dabira. Az ütések nagyját sikeresen kivédte, ám egy- kettő így is eltalálta, ez azonban nem akadályozta meg egy újabb vigyor eleresztésében. Hihetetlen. Feltápászkodtam, majd a szék felé vettem az irány, azonban eszemben sem volt leülni, már csak az kéne, hogy megint lekötözzenek. Toga az egész jelenetet megdöbbenve nézte a szék mellől, mikor pedig odaértem hozzá rám mosolygott.
- Azta, ezt meg kell mutatnod hogy kell csinálni.
- Ha ráveszed őket, hogy ne tartsanak rabságban, csak mondjuk házi őrizetben, akkor szívesen megteszem.
- Remek!!!
Ujjongott gyermeki mosollyal az arcán. Ha pedig sikerül rávennie a többieket, hogy szabad járásom legyen a házon belül, akkor majd tudok információkat szerezni a hatóságoknak, ezzel segítve a bátyámat. Észre sem vettem, de Dabi és Tomura már kimentek a szobából. Toga rám kacsintott majd utánuk indult. Jobb ötlet hiányában elindultam felfedezni a szobát. Körutam során semmi különöset vagy hasznosat nem találtam, maximum azt, hogy a gonosztevők előszeretettel fogyasztanak pizzát. Egy óra telhetett el amikor Dabi újra belépett a szobába. Szeme alatt felszakadt a bőr, azonban már nem vérzett, orra pedig kicsit elferdült, ettől eltekintve azonban nem volt semmi baja.
- Szépen elintéztél, nem gondoltam volna hogy annak a díszkakasnak a húga ilyen jól tud verekedni.
- Köszönöm, valamint kérlek légy oly szíves és ne sértegesd a bátyámat.
- És ha nem leszek szíves?
Lépett közelebb, lecsökkentve a kettőnk közti távolságot.
- Akkor mit fogsz tenni?
- Nem is tudom, talán folytathatjuk amit abbahagytunk, és kapsz egy monoklit az eddigiek mellé, esetleg kettőt, ha az neked megfelel.
- Ó, valóban?
Már csak centiméterek választottak el minket egymástól.
- Szívesen folytatnám, de nekem a padló túl kemény, esetleg javasolhatnék egy szőnyeget, netalántán egy matracot?
A végét már suttogta, majd ajkaimra tapasztotta övéit.
Először is remélem olvasható minőségű, igyekeztem. Sajnálom hogy nem állt át a sötét oldalra teljesen, de reménykedem benne hogy így is megfelel.
Valamint most jöttem rá hogy Kurogiri éppen fogságban van, szóval nem furikázhatta őket, ezer bocsánat.
Köszönöm, hogy elolvastad, és kérlek kérjetek!
