Látni A Szemeid

11. rész

Miután a fiúk sikeresen túlélték a Kacchannal való "fogócskát" és visszaértünk a kollégiumba, elmentem a közös fürdőrészhez, és elkezdtem készülődni. Lassan lefürödtem, és megcsináltam minden teendőmet, majd felindultam a szobámba. Ott levetettem magam, és boldogan gondoltam vissza a mai napra. Egyszercsak hallottam egy kopogást az erkélyem ablakánál.

- Kacchan?! Te mit keresel itt? - néztem kikerekedett szemekkel.

- Hozzád jöttem. Nem örülsz? - kérdezi perverz vigyorral arcán.

- De miért az ablakon keresztül? Ott van az ajtó is. - mutattam hátam mögé.

- Mert az ódivatú és hagyományos. - mondta lapos tekintettel.

- Értem. Nem fázol? Elég hideg van odakint. Tesség a takaróm. Terítsd magadra. - mondtam, majd ráterítettem az anyagot.

- Tch. Köszönöm. - nézett félre halvány pírral az arcán.

- Semmiség Kacchan. Gyere, ülj le. - paskolom meg az ágyat magam melett mosolyogva.
Erre rám emeli tekinteték majd ahelyett, hogy leülne mellém, rámfekszik. - Ezt most miért? - kérdezem fulladozva.

- Mert szeretlek. - zárja le a vitát, és megcsókol. Mosolyogva viszonzom.

- Én is szeretlek. Mindennél jobban. - suttogom mosolyogva.

- Holnap is felújítjuk azt a vackot. Gyere segíteni. - száll ler rólam, és mellém fekszik.

- Ezt csak így kijelented? Semmi kérlek? - nevetek fel. - Persze, hogy megyek. - mosolygok.

- Megkívántam a csipszet. Lemegyek a konyhába. - nyom egy puszit homlokomra.

- Nem kell lemenned. Van nálam. - mosolygok, majd elindulok az íróasztalomig. Az egyik All Mightos dobozt előveszem, majd beütöm a kódot. Kacchan szülinapja. A dobozban sok-sok édesség és sós ropogtatnivaló foglal helyet.

- Válassz. - nyújtom felé a tárolómat, mire ő kikerekedett szemekkel néz rám.

- Szóval te csórod a konyhában lévő nasikat! - néz rám mérges szemekkel.

- Nem. Az Kaminari-kun. Én ezt mind saját pénzből vettem. - mosolygok tovább.

- Az a kis rohadék! Úgy tudtam, hogy ő az! - mérgelődik magában, miközben elvesz egy zacskó csipszet.

Még eszegettük a csipszet és beszélgettünk egy ideig, majd mindkettőnket elnyomott az álom. Reggel Kacchan az ágyamon édesen szuszogott, míg én a földön feküdtem. Miután nagy nehezen felálltam, be akartam feküdni Katsuki mellé, de olyan aranyos volt, hogy muszály volt őt lefotóznom. Miután ez megvolt, befeküdtem mellé, és néztem az arcát. Ilyenkor olyan nyugott.

- Jóreggelt Midoriya! Nem láttad Bakugout? - lép be a szobámba Kaminari-kun kopogás nélkül. - Ohh, semmi. - neveti el magát, majd beljebb jön.

- Jóreggelt Kaminari-kun. Mit szeretnél? - mosolygok, és reménykedek, hogy Kacchan nem kelt fel erre. Balszerencsémre már nyitogatja a szemét.

- Csak annyit, hogy ugye délután jösz ma is segíteni? - kérdezte miközben leült az ágyamra.

- Persze. Csak most szerintem menj ki, ha jót akarsz, mert Kacchan ébredezik. - mosolyogtam rá, mire azonnal felpattant.

- Óh rendben köszönöm szia. - hadarta el, majd kiviharzott.

- Kacchan, ideje lassan felkelni. - suttogtam szerelmemnek, majd megsimítottam arcát.

- Ébren vagyok, nem kell pátyolgatni. - morogta reggeli rekedtes hangján.

- Jó Jó, de már kelni kéne, mert menni kéne suliba. - kuncogok, közben egy puszit nyomok homlokára.

- Baszódjon meg az iskola. - ült fel mellőlem, majd megölelt.

- Tudok adni pulcsit. - nevetem el magam. - Úgyis kezd elmenni belőle a Kacchan illat. - kuncogok, miközben keresem Kacchan pulcsiját.

- Hihetetlen vagy. - fúrja fejét vállamba.

- Tudom. - mosolygok.

Miután felvette a pulcsiját átment a szobájába. Addig nekiálltam öltözködni, majd lementem a közös fürdőbe. Ott elvégeztem teendőimet, majd visszamentem a szobámba, felkaptam a táskám, és elindultam a nappaliba. Ott Kacchan, Sero, Kirishima, Kaminari és Mina vártak engem.

- Köszönöm, hogy megvártatok. - mosolyogtam rájuk.

- Ugyan, semmiség. - viszonozta Mina.

Miközben mentünk, Kacchan valahogy mellém került és megfogta a kezem. Mina örömében ugrándozott, és szerintem boldogabb volt, mint én. Beértünk a suliba, majd a teremben elfoglaltuk helyeinket. Hirtelen éles fájdalom hasított a fejembe. Halvány hangokat kezdtem hallani. "Remélem minden oké." "Ugye jobban van?" De ahogy jött úgy el is ment. Kezdenék megőrülni?

- Rendben gyerekek, üljetek le. - jött be a terembe Aizawa-sensei. Ezek után a nap ugyanúgy telt, mint bármelyik. Néha még fájt a fejem, de a hangok megszűntek.

- Rendben Gyerekek! - szólalt fel All Might. - Ma a képességeiteket fogjuk fejleszteni. Cementosst már megkértem, hogy állítson nektek össze egy pályát. - mondta mosolyával az arcán.
Ezek után elmondta mindenkinek, hogy mit fejlesszen, és hogy a teknikáinkkal is foglalkozzunk. Én a shoot style-omon dolgoztam leginkább. Miután az edzésnek vége lett, elmentünk az öltözőbe. Lefürödtem, és törölközővel a derekamon mentem átváltani az utcai cuccom. Mindig én vagyok az utolsó, aki ilyenkor bent marad, ezért halkan dalolásztam. Egyszercsak egy kezet éreztem derekamon.

- Nocsak, valakinek jó kedve van. - suttogta fülembe egy rekedt hang. Megfordultam, és egy vizes Kacchant láttam magam előtt. Ám ekkor hirtelen az eddigieknél hatalmasabb fájdalom nyilalt fejembe, mire egyik kezem odakaptam, másikkal pedig Kacchanba kapaszkodtam. Szerencsére erős karjai tartottak, különben elestem volna.

- Oi, jól vagy? - nézett rám aggódó szemekkel.

- Igen, csak egy kicsit fáj a fejem. Had üljek le. - mondtam, majd megindultam volna, de megszédültem.

- Ne mozogj, segítek menni. - mondta dühösen, és a padhoz segített. - Hívjam az orvost? - kérdezte aggódva.

- Nem kell, köszönöm. - mosolyogtam rá nehezen.

- Akkor segítek felöltözni. - mondta, de megállítottam őt.

- Nem kell. Megy egyedül is. - mondtam, majd nagy nehezen felvettem az alsóm.

- Aha, látom. - mondta flegmán. - Nah, gyere. - mondta, majd rámadta a pólóm.

- Köszönöm Kacchan. Nagyon köszönöm. - modtam, majd megöleltem.

Miután a nadrágom is felkerült rám, és volt elég erőm ahoz, hogy felálljak, elindultunk a kollégiumhoz. Ott összeszedtünk pár felújításhoz hasznos cuccot, majd indultunk is az erdőbe. Kirishima és Kaminari már ott voltak, szóval már csak Serora kellett várnunk. Körül-belül három perc múlva meg is érkezett, szóval kezdhettük a munkát. A falaknál segítettem, mikor megint éreztem az erős fájdalmat. Lábam megingott, és minden homályosulni kezdett. Annyit még láttam, hogy mindenki rohan felém, de elsötétedett a kép. A fejfájás egyre erősebb lett, és egy hangot hallottam nagyon hangosan, ahogy egy mondatot ismételget: "Mikor fog felkelni?".

Nos gyerekek, az utolsó előtti fejezet el is érkezett. Remélem, hogy mindenkinek jól telik a napja.