Látni A Szemeid

3.rész

Úgy siettem, mint még soha. Gyorsan előkerestem egy kendőt, majd a lifthez sétáltam. Amint leért, én szél sebesen kiszálltam, majd a közös részhez futottam. A térségben sötétség uralkodott, ennek ellenére pont volt még annyi fény, hogy az alakokat ki tudjam venni, így lassan elbotorkáltam a kanapéig, megálltam előtte, majd szememre helyeztem a kendőt, és hátul megkötöttem.

- Kész. - suttogtam a semmibe, a lap utasítása szerint. Pár másodperc múlva megéreztem egy kezet hasam köré fonódni. Én óvatosan felnyúltam, s nyakát megtalálva körbefontam azt.

- Csakhogy leértél! - suttogta alig hallhatóan fülembe.

- Levehetem a szemfedőt? - kérdeztem félénken, ajkaimba harapva.

- Nem. Az nekem nagyon nem kedvezne, hisz megrémülnél, ha megtudnád ki vagyok. - suttogta immár ajkaimra.

- Hogy-hogy? Az osztálytársam vagy, nem? Akkor veled biztos jóban vagyok. Kivéve, ha nem egy bizonyos személy vagy. - erre a mondatomra éreztem, hogy kissé eltávolodik tőlem.

- Ki az a bizonyos ember, akit Midoriya Izuku nem kedvel? - kérdezte meglepetten.

- Bakugou Katsuki. - sóhajtottam.- De szó sincs arról, hogy nem kedvelem. Én igenis kedvelem Kacchant, inkább ő nem szívlel engem valamiért. - hajtottam le a fejem.

- Szóval te kedveled? - kérdezte, és mintha egy kis örömöt is felfedeztem volna hangjában, amit nem tudtam hova rakni.

- Igen. - mondam, mire egy gyengéd csókban részesített.

Hezitálva, de viszonoztam. Erre a tettemre mintha erőt kapott volna, hevesebben kezdett el csókolni, majd arcom két keze közé fogta, így elengedve csípőmet. Én próbáltam hátralépni, hogy megtaláljuk a kanapét, amiben sikeresen fel is borultam, így magammal rántva őt is.

- Jól vagy? - kérdezte aggodalommal hangjában.

- Persze, annyira nem fájt - kuncogtam fel. - De mostmár megtudhatom, hogy ki vagy?

- Hmm lássuk csak. Van már valami tipped?

- Hát tippem az nincs... - vakartam meg tarkómat.

- Ezt szomorú hallani. - mondta, majd megcsókolt. - Most menj vissza a szobádba, mielőtt Aizawa-sensei meglát minket. - mondta, majd segített felállni, s elkísért a liftig.

Ott megálltunk, majd hallottam, hogy megnyomta a lehívó gombot.

- A kendőt csak akkor veheted le, ha megérkezett a lift - szólt rám, majd adott egy puszit az arcomra.

Pár másodperc múlva meghallottam a lift csilingelését, levettem a kendőt, majd beszálltam.

- Ki vagy te? - kérdeztem az ágyamban fekve a sötétségnek. - És miért nem akarod, hogy megtudjam, hogy ki vagy? - kézdtek el potyogni könnyeim. Hogy miért azt én magam sem tudom. Talán beleszerettem volna az Ismeretlenbe? Nem hinném, hisz nem is tudom, hogy ki ő. De ha valamelyik osztálytársam, akkor elvileg ismerem, nem? Akkor miért?
- Miért...? - suttogtam a nagy feketeségbe ismét. Miért vagy ennyire távolságtartó, ha a kilétedről van szó? Miért hiszed, hogy ha kiderülne, hogy ki vagy, félnék tőled? Miért nem bízol bennem annyira, hogy elmondod a neved? És miért reménykedek titkon abban, hogy Bakugou Katsuki a neved?

~~Time Skip~~

Már két hét eltelt találkozásunk óta. Mondhatok olyat, hogy hiányzik már? Azóta jobban figyelem fiú osztálytársaimat, hogy kiderítsem ki lehet az illető. Ez alatt a két hét alatt a fiúk közül színte senki sem mutatott olyan, vagy ahoz hasonló jelet, hogy ő lenne a titkos hódolóm vagy mim. Csak Kacchan nézett rám néha.

Most készül az osztály vacsorázni, szóval úgy döntöttem én is lebattyogok. A vacsora szokásosan telt, Kacchan kiakadt valami apróságon, de most feltünően gyorsan lenyugodott.

Miután megvacsoráztam fel is siettem a szobámba, ahol ismét találtam egy levelet.

Már nagyon idegesít, hogy ennyi idő után sem jössz rá, hogy ki vagyok. Találkozzunk 10 körül lent, a kendőt ne merd elfelejteni.

Ezt elolvasva vártam egy órát, majd a szemkötővel a kezemben lesiettem. Ismét megálltam a szokásos helyemen, s fejemre téve, hátul megkötöttem a ruhaanyagot. Lépteket most nem hallottam, úgyhogy úgy döntöttem, hogy leülök a kanapéra. Egyszercsak meghallottam a lift csengőjét, majd sietős kopogásokat a padlón.

- Még csak nem is sejted, hogy ki vagyok, igaz, Deku?! - kérdezte teljesen kikelve magából, de még mindig suttogva. Ez a Deku... Csak két ember használja az osztályban. Bár lehet, hogy a megtévesztés miatt mondta ezt? Teljesen összezavar.

- Sajnálom... - mondtam lehajtott fejjel, bűnbánó hangon.  - Miért akartál ma este is találkozni? - emeltem fel fejem, de eszembejutott, hogy egy anyag takarja a szemem.

- Tch! - mondta, majd megölelt. - Nem hiányoztam ez alatt a két hét alatt? - suttogta fülembe. - Minden nap rámnéztél minimum ötször, de mégse esik le, hogy ki vagyok?! - puszilta meg a fülem mögötti érzékeny részt. - Vagy tudod, csak nem akarod elhinni? - tolt el magától, majd akaratosan megcsókolt.

Húúú! Nah gyerekek, ez sem a legizgalmasabb rész, az biztos. És még csak nem is hosszú. Eskü később lesznek izgalmas részek. Talán.

Később találkozunk