Látni A Szemeid

12. rész

A hang egyre erősebb és erősebb lett. A fekete mélység csak szívott magába. Ám hirtelen a feketeség eltűnt, és a hang elkezdett lassan halkulni. Világos fényt láttam, mely maga felé vonzott.

Lassan kinyitom a szemem. Körülöttem minden fehér. Lenézek, és kezemből infúzió lóg ki. Kacchan behozott volna a kórházba? Az ágyam mellett két alakot pillantok meg. Iida és Ochako. De akkor hol van Kacchan? Iida rám emelte tekintetét, mire Ochakóhoz fordult.

- Felkelt. - szólt halkan a lánynak. Ő felém fordult, felpattant a székről, és odajőtt hozzám. Óvatosan megfogta a kezem.

- Hogy érzed magad? - kérdezte kedves hangon.

- Kicsit fáj a fejem. - mondtam, és az említett területre nyúltam. - Hol van Kacchan? És miért vagyok én itt? - kérdeztem, hisz tényleg furcsálltam, hogy Kacchan nincs itt. Nah meg azt is, hogy én itt vagyok.

- Azok után még felőle érdeklődsz?! - fújta fel mérgesen arcát.

- Mik után? - kérdeztem kábán, mire összenéztek. Ebben a pillanatban Todoroki-kun lépett be, oldalán anyukámmal, aki azonnal odafutott hozzám.

- Hát felébredtél?! Végre! Én kis Izukum! - ölelt meg óvatosan édesanyám, figyelve, hogy nekem ne fájjon.

- Örülök, hogy jobban vagy. - szólalt meg mögötte Todoroki-kun.

- Miért? Mi történt? Hol van Kacchan? - kérdeztem még mindig semmit sem tudva. Mindenki sokkosan pillantott rám.

- Inko-san, megkérhetlek arra, hogy most menj ki? - szólt Todoroki-kun.

- P- persze. Addig veszek egy sütit. - mondta még mindig sokkoltan. Miután anyukám kiment, a többiek mind felém fordultak.

- Midoriya. Tudod, hogy miért vagy itt? - kérdezte Iida-kun.

- Öhm... mert elájultam a faháznál? - kérdeztem. Nem mondta nekik Kacchan?

- Milyen faház? - kérdezte kiakadva Ochako.

- Tudjátok, amit Kaminari-kun és Kirishima-kun talált. Az erdőben. - mondtam értetlenkedve.

- Midoriya. Az erdőben nincs semmilyen faház. - nézett rám komolyan Iida.

- Mi? - néztem rájuk zavarodottan. Nem értem. Akkor mégis mit javítottunk?

- Midoriya, nem ájulás miatt vagy itt. - mondta Todoroki-kun.

- Akkor? - néztem rájuk értetlenül. Ochako-chan eddig bírta. Iida vállába fúja fejét, és sírt.

- Izuku. Tudod... - sóhajtott fel Iida-kun.

- Öngyilkos akartál lenni. - mondta Todoroki-kun. Mi?! Nem lehet! Elájultam! Az erdőben. Igaz? - Miután Bakugou újra ezt mondta neked. - tette hozzá. És ekkor minden beugrott.

---- Visszaemlékezés ----

- Mégis hogy képzeled, hogy hős legyél?! Te csak egy Deku vagy! - kiabál rám Kacchan. A tetőn vagyunk.

- Miért vagy ilyen velem?! - kiáltok vissza neki, miközben könnyeim beterítik az arcom.

- Mert utállak! Gyűlöllek, ahogy mindig is tettem! Egy ilyen hasztalan senki ne akarjon hős lenni! - kiálltja vissza. Szavai fájnak. Mindennél jobban fájnak.

- Én! Én. Én... - halkulok el egyre jobban.

- Igen, te! Jobban tetted volna, ha akkor meghalsz! Te vagy a világ szégyene! Egy hasztalan senki vagy! - üvöltözik velem továbbra is.