Menedék | jeon jungkook ff. ✔

×1.×

- Jungkook!! Hé add vissza!

- Nem, most én jövök!!

- Ez nem igazság, te miert játszhatsz olyan sokat rajta, én pedig olyan keveset?

- Azért, mert én vagyok a fiú.

- Nem vagy vicces. – mondtam, mire ő elnevette magát, majd összekócolta a hajam. - Héj!! Mégis hogy merted? Na gyere ide! – kiáltottam, aztán hirtelen egy elég hangos, erős kopogásra lettünk figyelmesek.

- Ez ő lesz. – mondtam Kooknak.

- Akkor menj fel a szobába, most!

Gyorsan felsiettem, de nem mentem fel teljesen. Megállva a lépcsőfokokon elkezdtem hallgatózni.

- Hol van a lányom!?

- Neked is szia Jiho.

- Hol van a lányom?

- Nincs itt.

- Tudom, hogy itt van. Jina! Gyere ide, haza viszlek!

- Jina nem megy sehova. Főleg nem hozzád.

- Á szóval mégis itt van. Nos, ha te nem hívod őt ide, akkor kénytelen vagyok bemenni érte.

- Csak a testemen keresztül!

- Jungkook állj félre!!

- Nem!

Nem bírtam tovább, ezért lementem. Nem akartam látni, ahogy elkezdenek verekedni.

- Itt vagyok! – mentem oda, Kook mellé.

- Mondtam, hogy menj fel a szobába!

- Semmi baj Kook, semmi baj. – mosolyogtam rá, közben megsimogattam izmos vállát. - Minden a legnagyobb rendben lesz.

Tudtam, hogy nem fog hinni nekem, láttam is rajta. Az aggodalom, és a nyugtalanság csak úgy virított tekintetén. Mielőtt elmentem volna apámmal, megöleltem, de ez az ölelés nem tartott olyan sokáig, mert apám elrántott tőle.

- Hogy képzeled? – kiálltott fel Kook, és azonnal ökölbe szorította jobb kezét, készen állva apámnak beütni egy jobbhorgost.

- Hé, Kook. Nyugodj le. Már mondtam nem lesz baj.

- Ígérd meg!

Mire mondhattam volna valamit, apám becsukta elöttünk a bejárati ajtót, és már mentünk is a kocsiba. Mondjuk örültem neki, így legalább nem kellett vissza mondanom neki, hogy "Ígérem", mert sajnos úgysem hitte volna el.
A kocsiban, végül apa törte meg a csendet.

- Mégis hogy képzeled ezt? Elmész otthonról úgy, hogy nem tudom hova mész? Ezt nem úszod meg szárazon Jina!

- Tudom. Ezert sem ígértem meg Kook-nak, hogy minden rendben lesz velem.

- Végül is, hülye már biztos nem vagy.

Apa beállt kocsival, majd kiszállt. Én természetesen követtem a példáját, de nem volt nagy kedvem, vissza akartam menni Jungkook-hoz, de erre semmi esélyt nem láttam.

Pontosan tudtam mi fog következni. Mindig ugyan az. Amilyen jó volt a hangulatom, annyira lett rossz kedvem.

Gyorsan besiettem a szobámba, viszont a célegyenesben apám elkapott.

- Hova olyan sietősen?

- Tanulnom kell. – talaltam ki valamit.

- Ó, hát.. Jungkook-nál nem igazán volt szükséged a tanulásra, de jólvan. Tanuljunk. Tanítok neked pár leckét, amitől többet nem követsz el ilyen hibákat.

- Apa ne!

- Jina, ha ellenséges leszel... tudod ez mivel jár.

- Igen, tudom, de akkor is. Nem akarom.

- Jina – hajol közelebb hozzám – ne akard, hogy a durvább verziót használjam. Tudod, ha engedelmeskedsz, nem lesz semmi bajod.

Apám bevitt a hálószobájába, majd ledobott az ágyra. Bezárta az ajtót, a kulcsot a zsebébe helyezte, jelezve, hogy semmi esélyem a menekülésre.
Lassan odament a szekrényhez, kivett belőle valamit, és azt kezdte el bámulni, majd rám nézett.

Sokszor csinált már így, de azt a vackot a kezében soha nem láttam.
Egyszer csak elindult felém. Felmászott hozzám az ágyra, az övet a nadrágján kicsatolta, és rohadsz erősen kirántotta a helyéről. Olyan rősen, hogy még a homlokomnak is nekicsapódott. Az tuti, hogy ennek ott marad a helye.

- És most pedig vetkőzz!

- Mi?

- Azt mondtam vetkőzz! – kiabállt, majd az övvel rávert egyel a hátamra. A csípésétől felszisszentem, de megkellett tennem amit kér, mert ha nem teszem, megint érezni fogom.
- Rendben, okos kislány. És most terülj el az ágyon.

Apám fölémkerekedett, és elkezdett simogatni anyagon keresztül.

- Apa mit csinálsz? Hadd abba. Ne!

- Elhalgass vagy megint kapsz, csak most egy jóval erősebbet.

Nem akartam, hogy ezt tegye. Hiányzott Jungkook. Mellette olyan boldognak éreztem magam. Olyan jó lenne, ha itt lenne most velem. Akkor ez az egész nem történne meg.
Apám abbahagyta, de máris nekiállt egy másiknak.

- Csukd be a szemed.

Mikor becsuktam, éreztem, hogy valamivel beköti a szememet. Csak ezt ne! Éreztem, hogy apa lemászott az ágyról, megfogta a kezemet, és az ágyhoz bilincselte. Ugyan ezt tette a másik kezemmel is, és a két lábammal is.

-Apa mit csinálsz??

- Pofabe szemtelen kölke! – mondta, majd rácsapott a combomra.

- Au! Ez fájt!

- Igen? Akkor adok még. – mondta, és rácsapott legalább ötször.

- Elég, apa!

Éreztem a könnyeimet a szemem sarkából. Bárcsak abba hagyná. De tudtam hogy nem fogja.
Apa visszajött az ágyra, majd végigsimított hideg kezével bőrömön. Keze nőiességemen állt meg, és megint nekiállt azt simogatni. Vegül letépte rólam az anyagot. Már tudtam mit fog csinálni..

Apa gondolkodásnélkül belémrontott, mire én felnyögtem, de nem az élvezettől, hanem a fájdalomtól. Borzasztóan fájt. De apa nem állt le, egyre csak gyosabb és gyorsabb volt.

- APA EZ KIBASZOTTUL FÁJ, HADD ABBA!!! – kiabáltam torkomszakattából.
A könnyeim úgy folytak mintha dézsából öntötték volna.

Apám össze-vissza ütött közben, hogy próbáljak én is belemenni ebbe az egeszbe, de nem mentem.

Egyszercsak egy nagy lökést éreztem, mire felsikítottam:

- JUNGKOOK SEGÍTS!!!

Aztán hirtelen képszakadás.

Na helókaa meghoztam az első részt😈
(Ha valahol van hiba, elnézést kérek😁)