Nightingale - A magány vonyítása

2- Egy ki nem mondott vallomás

- Megtaláltak! Menekülj! - Silver olyan hirtelen ugrott fel, hogy azt hittem, a szívem menten kiszakad mellkasomból. Hogy bír ilyen éber maradni még pihenés közben is?
Tétován bámultam, ahogy egy szempillantás alatt farkas alakot ölt magára, és felveszi a támadáshoz szükséges pózt. - Menj már! Veszélyes lenne itt maradnod!
Nem várakoztam tovább, futni kezdtem az ellenkező irányba. Tudtam, hogy testőröm akár az élete árán is meg fog majd védeni, ugyanakkor mégsem akartam kitenni őt ekkora megpróbáltatásnak. Még nem épült fel súlyos sérüléseiből, mély sebeket hordozott mind testileg, mind lelkileg.
Nagyon vigyázz magadra! Nem akarlak téged is elveszíteni!
Úgy rohantam, ahogy csak bírtam, mit sem törődve azzal a nyilvánvaló ténnyel, hogy Zion nem nézi jó szemmel, ha csak úgy elszökdösünk a többiektől minden további nélkül. Hiába, most azt hiszem, valóban nagy bajba keveredtünk.
Minden erőmmel azon voltam, hogy minél messzebbre kerülhessek innen, de a vérem szinte sikított, hogy ne tegyem: Silver minden erejét felhasználhatta az átváltozáshoz, mégis elküldött magától.
Megálltam. Értetlenül néztem végig magamon, hosszasan méregettem minden testrészemet. Lábamról mintha eltűnt volna az ólomsúly, valahogy most sokkal könnyedebbnek, és szabadabbnak éreztem magamat, mint azelőtt. Csak remélni mertem, hogy testőröm is kellően kipihente magát.
Feltekintettem az égre: a koromfekete égbolt felett halványan ragyogtak a csillagok, vagy talán éjjeli ködkép volt csupán, de mégis ott derengett a sok fehér foltocska, mint ezernyi fénylő szempár.
- Silver, a tóhoz! Gyorsan! - ordítottam, ahogy a torkomon kifért. De mindhiába: a farkas túl messze volt ahhoz, hogy meghallja kiáltásomat. - Akkor úgy tűnik, nincs más választásom... - sóhajtottam, és a zsebemben kezdtem kotorászni. Egy aprócska kést találtam benne, feltehetőleg vészhelyzet esetére tettem el. Mindenre fel kellett készülnöm, a vadonban ki kellett állnom a lehetetlen próbatételeket is.
Összeszorítottam a fogam, és ökölbe zártam a kezem. A hegyes eszközre rámarkoltam, és amilyen erősen csak tudtam, alkaromba vágtam. A sebből azonnal felspriccelt az élénkpiros vér, vörösre festve alattam a füvet, és a virágok szirmait. Némán tűrtem a fájdalmat, egy kis szenvedés igazán nem tántoríthatott el eredeti célomtól. Ha ez az ára, akkor legyen.
Másodperc töredéke se telt bele, és Silver megtalált, majd akkorát taszított rajtam, hogy egyensúlyomat vesztve a tóba zuhantam.
- Mekkora idióta vagy néha! - üvöltötte. - Tudtad, hogy nem akarlak veszélybe sodorni, erre magad keresed a bajt! Nem szégyelled magad?
- Hát... de legalább feladtad az értelmetlen küzdelmet - mosolyogtam. - Tudod, ha magamra maradok, egyedül kell boldogulnom, és még nem ismerem a környéket. A szaglásomra nem támaszkodhatok, hacsak nem szólal meg a madár. Egyébként... mi volt olyan érdekes? - szegeztem neki a legfőbb kérdésem. Szemmel láthatóan zavarta, egy pillanatra gondolkodóba esett, de végül csak lustán megrázta a fejét.
- Nem fontos. Semmi komoly, csak egy korcs - tekintett hátra.
- Szeretnél a saját véredben megfürödni? A lányt akarom, és végzek veled, ha védeni merészeled! - zöld szemek csillantak fel a sötétben, de amilyen gyorsan feltűntek, olyan gyorsan váltak semmissé az éjszaka sötétjében. A következő pillanatban Roger állt előttünk, és Silvernek szegezte a fegyvert. Hosszú, fekete kard csillant fel oldalán, övvel rögzítette derekához.
- Azt meg mégis honnan... - vágtam volna közbe, de Roger túl türelmetlen volt ahhoz, hogy engem oktasson.
- Csitt! Ne kérdezz semmit, csak figyelj! Eltakarítom ezt a mocskot az útból, és visszaviszlek magunkhoz, ahol már nem ér semmi bántódás, és kedvedre tanulhatsz, játszhatsz, vagy vadászhatsz. Ez lenne a terv.
- Csak nyugodtan - testőröm abbahagyta a védekező testtartást, és természetes pózt vett fel. - Amilyen ostoba vagy, másra nem is számítottam volna tőled: ezzel most pontosan azt fogod elveszteni, akit meg akartál menteni tőlem - ballagott hátrébb, mint aki jól végezte dolgát. - Folytasd, kérlek.
A fiatal ügyet sem vetett rá, inkább velem kezdett el foglalkozni: ismét megragadta a kezem, és szebbnél szebb ígéreteket súgott a fülembe.
- Sose felejtsd el, hova tartozol. A hegyekben banditák és betolakodók élnek, az igazi élet ott kezdődik, ahol a völgyek és a domboldalak lankái találkoznak. Ott könnyebb a mozgás, és sokkal többen férünk el, mint az ilyen szektákban. Mondd, nem lenne kedved új barátokra szert tenni?
Hirtelen nem is tudtam, mit feleljek rá. Valahol mindenképpen igazat kellett adnom szavainak, hiszen valóban nehéz a hegyi terep, azonban nem ez az volt első szempont, amit mérlegre tettem. Különösen aggasztott a fehér folt, és a szövetség, amelyet Silverrel kötöttem, amikor egy véletlen folytán idekeverededtem: mi lesz most velünk? Ha tényleg igent mondanék az ajánlatra, és nem kellene többet harcolnom, azzal megmentem a többieket is?
- Miket beszélsz? - ugrott nekem a testőröm. Tekintete kétségbeesett volt, és rendkívül dühös. Azelőtt sose láttam ilyennek, igazán meglepett a reakciója. - Te tényleg azt fontolgatod, hogy elmész ezzel az eszelőssel?
- Erről szó sincs! - ráztam meg a fejem. - Csak azt szeretném, hogy ne kelljen többet veszekednetek miattam! Hidd el, jobb nektek nélkülem. Egy véletlen folytán keveredtem ide, csak a bajt hozom rátok. Nem tudok még semmit, és a barátaim is meghaltak körülöttem. Képtelen voltam segíteni rajtuk, amikor cselekednem kellett volna, és ezt nem tudom megbocsátani magamnak!
Ez hatott. Silver vetett rám egy eszelős pillantást, mint aki erősen a halálomat kívánja, mégsem emelt rám kezet. - Ami pedig ezt a faragatlan egyént illeti... nos... azt hiszem, igazat beszél. Tényleg nem tudnám többet magárahagyni.
Most Roger merevedett le. Pupillája összeszűkült, és olyan értetlen tekintettel meredt rám, mintha egy számára idegen nyelvet beszélnék. Tekintetében undort, és csillapíthatatlan haragot véltem felfedezni, úgy bámult minket, mintha soha semmi közünk nem lett volna egymáshoz. Tovább folytattam, hogy többé- kevésbé értelmes magyarázattal szolgáljak neki. - Már olyan, mintha valóban a társam lenne. Mint a saját kutyám, vagy nem tudom. Egymásra vagyunk utalva, és sokkal boldogabb vagyok mellette, mert biztonságban tudhatom magam - félve tekintettem hátra. Silver tekintete izzott, szeme szinte parázslott a haragtól.
- Hogy minek merészeltél nevezni, te mihaszna? - bármennyire is próbáltam erősnek és komolynak látszani, igencsak nevetnem kellett.
- Ugyan már, ne vedd magadra! - simogattam meg puha, selymes szőrét. - Na ki a jófiú?
- Hát én! - vágta hanyatt magát egy pillanat alatt. Sokáig kényeztettem még, kézfejem szinte teljesen belesüppedt az ezüstfehér bundába. Roger arcára mégis kiült az utálat.
Bármennyire is próbálkoztam, teljesen mégsem tudtam gyűlölni. Az a kitartás, amellyel egészen idáig követett, és az az erős kötődése irántunk, amelyet Falcon halálakor megmutatott, igazán lenyűgőző volt számomra. Talán csak félreismertük, és nem is akar rosszat nekünk? Egy- két kedves gesztussal talán helyre lehetne hozni a megsérült kapcsolatot. Bár most mindegyik félnek tövisekkel teli a szíve, mégsem maradhat ez így örökké, itt az alkalom a változásra!
- Nézd, Roger, sajnálom, ha ez elfogadhatatlan, de az az igazság, amit mondtam. Tényleg szövetségbe léptünk egymással, és igazán udvaritatlan lennék, ha egyedül hagynám. Magamtól nem tudnám megtenni.
A fekete hajú fiatal mosolyogni kezdett, teljesen meglepett reakciója. Azt hittem, ismét dühös lesz, vagy nekemront majd, ehelyett türelmesen végighallgatta az előadásomat.
- Semmi baj. Előbb téged öllek meg, akkor nem kell végignézned a halálát, rendben?
- Miket beszélsz? - holtsápadtra váltam, feldolgoztam magamban a szavak jelentését. Valóban ez lenne az igazi szándéka? Ezért követett idáig? És ha velük maradtam volna?
Silver a helyzet súlyosságához képest meglehetősen nyugodt maradt, nem idegesítette magát feleslegesen.
- Hát rajta. De azért azt a madarat meglövöm neked.
A szellő sejtelmesen susogott, észrevétlenül suhant a fák ágai között. A farkas azonban megneszelte, hogy valami az ágra röppent. - Itt az alkalom!
- Ne is álmodj róla! - ragadta meg Roger a nyakörvénél fogva, és olyan erőset rántott rajta, hogy a hátára esett. Hatalmasat puffant a porban, ezzel pedig elég időt vesztett ahhoz, hogy megakadályozza a fiatal tervét.
A fülemüle énekétől hideg futott vegig a hátamon. Túl jól ismertem már ahhoz, hogy ne tudjam, mi fog történni.
Menekülni akartam, de mindhiába: testem megmerevedett, feszült tagjaimnak nem bírtam parancsolni. A sík terepen akadálytalanul száguldott a szél, csak remélni tudtam, hogy felhős éjszakának nézünk elébe.
Ezüst fény ragyogta be a rétet, Roger azonban egy cseppet sem zavartatta magát: ugyanolyan hevesen ugrott testőröm torkának, mintha fényes nappal lett volna.
- Hogy takarodnál már vissza a vackodba! - sziszegte az ezüstfehér fenevad. - Vagy talán szeretnél osztozni Falcon sorsában?
- Nem félek a haláltól, idióta! - morogta a másik. - Az életed a kezemben tartom, ha nem vetted volna észre! Az a semmirekellő pedig megkapta jogos büntetését, minek kellett egy olyan alakkal tartani, mint az allítólagos vezéretek?
- Engem bemocskolhatsz, de a barátom nevét ne merészeld a szádra venni! Befeketíted az összes emlékemet róla!
Roger egy pillanatra abbahagyta a szitkozódást, és a földre terítette ellenfelét:
- Valóban azt hiszed, hogy melletted állt? Az én társam volt mindvégig, sosem tartozott hozzátok!
- Oh, igen? - állt fel Silver, ezzel maga alá temetve társát. - Nem is tudtam. Biztos esztétikai célt szolgált a közös jelünk.
- Mondam már, hogy nem volt ott semmi! Soha! - hörögte, egyre emelkedő hangerővel. Az utolsó szónál már ordított. Ismét a fehér nyak felé vette az irányt, egyenesen a csillagot vette célba. Fogát belemélyesztette az eleven húsba, és megpróbált minél közelebb férkőzni az ütőérhez is.
- Ne merészeld! - rugaszkodtam el a talajról, de már késő volt: egy hangos roppanás ütötte meg fülemet, és egy riadt sikoly.
Tudtam, hogy vége van. Itt volt mellettem, és élete csatáját vívta, de én megint haszontalannak bizonyultam. Az adrenalin úgy áramlott testemben, mint még soha eddig. Meg kellett volna védenem. Most az egyszer tényleg segítségre szorult, de én megtagadtam tőle a támogatást. Hogy lehetek ennyire béna?
- Átkozott korcs! - hörögte Roger. - Túl gyorsan mozog, képtelenség halálos sebet ütni rajta! - emelte fel jobb mellső mancsát. Természetellenes pózban lógatta, és ömlött belőle a vér. - Ne szórakozz velem! - kiáltotta, és újra egymásnak estek. Ismét testőröm került alulra, kiszolgáltatva magát az ellenfél erős harapásainak. Szemmel láthatóan fáradt volt már, de túl korán volt még ahhoz, hogy feladja a küzdelmet. Roger egy ugrással készült maga alá gyűrni, ahogy eddig is tette. Eljött az én időm.
Egy óvatlan pillanatban kettőjük közé furakodtam, és olyan erősen rúgtam meg a fekete farkast, amennyire csak tudtam. Repült egy métert a levegőben, mielőtt az áthűlt földbe csapódott volna.
- Nem esett bajod? - szálltam le társamról. Azt hittem, örülni fog az önkéntes mentőakciómnak, ehelyett csupán szúrós pillantásokkal jutalmazta erőfeszítésem.
- Ez kettőnkről szól, semmi szükség rá, hogy beleavatkozz! Az kéne még, hogy veszélybe sodord magad, vagy még meg is sérülj! - méltatlankodott. Elöntött a méreg.
- Ha csak némán bámulom, mi történik, halálrasebez a saját szemem láttára! Vagy talán nem akarsz már élni?
- Elég már! Miket beszélsz? - fordított maga alá. Olyan erősen fogott le, hogy mozdulni se bírtam, még a levegővétel is nehezemre esett. - Sohasem hagynám, hogy egy ilyen gyenge félfarkas megöljön!
- Tudod ám, ki a félfarkas! - állt fel Roger. - Azt hiszed, elrejtheted előlem a gyenge pontodat? Csupán egyetlen harapásra van szükség, és a buta kis szövetséged vagy mid azonnal semmissé válik! Nem fog ki rajtam egy olyan, aki arra képtelen, hogy egyedül boldoguljon! Add a lányt, vagy az életed!
Silver rendezettebbé tette a légzését, és valamivel nyugodtabb hangon folytatta:
- Ostobább vagy, mint hittem. Hát nem érted, hogy el fogod veszteni azt is, aki miatt teszed?
- Fogd már be a pofád egy percre! Semmi szükségem rá, hogy kioktass! Nem érdekel, hogyan történt a szertartás, és milyen mellékhatásai vannak, megszerzem azt, amiért jöttem! - ezzel felém vette az irányt.
- Azt csak szeretnéd, nem adom magam egykönnyen! - ugrottam a magasba. Mancsomat kinyújtottam, és már majdnem sikerült megpofoznom a támadót, amikor Silver önállósította magát.
- Takarodj a közeléből, ő az enyém marad!
- Fejezzétek már be végre! - ordítottam. - Nekem is lehet beleszólásom, elvégre a saját sorsomról van szó, vagy talán tévedek?
Amint a szavak elhagyták ajkamat, egyből meg is bántam őket. A testőröm Rogert otthagyva felém vette az irányt, és ezúttal ő lökött rajtam egy hatalmasat.
- Azt mondtam, ne avatkozz bele! - Én vagyok az ellen... - mondatát nem tudta befejezni, mert éles fájdalom nyilallt mellkasába. Egy pillanatra nyüszíteni kezdett, majd összeesett előttem.
- Mi történt? Hogy érzed magad? - hajoltam le hozzá. Titokban azt kívántam volna, bár az eredeti alakomban maradtam volna, hogy könnyedén ki tudjam húzni a nyílvesszőt, amely kicsivel a szíve felett fúródott testébe. Tekintete megfakult, és kapkodva vette a levegőt.
- Változz vissza, és elviszlek egy biztonságos helyre - kérleltem. - Most úgyse vennéd hasznomat, ha nem lenne éjszaka.
Ő azonban megrázta a fejét.
- Roger erre vár. Amíg ő a közelben van, szó sem lehet róla. De te vonulj fedezékbe - nyöszörögte, kevésbé figyelve a szavak kiejtésére. - Siess már!
- Nem hagyhatlak itt, ahol megtalál! - erősködtem tovább. - Azonnal megöl, ha harcképtelen vagy.
- Várjunk csak... - meredt maga elé. Hosszasan bámulta a sebhelyet, tekintetét végigfuttatta a különös fegyveren. - Ez nem egy szokásos nyílvessző. Húzd ki, kérlek.
Megragadtam a végét, és egy jól irányzott mozdulattal kitéptem a testéből. Egyáltalán nem volt nehéz dolgom, még csak erőfeszítést sem igényelt.
- Valóban... - néztem meg jobban a fegyvert. - Ennek hegye sincs.
- De akkor hogy sebezhetett meg? - tűnődött társam. - Valaminek akkor is lennie kellett a végén.
- Igen, itt van - simítottam végig rajta.- Valami szúrós növény tövisét használhatták hozzá.
- Sose láttam ilyet. Talán nem él meg a hegyekben.
- Aranytövisnek hívják, és ha eltalál a hegye, egy pillanatra megbénítja a testedet. Mérgező - hallottam egy idegen hangot a hátam mögül.
- Mi bajod van? - bámult rá Silver elborult tekintettel. - Minek nevezted ezt a botot?
- Ahogy mondtam. Elveszi az erődet, de ezzel bevégzi a feladatát - ült le mellénk az idegen. Arcát zöld csuklya takarta, elfedte előlem minden mimikáját, és így képtelen voltam kivenni valódi szándékait. - Habár, véletlenül összekevertem egy másikkal...
- Jól értem, hogy meg akartál ölni?
- Mondhatjuk úgy is. Amiért szembeszálltál azzal a farkassal, pedig semmi közöd nincs hozzá, miért deríti fel a környékét...
- Már megbocsáss, de ő sétált be a mi területünkre - javította ki. - Talán nem szabadna megvédenem a saját otthonomat?
- De, nagyon is - sóhajtott. - Rogert viszont hagyjátok ki ebből, ha kérhetem. Napok óta nyugtalan szellőt érzek a hegyek felől, ezért jöttem ide, hogy a saját szememmel lássam, mi történik.
- Sok sikert. De ha elkötelezted magad iránta, ajánlom, vedd le a csuklyát. Akkor majd látni fogod, ki is ő valójában.
Az idegen szúrós tekintettel meredt ránk. Ereimben azonnal megfagyott a vér, valahányszor csak felém pillantott: ugyanolyan smaragd szemmel rendelkezett, mint a volt falkavezérem. Talán ő is... közéjük tartozik?
- Azt csinálok, amit akarok, ezt nem te fogod megszabni. Vagy talán azt is meg akarod határozni, mikor és hol szerezezzek élelmet magamnak?
- A hegység nem a tied. Ha ezt nem tartod tiszteletben, kénytelen leszek elharapni a torkod. Addig se beszélsz.
Óvatosan megböktem, jelezve, hogy ezúttal talán túlságosan is messzire ment. Bárhogy próbálja majd helyrehozni, ennek nem lesz jó vége, de addig kell szépítenie a helyzeten, amíg nagyobb bajba nem keveredünk.
- Meglátjuk, ki öl meg kit, ha ennyire szeretnéd eljátszani az utolsó esélyed!
Silver nem válaszolt. Hátraugrott és felborzolta a szőrét. Hidegen bámulta az illetőt, hátha a provokálás előrébb lendíti a küzdelmet. Csupán egyetlen dolgot felejtettünk el mindketten: Roger is az ő oldalán harcol.
A kapucnis egyén azonnal felpattant a fekete fenevadra, és felénk vette az irányt.
- Mi van itt? - lihengtem, miközben igyekeztem kikerülni a ránk zúduló nyílzáport. - Miért nem változik át? Így előnyhöz jutnak!
Valóban ütős párost alkottak, sose találtuk ki a következő lépésüket. Mindig eggyel előttünk jártak, kénytelen voltam belátni, hogy kudarcot vallottunk. Hogy mernek harcolni egy fáradt és egy gyenge ellen?
A küzdelemben való részvételem leginkább csak a védekezésben merült ki, igyekeztem minél messzebbre ugrani előlük. Energiám azonban véges volt, ahogy minimális harctudásom is.
Hatalmas port kavartam fel menekülés közben, azonnal fékeztem, valahányszor csak elém kerültek. Idővel egyre többen, és többen gyűltek körénk, a farkasok gyűrűje szoros kört alkotott. Minden egyes perccel közelebb kerültek hozzánk.
Nem engedhettem, hogy bezáruljon a kör. Ki tudja, mi történhetne?
- El kell tűnnünk innen - tekintett fel Silver egy magas, fákkal elfedett domboldalra. - Ez talán majd megteszi, nem gondolod?
Meg se várva válaszomat, felszökkent a levegőbe, és egy ügyes mozdulattal a magaslat tetején landolt. - Na, gyere! Nem olyan nehéz megcsinálni! - biztatott engem is.
Félve ugyan, de követni kezdtem, és felkapaszkodtam mellé. Innen teljesen más kilátás nyílt a csatatérre, sokkal nagyobb szögből engedett rálátni a vidékre. Nem utolsó sorban, még Rogerék elől is védve voltunk, teljesen szem elől tévesztettek minket.
- Nem azt mondtad, hogy bárhol megtalálod őket? - Roger úgy tűnt, elunta a várakozást, és leült a földre. - Talán próbáld meg a szaguk alapján keresni.
A sötét ruhás idegen leszállt róla, hogy átölelhesse.
- Hadd várjanak. Olyan régen volt már időnk egymásra, addig majd előmerészkednek. Higgy nekem, tudom, mit beszélek - mosolygott, és Roger sűrű szőrzetébe mélyeszette kezét. Ujjai teljesen eltűntek a fekete bundában, pont a nyakörv alatt simogatta társát. Bár nem változott át, ha tudja a titkát, az igazán bensőséges kapcsolatra utalhat.
A farkas azonban felmordult, és ingerülten hátrált pár lépést.
- Mi ütött beléd? Még csak nem is ismerjük egymást, vagy talán rosszul tudom?
Köpni- nyelni nem tudtam. Úgy láttam, Silver sem. Mindketten szoborrá merevedve figyeltük a jelenetet, amely egyszerre volt érdekes, és rendkívül kiakasztó.
Hosszas csendesség után először szólalt meg a furcsa csuklyás egyén.
- Kérlek, ne haragudj rám, amiért nem mondtam el neked azonnal. Jogod lett volna hozzá, hogy tudj róla, ha már egy éve követlek benneteket. Igazából csak azt szeretném mondani...
- Te követtél bennünket? - ugrott fel a helyéről. Zöld szemében parázslott a harag, dühös tekintete szinte szikrákat szórt társára. - Hogy lehetsz ennyire ostoba?
- Hidd el, nagyon is jó okom volt rá. Elvégre, ha ma nem talállak meg, az a fehér szörnyeteg már régen megölt volna.
Silver büszkén kihúzta magát mellettem. Azt hiszem, ezt dicséretnek vette.
- Hogy mondhatsz ilyet? Az a gyenge korcs még csak egy sebet se tudott ütni rajtam! Azt ajánlom, takarodj innen, amíg van rá lehetőséged. Siess!
- Kérlek, hallgass végig! - fogta könyörgőre a dolgot. - Bár nem tartozom közétek, valami mégis azt súgta, a falkátokban találom meg azt, amit igazán keresek. Amikor először megláttalak, éppen alkonyat volt, megfigyeltem, hogyan változol át. Előtte egy igazán vonzó hullámos hajú fiatalt láttam, aki egy szempillantás alatt farkas alakját öltötte magára. Nem akartam hinni a szememnek. Te voltál az első alakváltó, akit ismertem, de amikor megszólítottalak volna, elfordultál, és szem elől tévesztettelek, azt hittem, örökre. Csoda, hogy mégis találkoztunk, és nem akartam elrontani ezt a második esélyt. Tehát az lenne a kérdésem: csatlakozhatnék hozzátok?
Roger szótlanul hallgatta végig.
- Az elhangzottak alapján te lennél Raven a keleti falkákból? Azt hallottam róla, ügyes harcos, és helytáll a veszélyben. Ha te vagy, csatlakozhatsz.
Az idegen elsápadt. Olyan fehérré vált, hogy kezdtem azt hinni, valami komoly baja van, amelyen azonnal segítenünk kell.
- Nos, majdnem. Az én nevem Rain - lökte hátrébb zöldes kapucniját. Koromfekete, hullámos haját meglengette a szélben, és kezébe vette fegyvereit is. - Tudom, hogy nem engedsz mindenkit a közeledben harcolni, de kérlek, légy tekintettel az elhangzottakra! Mellesleg úgy tudom, egy lány helye megüresedett a falkádban.
Roger ökölbe szorította a kezét.
- Tévedsz. Rá még igényt tartok. Mellesleg semmi szükségem rá, hogy időszakos tagok, és bejáró lányok vegyenek részt a harcokban. Ez nem nektek való.
- De akkor miért keresed folyton azt a másikat? Ha ő nem akar veled tartani, hadd legyek én az íjászotok! Jól harcolok, gyorsan tanulok, és egyedük is elboldogulok. Tudom, hogy sérelmezted azt az összeköttetést...
- Elég! - csattant fel Roger. - Túl sokat fecsegsz. A nem az nem, ez az utolsó válaszom. Nekem Aida kell, nem pedig egy vándorló lélek, aki képtelen megmaradni egy közösségben!
- De ilyet nem is mondtam! Honnan veszed ezeket? - a lány arca elvörösödött, szeme megtelt könnyel. Nyugtalanul pásztázta társát, de csak később szólalt meg. Annyi érzés kavaroghatott benne, biztosan meg kellett válogatnia szavait, mielőtt beszélni kezdene. - Kérlek, évek óta erről álmodom. Ha nem lehetek a szolgátok, akkor halálra vagyok ítélve!
- Nem hinném, hogy ennyire nagy lenne a gond. Ügyesen harcolsz egyedül, és ez maradjon is így. Nem keresünk újoncokat, csak a gond van velük. És most hagyj magamra!
A farkas felállt, és amilyen gyorsan csak tudott, elfutott a helyszínről. Távolodó lépteinek tompa dobogását még percekkel később is hallani lehetett: feltehetőleg rendkívül feldúlt volt, és ezt csak tetézte a lány előadása. Bár igazság szerint valahol azért őt is meg tudtam érteni: Roger engem akart megnyerni magának, nem érte be akárkivel, noha azt továbbra sem fedte fel előttem, miért van akkora szüksége rám.
- Így járnak az ostobák - lépett előre Silver. Kissé csodálkoztam rajta, amiért ilyen korán elhagyja a biztonságot nyújtó búvóhelyünket, de úgy tűnt, nincs mitől féltenem. Rain nem támadott. - Most majd megtanulod, miért nem ajánlott vele jóban lenni. Ettől óvunk mindenkit.
- Azért néha lehetnél egy kicsit tapintatosabb - jegyeztem meg. - Ha valaki, akkor ő igazán nem tehet róla, hogy megszerette. Rosszkor volt rossz helyen.
- Még véded is? És tőlem is elvárnád, hogy legyek kedves azzal, aki az életemre tör? - csattant fel. Valamelyest igaza is volt, hiszen az életét tette kockára értem, én mégse mutattam semmi hálát iránta.
- Ne haragudj, én csak... nem úgy értettem.
- Már mindegy - apró kezek apaszkodtak Silver ezüst bundájába, olyan óvatosan markolták a puha, selymes szőrt, mintha most tapintották volna először. - Tudtam, hogy ez lesz.
Értetlenül bámultunk egymásra, noha testőröm mindezek ellenére nyugodtnak látszott. - Neki nem én kellek, valami másik lányt hajkurászik helyettem. Ha őt megölném, vajon elhárítanék az útból minden akadályt?
- Azt szeretném látni! - morogta testőröm. - Itt ez nem szokás. De legalább érted már, miért küzdünk ellene?
A hollófekete hajú lány felemelte fejét. Vörös, könnyes szemmel tekintett társára, de szavak nem hagyták el ajkait. Egy percig némán bámulták egymást, egyikük sem akart megszólalni.
Kicsit megsajnáltam. Bánatos volt, és bűntudat gyötörte, de képtelen volt bármit is mondani. Szeme azonban őszintébben beszélt minden szónál, melyet valaha is kiejthetett volna. A smaragd szempár egy keserű titkot őrzött, attól tartottam, talán őt is csapdába csalta a holdfény, és a Csalogány éneke.
- Több közös tulajdonság van bennünk, mint gondolnád - suttogtam, hogy Silver meg ne hallja. - Ha itt maradsz velünk, vigyázni fogunk rád, és nem kell többet egyedül harcolnod.
- Megengednétek? - nyöszörögte halkan. - Azt hiszem, ezzel bebizonyítottam, hogy már tényleg nem boldogulok egymagamban. Ugyanakkor nem akarok mások segítségére, vagy támogatására szorulni, mert tudom, hogy csak teher lennék a számotokra. Akkor már inkább élek magányosan, ahogyan eddig is tettem.
- Persze, maradhatsz, ha szeretnél - mosolyogtam. - De valamit még mindig nem értek: miért nem változtál át? Talán még mindig a madárdal irányít?
A lány tekintete ismét fátyolossá vált. Szomorúan lehajtotta fejét, mint aki most készül megadni magát.
- Eredetileg én nem voltam olyan, mint ők. Hallottam ugyan a Csalogány hangját, de ez mit sem változtatott a kinézetemen, vagy éppen a természetemen. Talán éppen ezért nem talált méltónak, hogy csatlakozzam hozzájuk... minden erőmmel azon voltam, hogy farkassá váljak, órákat töltöttem a holdfényben fürödve, folyton őket nézve. Hiába szólt a madár, hiába énekelt olyan szépen, rajtam nem segített.
- Azt hiszem, tudom, mi lehetett a baj - sóhajtottam. - Tudod, az első alkalommal engem egy farkas harapott meg, és csak utána kerültem a holdfénybe. mivel ez a lépés elmaradt, hiába követted őket, nem kerülhettél olyan közel hozzájuk, mint amennyire szerettél volna. De talán ez nálunk is működik - vetettem egy huncut pillantást Silver felé.
- Mit kezdhetnék vele? - kérdezte zavarodottan. - Ez korántsem olyan egyszerű, mint ahogy gondolod. Nem vagyok alfa, tagokat sem gyűjthetek. És különben sem lenne helyes szövetséget kötnöm egy másik leendő taggal.
- Nem arra gondoltam - ráztam meg a fejem. - Te tudsz beszélni Zionnal, hiszen fontos tagja vagy a közösségnek. Ha rá tudnád venni, hogy harapja meg egyik éjjel, és megtartanánk azt a szertartást is, talán teljesülne a vágya, és befogadhatnánk.
Testőröm egy pillanatra gondolkodni látszott, majd összegezte a hallottakat:
- Tehát azt akarod, hogy járassam le magam Zion előtt, csak azért, hogy legyen esélye a túlélésre közöttünk? Na és abba egyáltalán belegondoltál, hogy ez a kis akció mennyire ellene megy a szabályoknak?
Válasz helyett csak megböktem a nyakörvét.
- Jól van, megegyeztünk. De ha bármi baja lenne, az a te dolgod lesz, nem pedig az én felelősségem, rendben?
Hevesen bólogatni kezdtem, és igyekeztem biztosítani afelől, hogy nem kell aggódnia az új lány további sorsa miatt.
Kétkedve ugyan, de lassacskán megindult visszafelé, hogy beszéljen az alfával, ahogy megígérte.
Mosolyogva fordultam Rain felé.
- Semmi baj, sokkal jobban fogod érezni magad, mint eddig bármikor. Vigyázni fogok rád, és elsőként védelek meg, ha veszélybe sodornád magad. Silver is ezt tenné a helyemben. Talán nem néznéd ki belőle, de tény, hogy rá bármikor számíthatok, a legkisebb rezdülésemet is képes megérezni, és azonnal a segítségemre siet, ha szükségem van rá, vagy bajba keverednék. A szíve mélyén ő egy nagyon rendes fiatal, bár néha meglehetősen faragatlan tud lenni, különösen az újakkal. Ezzel próbálja leplezni, hogy igazából nagyon is érzékeny, különösen igaz ez akkor, ha lányokról van szó. De azt hiszem, az elején mindenki így kezdi.
- Mondd, ugye nem vagy kém? - terelte kissé más irányba a témát. - Amikor Roger csoportját követtem, hallottam, hogy egy őrszemet küldenek a másik falkába, aki valójában hozzájuk tartozik. Ne haragudj, hogy ezt mondom, de túl sokat árulsz el nekem, ahhoz képest, hogy még alig ismerjük egymást.
- Igen, megértem, mire gondolsz. Ismertem az illetőt, Silver úgyszintén, és ő sajnos sokkal közelebbről, mint bárki más. De nálunk már nincs ilyen, nem tudok róla. Majd ha alakváltó leszel, te is kapsz magad mellé egy társat, és mellette nem kell majd félned az ilyenektől. Most viszont induljunk: már biztosan várnak ránk.
Rain tétován bólintott, de már nem szólt többet. Felült rám, és azonnal megindultunk előre.
Ez volt az első, hogy segíthettem egy leendő új tagnak megtalálni a közös hangot, és csak remélni tudtam, hogy valóban nem utasítja vissza a közeledésem.
Természetesen még hatalmas munka állt előttünk, de azt hiszem, már most tettünk egy lépést a közös célunk felé.