Seongmin

43 3 0
                                    

Színötös tanuló. Mondhatni jó gyerek is. Néha kerültem bajba. 

Félre ne értsetek, ezek csak álcák voltak. Viszont nem számomra, hanem a családom miatt. Egy nagyon ismert építési cégünk volt. Pontosítva apámnak. Ám a vagyonunk főrészét nem ebből nyertük. Apám, Park Hyungmin és anyám, Choi Hyerin,  a maffiában dolgoztak, mondhatni apám volt Busan vezetője. Azonban amikor 22 éves voltam apám "baleset" érte, vagyis a városban lévő emberek ezt hittek. Valójában csapdába lett vezetve. Apám pontosan tudta, hogy csapda lesz, de nem tudott mit tenni, azt mondta így akar minket megmenteni. Mielőtt elment még átírta rám a céget és én vettem át a maffia vezetését is. Nem akartam, hogy az enyém legyenek ezek. Normális életet akartam élni, bár mondjuk a volt maffia főnök fiaként nem is tudtam volna. 

Ez egy éve volt.

Pontosan tudom ki ölte meg apámat. Apám egykori barátja, akivel együtt mentek bele a maffia árnyékaiba. Min Kangjoon. Apám nagyon tisztelte és szerette is őt. De elárulta őt. Üzletet akartak kötni egy nagyobb maffia vezérrel, de Kangjoon magának akarta a maffia vállalatot és az üzletet is. Apám szerencsére rájött és elköltözött Busanba, azóta ő volt az irányítója Busannak. Most meg én lettem. 

Busan leggazdagabb részében éltünk, most már anyámmal. Apám dolgozó szobáját én kaptam meg. Nem hazudnék ha hat darab kisebb méretű fegyvert és vagy hatvan- millió wont (készpénzben!!) nem találtam akkor egyet sem. A házunk a legmodernebb és körülbelül négy szolgáló tartózkodott a benne. Igen egy bizonyos mértékig egoista vagyok, de sohasem bízom el a hatalmam miatt magamat. Apám igen, ami egy bizonyos mértékig még jó volt mind a cégnek és a maffia vállalatnak is, de utána saját bőrén kezdte tapasztalni, hogy nem annyira jó ez sem.

Amióta apám meghalt, anyám a maffia néhány tagjával képzett ki. Közel harcra, a fegyverek ismeretére, kések és más szúró-, vágóeszközök használatára. Hivatalosan 1 hónap múlva veszek át mindent. Anyám addig szeretne felkészíteni, hogy majd mi fog rám várni az elkövetkező években. 

Bevallom félek. De nem attól, hogy majd mik fognak velem történni, hanem, hogy majd nem tudok apám szintjére lépni. 

- Már megint elbambultál..- integet a szemem előtt anyám, majd folytatja tovább a vacsoráját

- Ne haragudj! Csak gondolkodtam. Azon, ho..

- Igen tudom. De ne félj ettől. Tudom ijesztő, de ha látszani fog rajtad ez a félelem, akkor bajod fog esni előbb- utóbb, mert látni fogják rajtad..

- Rendben, akkor próbálok nem erre gondolni- piszkálgattam az ételemet

- Jut eszembe, ugye tudod, hogy holnap  vannak a meghallgatások a titkárnői állásra?

- Igen emlékszem. Szükséges ez az állásinterjú? Apám titkárnője miért nem jó?

- Nem, miután apád meghalt, közölte velem, hogy esze ágában sincsen ott dolgozni többet. Sajnos rájött, hogy mi maffia család vagyunk.

- Anya.. mit csináltál vele?

- Tudod, hogy mit kellet. A mi családunk első szabálya az, hogy ha bárki is megtudja, akármilyen közel is  áll hozzánk, meghal.     

- Igen..- sóhajtottam egyet. Mi ez  a baromság ?- Holnap mikor jönnek a meghallgatásra?

- Körülbelül 11 órára gyere be a céghez. Öltönyben! 

- Igenis!- azzal megköszöntem anyámnak a vacsorát és felmentem a szobába. Út közben ki-ki nézegettem az ablakon. Néha találkozott a szemem egy-egy biztonsági őrrel. Anyám másik megszállottsága, hogy körbe vegyen minket hat tucat őrrel. Túlságosan is érzékeny, ellenben baromi  jól bánik a pisztollyal, ez az egyetlen ok, hogy még mindig itt van, na meg ugye az apám volt. 

Amikor anya hozzá ment apámhoz, nem voltak sokan, csak egy szűk családi esküvőt tartottak. Azonban a szertartás közepén rájuk tört a deagui maffia. Mindenki meghalt, persze szüleimet sikeresen kimentették, de a maffián kívül senki se maradt a szüleimnek, ami azt jelenti, hogyha anyám meghal egyedül maradok, és saját magamnak kell mindent meg oldanom. 

***

Másnap reggel kilenckor keltem fel. Megfürödtem, és felvettem anyámtól kapott öltönyömet. Egy fekete Armani öltöny volt, amihez egy ugyanilyen inget és nyakkendőt vettem fel. Kiválasztottam a hozzá illő fekete félcipőt, el indultam a céghez. Fél óra oda az út, és még csak tíz óra múlt öt perccel, de nem szeretek késni, akár az enyém lesz a cég, akár nem. És még úgyis elkel  mennem venni egy kávét és némi reggelit magamnak. 

Mikor beértem a céghez, és felértem a lifthez már ott lehetett látni, hogy ma nagyon sok idiótát kell majd meghallgatnom. A fenébe!

Minden nő körülbelül a 20-25 éves lehet. De biztos van aki ennél vagy idősebb vagy fiatalabb. Egytől egyig ceruza szoknyát viselnek, van ami már inkább mini szoknya. Fel maszkírozott pletykafészkek. Ahogy beléptem, már arról ment a diskurzus, hogy "úristen milyen jóképű", "vajon lefekszik majd az alkalmazottakkal?", "mekkora lehet neki a farka" és stb, stb. Nem szeretem az ilyen csajokat, sőt undordom tőlük.

*** 

- Ki a következő? - kérdezem anyámat

-Min Eunsuh- feleli- Figyelj én elmennék enni, nem baj? Úgyis eltudod dönteni, hogy ki legyen a te titkárnőd- mosolyog

- Persze nyugodtan menjél- felelem neki egy kis mosollyal én is-  Közben beszólítanád a Min Eunsuh-t ?

Anya kisétál és beszólítja a lányt. Egy hosszabb bőr hatású ceruza szoknyát visel, egy fehér inget,amit igényesen beletűrt a szoknyába. Kétségtelenül nagyon alakja van és nincs agyon sminkelve, csak egy kis szájfény van rajta meg szempillaspirál.

- Jó napot!- jön oda kezet fogni. Ő legalább nincs kislányos zavarában, valaki végre.

- Jó napot- köszönök vissza- Park Seongmin vagyok a leendő vezetője a cégnek. Kérem üljön le.- a nevem hallatán mintha még fehérebb lett volna, a most sem napbarnított lány. - Hány éves? 

- Nem sokára 22 leszek- szólal meg. Egy évvel fiatalabb?

- Kicsit fiatal még, valószínűleg tapasztalatlan is még. Miért van itt? Mármint Busanban? Az életrajza szerint Gwangju a születési helye.

- Őszinte választ szeretne? -kérdezte

- Szerintem megbízhat bennem, hisz majdnem egyidősek vagyunk. Szóval miért van itt?

- Mert el kellett szöknöm..


Sziasztok! Itt is lenne az új rész😉😊 Próbálok a Dance=Life-hoz is új részt írni😄 Addig is további szép napot/estét nektek😘 

Menekülj, ha tudsz..Where stories live. Discover now