Már egy hónapja tanulok a fegyverekről. Hogy hogyan kell szétszedni, összerakni, tisztítani őket. Mikor legelőször lőttem egy kisebb pisztollyal, nem is hittem volna, hogy ennyire erős tud lenni egy kisebb fegyver is, ugyanis vissza csapódott a fejemre, ami miatt lett egy kisebb monoklim.
- Uram isten! Jól vagy?- szólalt meg Seongmin
- Igen jól vagyok- fogtam meg a szememet. Seongmin átnyújtott egy egy jegekkel teli kendőt
- Meg kell tanulnod, hogy hogyan kell kontrollálni a pisztoly erejét
Ezután minden egyes este gyakoroltam. Hiszen senki sem tudja, hogy mi fog történni
***
- Jó napot - köszöntem mindenkinek az irodában
Leültem az asztalomhoz. Benéztem a főnökömhöz, de úgy látszik, hogy még nem jött be. Fura, mindig ő szokott előbb bent lenni.
Nem törődve ezzel előkészítettem a mai munkákat, hogy Seongmin dolgát egy kicsit megkönnyebbítsem.
***
Már vagy 3 órája nem jött be Seongmin. A többiek mondtak olyasvalamit, hogy ma akkor mindenkinek szabadsága van de nem nagyon hittem el. Egy maffia vezér hirtelen eltűnik, mert szabadsága van? Kétlem. Valami azt súgja, hogy nincsen minden rendben.
Miután már mindenki elment, én még mindig ott ültem az asztalomnál. Próbáltam felhívni de nem vette fel, az üzeneteimre pedig nem válaszol. Elhatároztam, hogy elmegyek a házukhoz, hogy megnézzem minden rendben van-e.
Az igaz, hogy mindig engem oda vittek, de jó a memóriám szóval hamar oda találtam.
Nyitva van az ajtó... Bementem.
Talán a konyhába járhattam, mikor valaki egy injekciós tűt nyomott a nyakamba, és a következő amire emlékszem, hogy összeestem.
Mikor felébredtem, egy székhez voltam kötözve. Folyt a vér a fejemről, bár nem nagyon tudtam meg mondani, mert valószínűleg adtam még nekem egy halom drogot, amit azért is furcsállok, mert ilyen módszereket csak a maffiában használnak.
" - Mond meg nekem, honnan lehet megállapítani, hogy valaki nagyon profik, tehát maffia emberek vagy csak 'kicsinyes' bűnözők raboltak el?- mutatott Seongmin idézőjelet az ujjaiból- Kicsinyes? Ha elraboltak akkor csak nem kicsinyesek- kezdtem el kuncogni
- Tudod hogyan értem
- Igen, és a válaszom az hogy fogalmam sincs
- Ha drogot használtak, akkor valamelyik maffia emberei raboltak el
- És miért használnak drogokat?
- Mert ha esetleg a rendőrség megtalálja az áldozatot és elmondja, hogy mi történt nem fognak neki hinni mert be volt drogozva
- Oh értem!"
Szóval akkor az egyik maffia emberei raboltak el. De kik? Csak nem apámék? Rájöttek hogy hol vagyok? Megint?
- Jobban teszed, hogy nem mozogsz, még megsérted magad- mondta valaki, ismerős a hang. De ahogy látom, csak én meg ez az illető voltunk a helységben
- Apa? Mit akarsz tőlem? - lépett ki a sötétből. Hogy talált meg? Esküszöm szabaduljak ki és a saját kezeimmel végzek vele
- Nem beszélhetek a lányommal?- felelte gúnyosan
-Lekötözve? Wow a világ legjobb apája díjat megnyerte Min Kangjoon
- Te sem vagy valami kedves..- tetetett szomorúságot
-Még azt várod tőlem hogy legyek kedves? Azok után amit tettél velem? Hát te tényleg nem vagy normális
- MIKOR FOGOD MÁR VÉGRE HOGY AZT CSAKIS IS MIATTAD CSINÁLTAM??
- Miattam? Azért vértél addig, amíg valahol el nem kezdtem vérezni? Azért bántál velem mint egy cseléddel? Hát kösz, de elegem lett a "gondoskodásodból". Nem véletlenül jöttem el.
- A rivális maffiához? - láttam a szemében a mérget.
Ahhoz képes hogy elvileg milyen profi nem tud csomót kötni, laza lett. Egy gúnyos mosoly után válaszoltam- Igen
- Miért?- mélyen belenéztem a szemébe
- Hogy megöljelek!- ekkor kiszabadítottam magam és megragadtam a mellette lévő kést de ő is gyors volt.
Minden lehetséges vágást kikerült. Kilökte a kezemből a kést így muszáj volt kézzel harcolnunk. Nem tudta kikerülni az ütéseimet, túl gyors és mérges voltam ahhoz. Mikor egy pillanatra nem figyeltem kigáncsolta a lábamat és megragadta a kést, felém tornyosult és próbálta belém mélyeszteni a kést.Gyerünk Eunsuh, Seongmin megtanított hogyan használd a másik erejét a saját javadra. Megfogtam a lábait és átfordítottam, úgy hogy most már én nyomtam a kést a torkához, és Isten engem úgy segéljen én tényleg megtettem volna, csakhogy besétált Seongmin anyja.
-Elég!! Most már vége a tesztnek
- MI?- néztem rá meglepődötten
- Átmentél!- mosolygott
- MONDJA MÁR EL VALAKI MI FASZ VAN?
- Ha leszállsz rólam akkor elmondom- szólalt meg Seongmin
- Seongmin?- leszálltam róla-De az előbb.. Ho..Mi a fene van most?
- Ez volt a végső teszted! Most már hivatalosan is a maffia tagja vagy!
- Hogy mi? Ez csak egy teszt volt? De én tisztán emlékszem hogy az apámat láttam
- Az csak egy nagyon jó maszk volt, van egy ismerősünk aki ilyeneke..
- Nem érdekel ki csinálta, de én majdnem megöltelek téged. És ezt a tesztet nem lehetett volna emberibben megoldani?- már majdnem sírtam és üvöltöttem egyszerre
- Mi csak..
- BEDROGOZTATOK!! Felfogtad, hogy ez nem normális? Tudod mit, kurvára nem érdekel a válaszod!- ezzel együtt elsétáltam volna, csak hogy nem tudtam...
***
Egy kórházi ágyban ébredtem. Még mindig nagyon fájt a fejem és forgott velem a szoba. Mikor sikeresen felültem láttam, hogy Seongmin az ágy mellett egy székben alszik.
És akkor vissza jöttek az emlékek. A teszt és hogy próbáltam elmenni de nem sikerült. Hogy lehettek ekkora.. nem is tudom szóval kifejezni.- Ne!- kiabált Seongmin álmában- Ne, ne öljétek meg! - kihez beszél?- Eunsuh vigyázz!
Sziasztok!😄 Megint nem voltam nagyon aktív, bocsánat🙄😶😑 Remélem tetszett a rész😘🥰Legyen szép napotok!
BINABASA MO ANG
Menekülj, ha tudsz..
ActionMin Eunsuh kegyetlen családba nő fel. Apja elől elmenekül Gwangjuból Busanba, ahol apja riválisa van. Eunsuh nem tudja, hogy néz ki a busani vezető, csak a nevét ismeri, Park Seongmin. A lány találkozik vele és a férfi meg is menti, ugyanis apja tov...