Menekülj, ha tudsz..

Seongmin

Eunsuh és én éppen egy elhagyatott gyárnak a főépülétben voltunk, ugyanis elküldték Eunsuh-t az első küldetésére amire én lehettem a társa.
Egy rivális banda ellopta egy teherautóban érkező fegyvereinket amiket Németországból szállítottunk Koreába. 

- Oké, akkor vegyük át újra a tervet- mondtam Eunsuhfelé fordulva- Te bemész és a legelől álló két őrt leszered, én a hátsó két őrt, aztán elindulunk a csomagért kivisszük a készenlétben álló kocsihoz és befejezzük a küldetést. Érthető? - Eunsuh bóllintott egyet, és azzal kezdetét is vettük az egésznek. Bementem az épületbe a másik oldalról és megtámadtam a két őrt, egy balossal és jobossal ki is ütöttem őket. 

Majd a semmiből ránk támadt vagy 20 fegyverrel felszerelt fickó, nem tudtam már ellenünk küzdeni és elfogtak. 

Láttam ahogyan Eunsuh még próbál küzdeni, de nem sok sikerrel. Majd őt is elfogták, de próbált kiszabadulni a szorításokból, majd az egyik fickónak elgurult az agya és Eunsuh felé egy kést dobott.

-Eunsuh vigyázz!!- kiálltottam de már késő volt...

Izzadtan ébredek fel, még mindig abban a székben vagyok mint tegnap amikor behoztuk Eunsuh-t a kórházba. Oda nézek az ágyra ahol fekszik és boldogan tapasztalom, hogy felébredt. Majd ez a boldogság hamar átmegy rémületbe, ugyanis olyan ijesztő arccal néz rám, hogy az elképesztő. 

- Szia- köszönök neki

- Hello- mondja ridegen

- Hogy vagy?- de amint kiejtem ezeket a szavakat, még ijesztőbben néz rám, de nem mond semmit- Bocs, hülye kérdés volt.. Figyelj.. Sajnálom, ho..

- Hogy bedrogoztatok és hazudtatok nekem? Köszi a bocsánat kérést..

- Tudom, hogy nem kellet volna ez csinálnunk, sajnálom, tényleg. Én sem nagyon díjaztam az ötletet, de ezt kellett csinálnunk, csak így tudtuk elérni azt, hogy olyan állapotba kerüljjél ami előfordulhat bármelyik akcióban

Nem szólt semmit,csak ült az ágyon és előre nézett .

- Mondj valamit!- szólok oda 10 perc csönd után

- Majdnem elnáspángolt téged egy lány- kezdett el kuncogni

-Mi? 

- Majdnem megvertelek téged!- nevetett egyre hangosabban 

- Ja.. Hát igen.-nevettem vele addig, még abba nem hagytuk- Akkor ez az jelenti hogy nem vagyunk haragban?

- Hát még mindig neheztelek azért mert bedrogoztatok, de ezt kellett csinálnotok. És akkor, amikor rátok üvöltöttem, még mindig az apámon gondolkodtam és hogy miket csinált velem.

- Tényleg nagyon sajnálom, hogy ilyen módszert kellett használnunk

- Jól van ha még egyszer bocsánatot kérsz akkor megverlek- mondta

- Okés abba hagytam

- Mikor mehetek haza?

- Hát ma még nem de holnap igen. Ó és jut eszembe, mivel már a maffia tagja vagy és még mindig aggódok, hogy valaki rád talál, ezért kapsz egy új házat.

- Komolyan? 

- Igen. A mi házunktól 5 percre van, szóval tudsz nálunk edzeni is.

- Ez jól hangzik, köszönöm- mosolygott rám. Most először láttam, azt hogy őszintén mosolyog

- Nagyon szívesen, a cuccaidat anya már átpakoltatta.-erre csak bólintott egyet- Te meg próbálj egy kicsit pihenni

- Oké- behunyta a szemét és próbált elaludni

- Te most végig engem fogsz bámulni?- kérdezte 5 perc múlva

- Miért kérded? 

- Mert eléggé frusztálva érzem magamat, hogy itt ülsz és nézel engem. Esetleg nem akarnál kimenni a szobából?

- Biztos hogy nem- olyan gyorsan válaszotam hogy nem csak Eunsuh de én is meglepődtem- M-mert anyának megígértem, hogy itt maradok.

- Értem, de biztos éhes vagy, menj enni és mire vissza jössz, én már alduni fogok. Ezzel mindketten jól járunk- mosolygott

- De nem vagyok éhes- amint befejeztem a mondatot, egy marha nagyon korgott a hasam

- Aha ezt én is hallom- kezdett el kuncogni- Menj el egyél! Én meg leszek egyedül

Sóhajtottam egyet majd egyetértően bólintottam és elhagytam a szobát. Megparancsoltam a két őrnek az ajtó elött hogy senkit se engedjenek be. 
Utam egyből a büfébe vezetett. Ott vettem egy szendvicset, majd vettem valamit Eunsuh-nak is, mert majd ha felkel biztosan éhes lesz. 

Mire végeztem az evéssel Eunsuh már elaludt. Én leültem a székembe és pár perc múlva én is úgy aludtam, mint a bunda.

***

Másnap haza engedték Eunsuh-t, de még nem jöhetett dolgozni, vagyis én mondtam neki hogy kap egy hét pihenőt. 

Nagyon nehéz volt a napom Eunsuh nélkül. És most nehogy félre értsétek. De be kell látnom hogy nagyon sok mindent elintéz nekem Eunsuh, de nagyon sok mindent. Szó szerint nem tudok nélküle létezni az irodában. De kibírtam ez a napot végülis. Hogy fog menni egy hét? 

Mikor hazafele tartottam elhatároztam hogy ránézek Eunsuh-ra, ezért egyből nála álltam meg. 

- Szia! Seongmin vagyok!- kiálltottam el magam, amint beléptem a házba

- Szia!- kiálltott vissza

- Mit csinálsz?- kérdeztem amint megpillantottam a konyhába őt- Nem pihenned kéne?

- Seongmin.. Jól vagyok, nem értem miért adtál egy hét pihenőt. És ha már kérdezed vacsorát csinálok, mert már unom a zacskós rament

- Mi a baj a zacskós ramennel? 

- Az hogy már annyit ettem, hogy az már fáj- kezdtünk el egyszerre nevetni

- És mi lesz a mai menü? 

- Tteokbokki!!!- kiálltott fel mint egy óvodás

- Uhh az jól hangzik- nyaltam meg  a számat az ínyencség hallatán

- Kérsz majd belőle? -kérdezte

- Áh nem tudom, anya szerintem már vár valamivel

- Anyukád tárgyaláson van, szóval szerintem nem vár téged semmi- anyának tárgyalása van, nem emlékszem, hogy be lett volna írva valahova

- Szóval akkor kérsz?

- Persze, miért is ne- levettem a zakómat, letettem a nappaliba, majd vissza mentem a konyhába, ahonnan nagyon jó illatok jöttek

Körülbelül 10 perc múlva már kész is  lett a tteokbokki, és neki is álltunk megenni. Közben beszélgetünk, végre nem a munkáról vagy a maffiáról szóltak a beszélgetés témái.
Be kell vallanom, hogy most volt az eslő olyan éjszakám ahol megnyudogtam egy pillantra és arra gondoltam, hogy néha még én is tudok normális ember lenni. Habár ez a pillanat sem tarthat örökké. 
Később előkerült egy üveg vörös bor is.. ajjaj...

Sziasztok!!😁😘 Ne kövezzetek meg!!😓 Tudom hogy nagyon de nagyon későn hoztam az új rész ide. Ne haragudjatok!!😓😓😢😢😞