Nem probléma [] Bts - Taehyung []

1. rész

Személyem szerint nem az a fajta ember vagyok, aki akármit is felad. Legalábbis nem olyan könnyen, mint ahogy azt mások teszik. Legyen szó akármilyen apróságról. Ha nagyon elszánt vagyok és nagyon szeretném azt a valamit, akár elérni, megkapni, vagy hasonlók, sok próbálkozás után tudom csak feladni, ha egész véletlenül nem sikerül. De általában ez nagyon ritkán esik meg. Persze pont csak a munka keresésnél.

Most a huszonkettedik életévem töltöm és mivel egyetemre nem mentem tovább, ugyanis úgy gondoltam így is meg lesz amit akarok, így is elég sokat tanultam, megpróbálkoztam a munka vállalással. De hogy bevalljam, eleinte nem is kerestem őket. Maradtam még egy évig a részmunkaidős állásoknál és saját házam sem volt, a szüleimnél laktam. Azután, mikor már lassan huszonegy lettem, elhatároztam, hogy megyek a saját útamon, keresek egy rendes állást. Persze nem is tétováztam, rögtön egy dizájn céghez mentem, ahol több esélyem is lett volna válogatni, mivel hogy leginkább ez foglalkoztatott, azon belül is a belsőépítészet. Persze elbuktam. És így folyamatosan a többin is. Ez alatt szereztem magamnak egy külön lakást, nem túl nagyot, éppen hogy egy személyre tökéletes volt. A baráti köröm is elég szép volt, s tökéletes. Minden más amit tudtam, elértem, megcsináltam, és jó életet éltem. Csak a munka nem ment.

De elérkezett egy újjabb nap, egy újjabb esélyel. Már egy hete, hogy érkezett egy cégtől egy felkérés, miszerint ha láthatják mire vagyok képes, nagy örömmel dolgoznának velem. Persze kicsit furcsálltam, hogy ők kerestek fel először, de ennek érdekében utána kerestem a cégnek és megkell hagyni, egész jónak tűnt. Így bele is eggyeztem egy személyes találkába, ahol lezajlik ez az "inetrjú".

[ később ]

Szép lassan, el is érkezett az este, amit kissé talán izgatottan vártam. Mielőtt elhagytam volna a házam, egy mély levegőt vettem, majd kifújva, egy örömteli mosolyal mentem egyenesen az úticélomhoz, ami meglepő mód egy kissebb bárocska volt, de mivel az interjún kívül nem járt semmi más a fejemben, nem tudtam semmi hátsószándékra gondolni. Csak a célom lebegett előttem és az, hogy minnél jobban teljesítsek.

Bár ha legalább egy kicsit is belegondoltam volna jobban a helyzetbe...lehet el sem megyek.

A bár ajtaján belépve, rögtön egy megadott személyleírásnak köszönhetően, az adott személyt kezdtem keresni tekintetemmel, mi beletellett egy röpke fél percbe, de miután megláttam egy felém intő alakot, afelé vettem az irányt. Szívem azonnali kalimpálásba kezdett, amit nehezen, de mire odaértem, valamennyire enyhítettem.

-Jó estét kívánok!-köszöntem kedvesen, udvariasan a már talán negyvenes éveiben járó, divatosan felöltözött férfinak, ki ugyanebben a pillanatban állt fel helyéről, s nyújtotta felém kezét. Haja tökéletesen hátra volt nyalva, annyira, hogy egy hajszál sem kószált el semerre a sok zselétől ami feje tetején hevert.

-Örvendek a találkozásnak Ms. Mabel! Foglaljon helyet!-egyik karjával, halványan mosolyogva, finoman a mellette lévő bárszékre mutatott, ahova kérésére le is ültem, a kabátommal az ölemben.-Mit kíván inni?-kérdezte meg a pultos helyett is, ki odaérvén hozzánk, érdeklődve figyelte mit válaszolok.-Nyugodtan kérjen akármit, én állom!

-Köszönöm, de csak egy limonádét innék.-mosolyogva a pult mögött álló férfira pillantottam, ki egyet biccentett a fejével, ezzel jelezve hogy értette, s már indult is a kért innivalót készíteni, eközben pedig én visszafordultam a személy felé, aki miatt jöttem. Neki már volt egy ital kikészítve maga előtt, amiből már látszólag kortyolt, és nem keveset. Nem tudtam teljesen megállapítani mi lehetett az, de én biztosan nem kértem volna belőle.