Nem probléma [] Bts - Taehyung []

3. rész

-Te ki vagy..?-egy hirtelen jött ötlettől vezérelve böktem ki a szavakat a számon, egy néhány másodperces, kissé frusztráló csend után, míg ő egész végig a tekintetem fürkészte. Ahogy meghallotta hangom, először kissé meglepődött, de ezt rögtön felváltotta egy meleg, aranyos mosoly. Kissé furcsa volt, bár valahogy mégsem éreztem magam feszéjezve. De maradjunk annál, hogy közelsége ettől függetlenül is zavart.

-Talán előbb is kezdhettem volna ezzel, remélem megbocsájtasz.-kissé kínosan pislogott néhányat, miközben felállva megköszörülte torkát, amit figyelmesen végigkísértem árva tekintetemmel.-A nevem Kim Taehyung. Örvendek a találkozásnak.-felém nyújtotta látásra is óriási kezét. Nem nagyon fogtam fel mire akar ezzel a lépésével célozni, csak selytettem, ám választ, vagy akármi féle bökkenést nem kiadva cikázott tekintetem tenyere, s arca között.-Na? Felállsz?-kérdezte kedvesen, ahogyan aprót lejjebb hajtotta fejét. Nem voltam teljesen biztos abban, hogy el kéne fogadnom kezét, mivel az elmúlt egy hétben eléggé elveszítettem az emberekbe vetett hitem.

Eltelt néhány másodperc. A fiú rezzenéstelenül állt előttem, továbbra is mosolyogva. Nem szerettem volna megtudni, hogy meddig érhetek el az idegein táncolva, így egy kissebb hezitálással, de végül femeletem kissé remegő kezem. Ahogyan ezt megtettem, ő finoman rászorított, de csak kellőléppen annyira, hogy talpra állíthasson.

-És téged hogy hívnak?-továbbra is szorongatva kezeim felállásom után, mélyen az enyémbe vájta tekintetét. A torkomon ott volt egy kissebb gombóc, de nem ez okozta szótlanságom, hanem a kételjek.

-Park..Mabel...-hangom hallkabb volt a szokásostól. Őszintén megvallva, féltem. Egész lényemben remegtem, akármennyire is próbáltam ellenezni magamban. Ki hitte volna, hogy pont engem, egy célokat elérő, magabiztos lányt, ilyen rövidke kis idő alatt porba tudnak nyomna és legyengíteni, annyira, hogy akár egy szék reccsenésétől is meg tudjak ijedni..!

-Örülök, hogy megismerhetlek, Mabel!-finoman meghajolt előttem akárcsak egy herceg, majd a következő pillanatban kézfejem arcához emelte és egy aprócska csókot lehhelt rá. Nem várt tettétől ledöbbentem, de ugyan abban az időm egy szokatlan bizsergés járta át testem.-Ha át szeretnél öltözni, nyugodtan megteheted a szobában, ahonnan kijöttél, de nekem nincs ellenemre az sem, ha így szeretnél maradni.-mikor realizálódott bennem, hogy mire is céloz, egy aprócsak pir jelent meg orcáimon, amitől lesütve tekintetem elfogadtam 'ajánlatát' és vissza spuriztam a helyre, ahol néhány perce ébredtem fel.

Oké...ez fura...mintha álmodnék! Lehet..tényleg meghaltam? Vagy kómában vagyok? De ez túl valóságos, hogy álom legyen!

Miközben a nem normális szituációmon agyaltam, kinyitottam az egyik szekrényt ami a leginkább tűnt gardróbnak és szerencsémre tényleg találhattam ott néhány ruhát az én méreteim körül. Meglepetésemre egyik sem volt kihívó, vagy lettek volna kivágásaik rajta. Sokkal inkább voltak majdhogynem egyszerű, hétköznapi ruhák. Ezek közül csak előkaptam egy egyszerű fehér pólót, és egy farmert. Becsukva a szekrény ajtaját, a rá felszerelt tükörbe lestem, hogy megtanulmányozzam magam. Egy hétig éheztettek, így nem csoda, hogy meglátszott rajtam az a néhány kiló amit elvesztettem. Mondjuk nem volt vele problémám, jobban néztem ki, de nagyon éhes voltam. Az arcomon található volt egy-két nem oda illő lila folt, ezzel kissé eltorzítva azt, de nem tudtam mit tenni ellene.

Most vissza kéne mennem?

Kérdeztem saját magamtól, ahogyan a pólóm igazítgattam, bár fogalmam sem volt miért, mivel semmi baja nem volt, s teljesen egyenes is volt, mintha csak akkor vasalták volna ki. Egyáltalán nem voltam biztos magamban, vagy a körülöttem lévő környezetben. Minden olyan furcsa volt, s olyan hirtelen történt. Akárcsak egy álom, de ezt már az imént letisztáztam magammal, egy próba kiséretében is. Viszont ez nem tántorított el az elrablásom utáni fogjuk rá első célomtól, miszerint enni szerettem volna. Így tehát ismételten kimentem a szobából, egy fokkal mondhatni magabiztosabban, de a haladásom minden egyes pillanatában kerülgetett a síró görcs.