Nobody knows / Teen Wolf Fanfiction /

1.fejezet

A hajamat hátradobva zártan be a kocsim ajtaját. Nagyon is késésben voltan, hiszen már a második órára csengettek be. De ez tipikusan az én szerencsém, hogy az első napomon elalszok, pedig még a tanáriba is el kell mennem a cuccaimért. A folyosón még lézengett egy-két ember, de a diákok nagy része már az óráján ült. 

Mivel egy ideje csak kóvályogtam, de  nem sikerült megtalálni a tanárit, fáradtan ültem le egy padra. Lassan már a harmadik óra vége fele jártunk, így azt találtam ki hogy valakit majd leszólítok. Hirtelen a fülemhez kaptam a kezem, mivel a csengő épp a fejem felett kezdett el csörögni. Erre csak morogni tudtam. Ez tuti nem az én napom.

Felkeltem a helyemről, majd elkezdtem sétálni a termekből kiáradó diákok között. Nem nagyon foglalkoztak velem, hiába próbálkoztam leszólítani őket, csak mentek tovább. Egyszer azonban megelégeltem és leszólítottam egy sötét bőrű fiút, aki egy lánnyal beszélgetett.

-Szia, nem tudnál segíteni, merre van a tanári?-kérdeztem mosolyogva. A fiú azonban mogorván nézett rám, felém lépett, amitől én automatikusan hátra tettem egy lépést. Ennek meg mi a baja? Tudom nem vagyok egy nagy élmény, de ettől még nem kell morogni.

-Menj el-nyögte ki végül- na kösz, gondoltam. Én értetlenül néztem rá, mire az elkezdett fújtatni, és a vállamnál fogva lökött rajtam. A barátnője ekkor gyorsan karon fogta, és elrángatta a másik irányba. Idegesen sóhajtottam egyet, majd a kijárat fele vettem az irányt. Ennyi volt mára. Se erőm, se kedvem nem volt ahhoz, hogy még itt mászkáljak, egyértelműen összeesküdtek ellenem. De a kijutás se ment simán, hiszen ahogy jött velem szembe a tömeg, nagyot löktek rajtam és a padlón kötöttem ki. A hajam így is ezerfelé állt, így az esés sem tett neki jót. Az önsajnálat tízpercemből az rántott ki, hogy egy srác odanyújtotta a kezét, és felrántott. Leporoltam magam, majd megköszöntem neki, amire ő csak mosolyogva bólintott. Már indult volna tovább, mire észbe kaptam és leszólítottam.

-Ne haragudj, meg tudnád mutatni hol van a tanári? Új vagyok, és egész délelőtt kerestem, de nem igazán tudok tájékozódni- magyaráztam. Szerencsémre nem  morgott, nem  lökdösött, hanem egyszerűen elkezdett az egyik irányba húzni. Hát ő meg beszélni nem tud? Tudom ezek után biztos azt gondoljátok, én vagyok a bunkó, hogy mindenkit kritizálok, de esküszöm az életemre, vannak jobb napjaim is.Mikor végre kiértünk a tömegből megszólalt.

-Bocsi, csak levegőt alig kapni ebben a tumultusban, nem hogy beszélni- mondta, és odanyújtott a kezét- Danny vagyok. a tanári pont az épület másik felén van, elkísérlek szívesen, most úgy is lukasom van. Hányadikba mész?-kérdezte, mire én nevetve megráztam a kezét. 

-11/B-be megyek, és nagyon hálásan köszönöm, nem is tudom mi lett volna nélküled. Egyébként Ruby  vagyok- viszonoztam a kedvességét.

-Akkor Ruby mázlid van, ugyanis én is B-s vagyok. Ha szeretnéd mehetünk majd együtt órára, ha végeztél. 

-Nagyon köszönöm, elfogadom az ajánlatot. Amúgy ha nem segítesz fel onnan, valószínűleg egyenesen haza megyek, de így legalább volt értelme bejönnöm- pont akkor fejeztem be, amikor megáll egy ajtó előtt, amin a 'TANÁRI' szó díszelgett. Nagy levegőt véve bekopogtam, mire egy nő kinyitotta az ajtót.

-Miben segíthetek?-kérdezte.

-Jó napot, én lennék az új diák.

-Gyere-mondta flegmán, és nyitva hagyta maga után az ajtót. Én pedig csak követtem. Leült egy asztalhoz, majd elővett egy köteg papírt.

-Teljes neved?

-Ruby Caroline Butmer, születtem 1995. október 28.-án  New Yorkban- válaszoltam, mielőtt feltette volna  a kérdést. A nő fura arcot vágott, de beírta az adatokat.