A hajamat hátradobva zártan be a kocsim ajtaját. Nagyon is késésben voltan, hiszen már a második órára csengettek be. De ez tipikusan az én szerencsém, hogy az első napomon elalszok, pedig még a tanáriba is el kell mennem a cuccaimért. A folyosón még lézengett egy-két ember, de a diákok nagy része már az óráján ült.Mivel egy ideje csak kóvályogtam, de nem sikerült megtalálni a tanárit, fáradtan ültem le egy padra. Lassan már a harmadik óra vége fele jártunk, így azt találtam ki hogy valakit majd leszólítok. Hirtelen a fülemhez kaptam a kezem, mivel a csengő épp a fejem felett kezdett el csörögni. Erre csak morogni tudtam. Ez tuti nem az én napom.
Felkeltem a helyemről, majd elkezdtem sétálni a termekből kiáradó diákok között. Nem nagyon foglalkoztak velem, hiába próbálkoztam leszólítani őket, csak mentek tovább. Egyszer azonban megelégeltem és leszólítottam egy sötét bőrű fiút, aki egy lánnyal beszélgetett.
-Szia, nem tudnál segíteni, merre van a tanári?-kérdeztem mosolyogva. A fiú azonban mogorván nézett rám, felém lépett, amitől én automatikusan hátra tettem egy lépést. Ennek meg mi a baja? Tudom nem vagyok egy nagy élmény, de ettől még nem kell morogni.
-Menj el-nyögte ki végül- na kösz, gondoltam. Én értetlenül néztem rá, mire az elkezdett fújtatni, és a vállamnál fogva lökött rajtam. A barátnője ekkor gyorsan karon fogta, és elrángatta a másik irányba. Idegesen sóhajtottam egyet, majd a kijárat fele vettem az irányt. Ennyi volt mára. Se erőm, se kedvem nem volt ahhoz, hogy még itt mászkáljak, egyértelműen összeesküdtek ellenem. De a kijutás se ment simán, hiszen ahogy jött velem szembe a tömeg, nagyot löktek rajtam és a padlón kötöttem ki. A hajam így is ezerfelé állt, így az esés sem tett neki jót. Az önsajnálat tízpercemből az rántott ki, hogy egy srác odanyújtotta a kezét, és felrántott. Leporoltam magam, majd megköszöntem neki, amire ő csak mosolyogva bólintott. Már indult volna tovább, mire észbe kaptam és leszólítottam.
-Ne haragudj, meg tudnád mutatni hol van a tanári? Új vagyok, és egész délelőtt kerestem, de nem igazán tudok tájékozódni- magyaráztam. Szerencsémre nem morgott, nem lökdösött, hanem egyszerűen elkezdett az egyik irányba húzni. Hát ő meg beszélni nem tud? Tudom ezek után biztos azt gondoljátok, én vagyok a bunkó, hogy mindenkit kritizálok, de esküszöm az életemre, vannak jobb napjaim is.Mikor végre kiértünk a tömegből megszólalt.
-Bocsi, csak levegőt alig kapni ebben a tumultusban, nem hogy beszélni- mondta, és odanyújtott a kezét- Danny vagyok. a tanári pont az épület másik felén van, elkísérlek szívesen, most úgy is lukasom van. Hányadikba mész?-kérdezte, mire én nevetve megráztam a kezét.
-11/B-be megyek, és nagyon hálásan köszönöm, nem is tudom mi lett volna nélküled. Egyébként Ruby vagyok- viszonoztam a kedvességét.
-Akkor Ruby mázlid van, ugyanis én is B-s vagyok. Ha szeretnéd mehetünk majd együtt órára, ha végeztél.
-Nagyon köszönöm, elfogadom az ajánlatot. Amúgy ha nem segítesz fel onnan, valószínűleg egyenesen haza megyek, de így legalább volt értelme bejönnöm- pont akkor fejeztem be, amikor megáll egy ajtó előtt, amin a 'TANÁRI' szó díszelgett. Nagy levegőt véve bekopogtam, mire egy nő kinyitotta az ajtót.
-Miben segíthetek?-kérdezte.
-Jó napot, én lennék az új diák.
-Gyere-mondta flegmán, és nyitva hagyta maga után az ajtót. Én pedig csak követtem. Leült egy asztalhoz, majd elővett egy köteg papírt.
-Teljes neved?
-Ruby Caroline Butmer, születtem 1995. október 28.-án New Yorkban- válaszoltam, mielőtt feltette volna a kérdést. A nő fura arcot vágott, de beírta az adatokat.
YOU ARE READING
Nobody knows / Teen Wolf Fanfiction /
FanfictionBeacon Hills, a kisváros, ahol a természetfeletti csak úgy nyüzsög. Sok minden történt már itt, volt kanima, alfa falka, nogitsune és egyéb olyan lények, akiket senki nem kívánna, még az ellenségének sem. Aztán ott van egy lány, aki San Francisco-bó...