Nobody knows / Teen Wolf Fanfiction /

6.fejezet

Scott idegesen nézett rá a sebemre, a keze remegni kezdett.

-Nyugi már, bekötöm majd otthon, semmi komoly- nyugtatgattam, de nem igazán jött össze. – Scott, semmi bajom- mondtam, de az egyre jobban fájt. A fiú hitetlenkedve nézett rám. Derek gondolkodóba esett, de aztán megszólalt.

-Szerintem vidd haza, és ha semmi sem történik, akkor nincs ok aggodalomra-szólt a mellettem álló sráchoz, mintha ott se lennék. Ez pedig kezdett idegesíteni. Scott bólintott, majd elkezdett, maga után húzni. Mivel jóval erősebb volt, sok mindent nem tehettem ellene. Hirtelen megálltam, amit ő is észrevett. Rám nézett, mire összefontam magam előtt a kezeimet.

-Ruby, ne csináld ezt-kérlelt.

-Scott, az, hogy egykis karmolást ennyire túlreagáltok, majd az, hogy szinte levegőnek néztek, szerintem elég okot ad arra, hogy elmagyarázd mi folyik itt.

A fiú idegesen felsóhajtott, tudtam, hogy feszült.

-Csak aggódok érted, nem szeretném, ha elfertőződne, vagy valami -motyogta. Nem értettem ezt a túlzott védelmet a részéről, mert persze én is aggódtam volna érte, ha baja esik, de nem hiszem, hogy volt ok pánikra. Na jó azt bevallom, hogy egyre jobban fájt, de nem volt durva.

-Menjünk- törtem meg a csendet. Bólintott, és némán jött mellettem. Tudtam, hogy egy kicsit sok voltam, és annak ellenére, hogy segíteni akart, leszidtam.

A házunk bejáratánál megálltam, mire ő is megtorpant. Összefontam a kezeimet magam előtt.

-Nem szerettelek volna megbántani, ne haragudj- hajtottam le a fejem. Vártam, hogy visszaszól valamit, de helyette csak megölelt ismét. A vállába fúrtam a fejemet, ő pedig a hátamat kezdte el simogatni. Ekkor vettem észre, milyen jó illat áradt belőle, amit feljegyeztem a dolgok, amiket szeretek listára.

- Megleszel egyedül? -kérdezte, mire én bólintottam.

-Persze. Holnap felhívlak, hogy biztosítsalak, életben vagyok még – ígértem meg neki. Mosolyogva nézett le rám, amin elvörösödtem.

-Min mosolyogsz? -kérdeztem, mire megrázta a fejét.

-Semmin. Jó éjszakát-mondta, majd intett, és elindult. Én meg csak pár perc után mentem be a házba. Köszöntem a konyhában tevékenykedő nővéremnek. Éppen menni akartam fel, amikor leszólított.

-Milyen volt a meccs? – érdeklődött. Szívesen beszélgettem volna vele, ha nem akart volna leszakadni épp a kezem.

-Jó, de nagyon elfáradtam. Szerintem lefekszek aludni – vigyorogtam kínosan. Gyanúsan méregetett, de nem szólt semmit.

Reggel arra ébredtem fel, hogy lentről hangos beszélgetést hallottam. Gondoltam Lena veszekszik az egyik anyukával. Morogva húztam a fejemre a takarómat. Mivel nem sikerült vissza aludnom, inkább a felöltözés mellett döntöttem. Lényegesen jobban voltam, a seb se fájt. Vetettem rá egy pillantást, és örömmel konstatáltam, hogy egyáltalán nem volt olyan durva, mint aminek tegnap tűnt, csupán egy kis karcolás látszott. Magamra vettem a melegítőnadrágomat, meg egy pulcsit, majd lementem reggelizni. Lena mogorván ült a gépe előtt.

-Minden oké? -kérdeztem tőle.

-Persze, csak az anyukák azt hiszik, nincs életem az óvodán kívül, bármikor hívogathatnak-mondta, miközben én a hűtőbe kutattam valami ehető után. Aztán végül maradt a müzlinél, jobb híján.

-Délután el kell mennem a szomszéd városba, papírokat intézni az óvodához. Lehetőleg ne kezdj el főzni. Nem szeretném a konyhát romokban találni- kiabált ki a nappaliból. Ez gonosz volt.