Scott idegesen nézett rá a sebemre, a keze remegni kezdett.
-Nyugi már, bekötöm majd otthon, semmi komoly- nyugtatgattam, de nem igazán jött össze. – Scott, semmi bajom- mondtam, de az egyre jobban fájt. A fiú hitetlenkedve nézett rám. Derek gondolkodóba esett, de aztán megszólalt.
-Szerintem vidd haza, és ha semmi sem történik, akkor nincs ok aggodalomra-szólt a mellettem álló sráchoz, mintha ott se lennék. Ez pedig kezdett idegesíteni. Scott bólintott, majd elkezdett, maga után húzni. Mivel jóval erősebb volt, sok mindent nem tehettem ellene. Hirtelen megálltam, amit ő is észrevett. Rám nézett, mire összefontam magam előtt a kezeimet.
-Ruby, ne csináld ezt-kérlelt.
-Scott, az, hogy egykis karmolást ennyire túlreagáltok, majd az, hogy szinte levegőnek néztek, szerintem elég okot ad arra, hogy elmagyarázd mi folyik itt.
A fiú idegesen felsóhajtott, tudtam, hogy feszült.
-Csak aggódok érted, nem szeretném, ha elfertőződne, vagy valami -motyogta. Nem értettem ezt a túlzott védelmet a részéről, mert persze én is aggódtam volna érte, ha baja esik, de nem hiszem, hogy volt ok pánikra. Na jó azt bevallom, hogy egyre jobban fájt, de nem volt durva.
-Menjünk- törtem meg a csendet. Bólintott, és némán jött mellettem. Tudtam, hogy egy kicsit sok voltam, és annak ellenére, hogy segíteni akart, leszidtam.
A házunk bejáratánál megálltam, mire ő is megtorpant. Összefontam a kezeimet magam előtt.
-Nem szerettelek volna megbántani, ne haragudj- hajtottam le a fejem. Vártam, hogy visszaszól valamit, de helyette csak megölelt ismét. A vállába fúrtam a fejemet, ő pedig a hátamat kezdte el simogatni. Ekkor vettem észre, milyen jó illat áradt belőle, amit feljegyeztem a dolgok, amiket szeretek listára.
- Megleszel egyedül? -kérdezte, mire én bólintottam.
-Persze. Holnap felhívlak, hogy biztosítsalak, életben vagyok még – ígértem meg neki. Mosolyogva nézett le rám, amin elvörösödtem.
-Min mosolyogsz? -kérdeztem, mire megrázta a fejét.
-Semmin. Jó éjszakát-mondta, majd intett, és elindult. Én meg csak pár perc után mentem be a házba. Köszöntem a konyhában tevékenykedő nővéremnek. Éppen menni akartam fel, amikor leszólított.
-Milyen volt a meccs? – érdeklődött. Szívesen beszélgettem volna vele, ha nem akart volna leszakadni épp a kezem.
-Jó, de nagyon elfáradtam. Szerintem lefekszek aludni – vigyorogtam kínosan. Gyanúsan méregetett, de nem szólt semmit.
Reggel arra ébredtem fel, hogy lentről hangos beszélgetést hallottam. Gondoltam Lena veszekszik az egyik anyukával. Morogva húztam a fejemre a takarómat. Mivel nem sikerült vissza aludnom, inkább a felöltözés mellett döntöttem. Lényegesen jobban voltam, a seb se fájt. Vetettem rá egy pillantást, és örömmel konstatáltam, hogy egyáltalán nem volt olyan durva, mint aminek tegnap tűnt, csupán egy kis karcolás látszott. Magamra vettem a melegítőnadrágomat, meg egy pulcsit, majd lementem reggelizni. Lena mogorván ült a gépe előtt.
-Minden oké? -kérdeztem tőle.
-Persze, csak az anyukák azt hiszik, nincs életem az óvodán kívül, bármikor hívogathatnak-mondta, miközben én a hűtőbe kutattam valami ehető után. Aztán végül maradt a müzlinél, jobb híján.
-Délután el kell mennem a szomszéd városba, papírokat intézni az óvodához. Lehetőleg ne kezdj el főzni. Nem szeretném a konyhát romokban találni- kiabált ki a nappaliból. Ez gonosz volt.
VOCÊ ESTÁ LENDO
Nobody knows / Teen Wolf Fanfiction /
FanficBeacon Hills, a kisváros, ahol a természetfeletti csak úgy nyüzsög. Sok minden történt már itt, volt kanima, alfa falka, nogitsune és egyéb olyan lények, akiket senki nem kívánna, még az ellenségének sem. Aztán ott van egy lány, aki San Francisco-bó...