Nobody knows / Teen Wolf Fanfiction /

8.fejezet

Az egész olyan volt, mintha fejbe csaptak volna egy lapáttal.

Nem tudom, mennyi ideig tarthatott, ugyanis a következő, amit észrevettem, hogy Peter elemeli a kezét, és tesz hátra egy lépést. Scott és Lydia egyből odaugrottak, hogy el ne essek. Éreztem, ahogy a vér csorog a tarkómból, de egy idő után ez is abba maradt.

-Ezt muszáj volt?! - kapta el Derek Peter grabancát. Az viszont rámorgott a másikra.

-Elég! -csattant fel Scott, mire mind a ketten csendbe maradtak. Lydia eltámogatott a kanapéig, ahol helyet foglaltam. Kavargott a fejem egy kicsit, mintha tényleg megcsapkodtak volna valami lapáttal.

-Megleszek - mosolyogtam erőltetetten az aggódó tekintettel fürkésző barátnőmre. Mindenki engem nézett, ezért inkább a tekinteteket kerülve hajtottam le a fejem. Biztos voltam benne, hogy többet tudott a dolgokról nálunk. A férfira emeltem a tekintetemet. - Ha tudsz valamit, ne tartsd magadban.

Eleresztett egy gúnyos vigyort, majd arrébb lépett Derektől. Scott és Stiles feszülten figyelték, mint akik arra várnak, mikor ugrik és támad.

-Egy átlagos tinilány fejében jártam, a világot nem fogom megváltani ezzel- mondta, majd a kijárat felé vette az irányt. - De ettől függetlenül, a helyedben vigyáznék magamra.

Derek összeszorított ajkakkal meredt a férfi után. A sebnek már a helye se volt meg, én pedig összeszedtem magam annyira, hogy felkeljek a helyemről. Magamra vettem a kabátomat, mire értetlenül néztek rám.

-Azt hiszem, jobb, ha megyek. Mára elég volt ennyi - mondtam, majd a férfi példáját követve becéloztam az ajtót. Igyekeztem minél gyorsabban kijutni, remélve, hogy utol érem Petert. Azonban valaki megragadta a karomat.

- Ruby, tudjuk, hogy valamit nem mondasz el nekünk- szólalt meg Stiles mögülem. A feszültséget szinte vágni lehetett volna. Rájöttem már arra, hogy nem bíznak teljesen bennem. És be kellett látnom: volt is okuk erre. Viszont én se tudtam, hogy mi történt velem az elmúlt időszakban.

Ahogy megfordultam, egy mozdulattal kirántottam a kezemet a fogásából. Egyáltalán nem volt erős vagy erőszakos a szorítás.

-Stiles, fogalmam sincs, hogy mi történik körülöttem - válaszoltam, majd elléptem. - Sosem voltam normális és amióta Beacon Hillsbe jöttem, ez csak egyre rosszabb! Ma hajnalban átváltoztam, és nem sokon múlt, hogy vissza tudtam nyerni az uralmamat magam felett. Én is marhára tudni szeretném, mégis mi a fene folyik itt! - kiabáltam a végére már. Betelt nálam a pohár, de igyekeztem arra figyelni, hogy ne bántsam.

Még hallottam az ajtóból, hogy Scott utánam kiált, de nem foglalkoztam vele. Muszáj volt Petert megtalálnom, mert sejtettem, hogy tud valamit, amit nem mondott el mindenki előtt. Tisztán hallottam, ahogy fent veszekszik a két fiú. Scotty engem védett, a másik pedig biztos voltam benne, hogy ugyanúgy hisz nekem, csupán csak túl sok embert vesztett már el apróságok miatt. Ők már annyi mindenen túl vannak, természetes, hogy nem akarják, hogy baj legyen. Én pedig pont ezért nem szándékoztam kárt tenni bennük.

A férfi már réges-régen eltűnt, mire az épület elé értem. Idegesen sóhajtottam fel, majd hazafelé indultam el. Lenának nem tudtam szólni természetesen, csak remélni tudtam, hogy nem küldte utánam rendőrséget.

A hátsó ajtón slisszoltam be, de megkönnyebbülten hallottam, hogy még alszik. A ruhám mocskos volt a sártól, a kezemen pedig a kosz és a vér keveredett. A szobába lépve lekapkodtam magamról a ruháimat, és a fürdő felé vettem az irányt. Majdnem egy egész flakon tusfürdőt elhasználtam, mire végre tiszta lettem.