Jimin egy kórházban tért magához. A klór fojtogató illata lengte körül, úgy érezte, hamarosan elmarja őt a halál ha nem jut friss oxigénhez. De képtelen volt kikelni az ágyból, hisz mindenhonnan csövek lógtak ki testéből.
- Ez fantasztikus. -szólalt meg mély, rekedt hangján, majd a szívét mérő gépezet hangosan kezdett csipogni, ahogy a férfi füleit egy ismerős hang ütötte meg.
-Miért ? -a-mentahaju csak ennyit kérdezett.
Jimin tudta mire érti . Miért nem szólt? Miért nem kért segítséget? Miért hagyta? Miért ment bele?
- Ez egyszerű, mert senkit sem érdekel. Most is csak te vagy itt, le merem fogadni a többiek még csak nem is tudják mi történt.
- És ez számít? Ér bármit is az, ha sajnálkozó tekintetek figyelnek? Ne akarj mindig a középpontban lenni Jimin! Az okozza majd a veszted! Térj már észhez.
-Ne te akard megmondani mit tegyek és mit ne. Semmi közünk egymáshoz kedves Min Yoongi, úgyhogy fogd magad és inkább hagyj egyedül, ha nem vagy képes értékelhető dolgokat mondani.
-Ahogy akarod. De jobb ha észben tartod Park Jimin, hogy még nincs közünk egymáshoz. -az ajtóban állva mosolyodott el, majd kifordult a kórteremből.
Jimin elfordította a tekintetét az üres ajtóból, majd észrevett egy borítékot az ágy mellett lévő szekrényen.
Serendipity. Benne vagy?
-A jó édes mindenedet te barom!
YOU ARE READING
Instagram |Yoonmin|✔✔
Fanfiction|A szép mindenütt jelen van, csak kevesen veszik észre.| ¡Yoonmin¡ !Vkook! ¡Namjin¡ ©️borító: @jisung-is-a-squirrel
