Hogyan lettem depressziós...?

1

Megvan az az érzés mikor már mindenből és mindenkiből is eleged van...? Ha igen akkor tudod, hogy ilyenkor milyen jo lenne megszűnni létezni... Nekem ez az érzes 1 éve kezdődött. Addig persze nagyjából minden rendbe működött. Igaz akkor is adódtak már problémák nem titkolom. Itthon nem nagyon számíthattam senkire sem... Tesóimmal sokkal többet foglalkoztak mint velem, persze elővettek a szüleim, főleg apum mikor valami rosszat tettem pl: nem fogadtam szót, vissza szóltam véletlen, vagy nem tanultam jól...sorolhatnam. Bezzek mikor oda tettem magam és jó jegyeket hoztam haza meg normális is próbaltam lenni le se szarták mondhatni. Jó ezzel még talán megbékéltem akkor. De a legelső dolog az volt ami kiverte nállam a biztosítékot, hogy ha a tesóim voltak rosszabbak őket talán csak 1x 2x baszta le, de leginkább csak egy kis üntyüm püntyümmel elintézte... De ha én már csak kicsit is elbasztam valamit akkor már én voltam az akivel már úgy beszéltem mint egy kutyával és ha úgy volt meg is vertek... Egy ideig tűrtem úgy ahogy, de idővel nekem is elegem lett mint mindenkinek... Kezdetekbe az ilyenek után csak magamba fordultam és a hangulatomhoz illő zenét hallgattam... Közbe persze a belső hangom azt ordította, hogy kezd rohadtul elege lenni, de kívűlről ezt csak könnyekkel mutattam ki a párnámba temetve arcom...