A piszkos szépség

8.

Remegve riadtam fel a takaróba becsavarodva. Kint teljesen sötét volt és egy halvány gondolat átfutott az agyamon, hogy ki az aki ilyen visszafogottan szuszog mellettem. A látvány egyszerre volt meglepő és aranyos. Talán alvás közben a legimádnivalóbb akkor még meg se szólal:). Pár percig elidőzött a tekintetem a kisimult vonásain. Tökéletes volt mindene...meg a nyitott szeme is na az aztán nagyot dobott a látványon. Rombolta az összképet és én is megijedtem tőle de talán attól leginkább, hogy vajon mikor nyitotta ki a nagy barna őzikeszemeit. Sejtelmes, titokzatos, ártatlan és romantikus volt. Ezek a jelzők írták le legjobban a nézését, tekintetét magát a szemét.

- Szép vagyok?
- Öhm...eléggé. Az ember nem tud nem rád nézni ha mellette vagy.
- Köszönöm egyébként, hogy vagy?
- Picit ráz a hideg de ezt leszámítva egész jól.

Felült és a pici kezét rányomta a langyos homlokomra. Ettől szerintem a testhőmérsékletem a kétszeresére emelkedett.

- Megint lázas vagy - nagyot sóhajtva kiment a szobából.

Valami érdekes indíttatás hatására utána eredtem. Annyi fogadott, hogy pakolgatta a gyógyszereimet A-ból, B-be.

- Katie?
- Igen?
- Sipirc vissza az ágyba!
- De miért, talán zavarok?

Megindultam a lány felé és egy csapásra elmúlt a lázam, nem akadályozott a szédülés, a pillanatnyi fájdalmak szúrása is megszűnt. Odaszorítottam a konyhapulthoz és szorosan átöleltem. 

- Beléd meg mi ütött?

Finoman eltolt magától és az arcomról olvasható volt a csalódottság.

- Semmi csak az agyamra ment a láz, bocs.
- Persze, én meg tegnap jöttem le a falvédőről.
- Az jó program lehetett.
- Borzasztó vagy...

Két szemforgatás között visszakerült a karjaim közé és rátapintott arra a pontra amitől rendesen elolvadtam. Fel és alá járták a körmei a tarkómon.

- E-ezt most miért kapom?
- Csak fogd be egy pillanatra, kérlek!

Eleget téve a kérésének csak a szívem heves zakatolását lehetett hallani.

A konyhapult most az én csípőmet nyomta. Nyugtalanul feszengtem az ölelésében és úgy éreztem, hogy ezt most nekem ebben a  felállásban kínos. Öleltük egymást de nem történt semmi. Zavart de zavaromban nem tudtam mit csinálni. Egyszer letaglóz máskor meg bátorságot ad, hogy a vágyaimat és a szívemet kövessem. 

- Mi a baj?
- Tudod csak a láz.

A homlokomon pihent megint a keze. Hőemelkedésem volt de nem komoly lázam és ő ezt pontosan tudta mégis úgy bánt velem mint akinél beütött a 40 fok.

- Hőemelkedésed van, jobb lesz ha ágyba bújsz.

Pislogtam ártatlanul és igazából mindenhez volt kedvem csak ahhoz nem, hogy visszafeküdjek.

- Nem is vagyok rosszul és kizárt, hogy visszafeküdjek.
- Akkor ha nem akarsz visszafeküdni hajnali 2 órakor, mégis mire gondoltál mit csinálsz?

Egy hideg fürdő jólesne a karjaidban, elálmosodni az öledben, megcsókolni, hallgatni ahogy piszkálsz...

- Semmit megyek aludni.

Sértődve bevágódtam az ágyba és a legjobb barátomra az ujjaim ráfonódtak. Elkezdett rezegni mikor bekapcsolt és kellemes bizsergés árasztott el. Érdes volt a külseje, minden centiméterét ismertem már kívűlről...Hangos nyögés hagyta el a számat...mikor tudatosult bennem, hogy a net elment és így nem fogok tudni Fifázni.

A kontroller árván várt a és néha megrezzent  mikor próbált betölteni a játék. Roxi bekeveredett és összehúzott szemekkel méregetett miközben idegesen állítgattam a beállításoknál a wi-fit.

- Nem arról volt szó, hogy alszol?
- De...de sok mindenről volt szó.
- Normális vagy? Hajnali 2-kor nem fogsz xboxozni!
- Mit csináljak?
- Aludjál, vagy bámuld a plafont, de ne játszál!
-  Zavar mi, hogy nem veled játszom?
- Jó akkor én az időm többi részét a nappaliban töltöm.
- Mármint a nappalimban.