Édes Álmok I.: A Kagyló titka - Harry Potter fanfiction

3. A fiú, aki meghalt, de mégsem

Csak álltam, és bámultam az ismeretlen ismerőst.

- Szia, Soul - suttogta, én pedig elmosolyodtam. Az arcomon könnyek szánkáztak végig. Olyan lehetetlen volt az egész...

- Te meghaltál - borultam a karjaiba, orromat pedig a nyakhajlatába fúrtam. Persze, hogy ismerős volt az illata. A Shane-illat összetéveszthetetlen.

- Mi? - Shane eltolt magától és döbbenten nézett rám. - Azt mondták, hogy meghaltam?

- Nem. Láttalak. Láttam a holttestedet, Shane - mondtam.

Emlékszem arra az éjszakára. Shane volt, aki kopogott. Morcosan nyitottam ki a szobám ajtaját, majd mikor megláttam a fiút felcsillant a szemem. Tudtam, hogy az éjszakai forrócsokizás miatt jött. Mosolyogva bújtam bele a köntösömbe, majd az öcsémmel karöltve lesettenkedtünk a nyikorgós falépcsőn. Abban a pillanatban azt hittem, lefülelnek minket, mert az öcsém valamilyen oknál fogva folyamatosan beszélt, be sem állt a szája, így rálépett a legnyikorgósabb fokra is.

- Mit művelsz? - szóltam rá. - Csendesebben!

- Jó, de nem tehetek róla, olyan izgatott vagyok!

- Miért? Hiszen már vagy ezerszer megcsináltuk, és anyáék észre sem vették - ráztam a fejem, de akkor még nem tudtam, amit az öcsém igen. Aznap volt a születésnapom, ő pedig előre kidíszítette a konyhát.

- Na, mit szólsz? Jól kezdődik a szülinapod? - nézett rám vigyorogva. Elmosolyodtam, és megpuszilgattam. A lámpától a szekrények sarkáig girlandok futottak, az asztalon pedig néhány gyertya égett.

- Ezt mind egyedül csináltad, öcsi?

- Nellie nagyon sokat segített - magyarázta. - És már egy csomószor elmondtam, hogy ne hívj öcsinek! - mikor Shane mérges volt, mindig összehúzta a szemöldökét és ráncolta az orrát. Nem tudom, hogy lehet ilyet csinálni, nekem személy szerint sosem ment, pedig bárki elhiheti, rengeteget próbáltam.

- Tudom, te pedig tudod, hogy mindig öcsinek foglak hívni - mosolyodtam el.

Az asztalon két muffin állt, a tetejét jó vastagon megszórták Zizivel. A Zizi egy magyar édesség, egyszer még apánk hozott nekünk egy zacskóval, azóta pedig elmaradhatatlan kelléke az éjszakai forrócsokizásoknak. A muffinhoz társult még két bögre forrócsoki is. Nem is értettem akkoriban anyáékat, hogy hogyan nem veszik észre, mennyi minden elfogy egyik napról a másikra. Shane-nel nevetgélve falatoztunk, elfújtam az egyik sütibe szúrt gyertyát. Jól szórakoztunk egészen addig, amíg meg nem hallottuk, hogy megreccsen a parketta. Mindketten fülelni kezdtünk. Shane hét, én pedig nyolc éves voltam, tehát senki sem csodálkozhat rajta, hogy azt hittük, jön az Egérkirály vagy a Hókirálynő, mi pedig elvarázsolódunk egy másik birodalomba. Mozdulatlanul ültünk a székünkön.

- Soul - suttogta az öcsém. - Én azt hiszem, félek...

- Nem lesz semmi baj - mondtam, majd megfogtam Shane kezét. - Vigyázok rád - mosolyodtam el halványan. Mégiscsak nekem kellett felnőttként viselkedni, még akkor is, ha majd bepisiltem a félelemtől, én voltam a nagyobb. - Menjünk fel az emeletre. Ma aludhatsz az én szobámban.

- Szerintem inkább ne menjetek sehova, gyerekek - csendült a szoba távolabbi végében egy rekedtes férfi behízelgő hangja. Rögtön abban a pillanatban egy nő is felkacagott. Az ő hangja éles volt, és tudtam, hogy sem nekem, sem Shane-nek nem szimpatikusak a betolakodók. Mindketten felálltunk, és az asztalig hátráltunk.