Üdvözletem minden kedves olvasónak és résztvevőnek. Ezennel elkezdem az interaktív könyvemet a szereplők bemutatásával. Még mindig lehet karaktereket kitalálni és elküldeni nekem, mert még nem vagyunk sokan. Eddig négy félistenünk és egy roxforosunk van. Szeretném jelezni, hogy a karakterek információit egy kicsit átírtam és igyekezetem néha egy kicsit egyszerűbben megfogalmazni és néhány képességen egy kicsit módosítottam, ugyanis túlságosan erősek lettek volna. Remélem nincs harag, de ha valami nem tetszik a karakterekkel, akkor változtatok rajta. Emellett még rengeteg szeretettel várom a karaktereket. Még jöhet egy-két félvér, de most már jobban örülnék a boszorkány/varázsló növendékeknek. És, ha ismersz olyat, aki szereti ezeket a sorozatokat és úgy gondolod, hogy részt venne ebben nyugodtan invitáld be, mert minél több a karakter és a résztvevő annál több mulatság lesz belőle. De lássuk is az eddigi karaktereket!
Saját karakterem:
Név: Carter William-Johnson
Életkor: 15
Isteni szülő: Éósz
Varázstárgy: Egy kicsi aranysárga gömb, amit ha kinyit éles fény tör elő belőle, ami egy kis ideig elvakítja az ellenséget (nem vakítja meg őket)
Képességek:
- hajnalban erősebb és élesebbek az érzékszervei
- a hajnali permetet tudja irányítani, de nem úgy, mint Percy a vizet
- napsugarakat tud lehívni, amikkel felerősítheti magát és társait, vagy az ellenségekre lőheti, de ez nagyon lefárasztja
- a napsugarakkal és a permettel képes begyógyítani néhány sebet (karcolás, zúzódás)
- és egy titkos képesség, amit a könyvre tartogatok és nem mondom el még nektek
Hübrisz: nagyon bizonytalan magába és nem bízik senkiben sem
Erősségek: közelharc, íjászat
Kapcsolata isteni szülőjével: nagyon jó
Félvér Tábor: még nem találták meg, hajléktalan,
Kinézete: magas (185 cm), aranyszínű szeme van, hosszú barna hajú, átlagos termetű, de az utcán megedződött
Belső tulajdonságok: bizalmatlan, bátor, hülye és humoros
Mágikus állat: egy mennyei bronz pillangó, ami elterelheti egy ellenség figyelmét
@Badoly77 karaktere:
Név: Verity Destiny Heart
Életkor: 15
Isteni szülő: Invidia/Nemezisz
Varázstárgy: egy mérleg alakú nyaklánc, ami egy karddá, vagy egy szablyává alakul át, egy ezüst kése, amit az apjától örökölt
Képességek:
- minden sérelmet/igazságtalanságot megtorol
- átlát a Ködön
- az emberek valódi szándékait látja (nem lehet neki hazudni)
Hübrisz: túlságosan látni akarja a valóságot, és mániákusan keresi az igazságot, nem bízik senkiben
Erősségek: kardforgatás
Kapcsolata isteni szülőjével: Invidia álmában néha meglátogatja
Félvér Tábor: a Jupiter táborban él, mert római

VOUS LISEZ
Percy Jackson és Harry Potter interaktív könyv
FanfictionEz egy interaktív könyv, ami két nagyszerű világot mos össze. A két világ J. K. Rowling és Rick Riordan tulajdona, a karakterek a megalkotóiké, a történet, meg gondolom az enyém.