Fehér Fény - Day könyve: fehérek

II. Delta kék vizének ára

Jelenlegi életkor: 19 év

Város: Pilion

Év: Merkúr 9. y éve

*

 Itt volt az ideje, ismét eljött. Mint minden Merkúr évében, tíz évente, most is megtörtént. Delta összegyűjtötte a kékeket, akik már betöltötték a tizenhatodik életévüket, de még nem lépték túl a harmincat. Megkezdődtek a város ellenőrzései, a terek ilyenkor még az átlagosnál is több feketével voltak tele. Elleptek mindent, olyanok voltak, mint egy betegség, megfertőzték a tiszta, fehér életet. Akár a veszett, habzó szájú kopók, úgy kutattak a kékek után. Mindenki köteles volt az ellenőrzéseken részt venni, amely mégis azt bizonyította, hogy a Zerus rendszer nem mindig működik tökéletesen. Bárki lehetett kék, még ha feketeként, szürkeként vagy fehérként is élt eddig. Minden szerkezetbe csúszhat néha hiba. 

– Hozzák a vizet! –  ordította valaki, ahogy végigrohant az utcán. Mintha erre mindenki megállt volna egy percre és csak a hírhozóra figyelt. A vízkészletek már vészesen fogyóban voltak, ez volt a második Hold, hogy nem kaptak újabb szállítmányt. Delta magyarázata csak annyiban kimerült, hogy most nincs lehetőségük többet biztosítani. Azt nem indokolták, mi okból, de hát ők voltak mindenki felett, megtehették. 

– Már a kapunál vannak! –  folytatta egy fehér, fiatal férfi a kiabálást. Erre már kezdtek összegyűlni az emberek, kezeik kannákat szorongattak. Készen álltak arra, hogy valamennyi vizet szerezhessenek bármi áron. Habár bizonytalanság is mutatkozott arcukon, a legutóbb mikor valaki beharangozta a víz érkezését, kiderült, hogy csak megtévesztés volt. A néhol fehér falakra felfuttatott friss, zöld városi növények is kókadozva szomjaztak pár csepp után. Amit viszont a legjobban megviselt a hiány, az a város motorja volt maga, a mezőgazdaság, a növénytermesztés. A dús, gabonával vetett földek valahol a város melletti homokban már hervadoztak a búrák alatt, hiába gondoskodtak róluk odaadóan a szürkék. Ezek az ültetvényeknek azonban nagy fontossággal bírtak Delta számára, gyerekesnek tűnt, hogy ígért kölcsönösség elmaradását nem is próbálta megindokolni. Pedig mégiscsak ezektől a kis városoktól függött a fennmaradása. 

 Egy herceg lépett a tömeg elé, a semmiből tűnt fel rémületet keltő, ébenszín lovag kíséretével, komor tekintetükkel jegesen mérték fel a terepet. Taszított egyet az útjába álló szürkén, aki így majdnem orra esett, erre az emberek beszélni kezdtek, sugdolózni. Day bosszúsan figyelte messzebbről a jelenetet. Fehér ruhája virágföld szennyezte itt-ott, főleg bővebb szabású nadrágja volt megfeketedve. Kezeit egymásba fonva, mohazöld szemeivel hunyorogva szemlélte a vörös herceget, kinek halovány veres, tömött tincsein néhol utat törtek a búrán beszabadult sugarak. Már messziről is ellenszenves kiállással bírt, fekete ruhája csak erősítette ezt az érzetet a lányban.

– Ez melyik? – lépett mellé egy fiatal férfi. Day elfújta a szeme előtt hullámzó egyetlen tejszőke, vékony tincsét. 

– Daner – biccentett a sötét alak felé. 

– Miért van itt? – értetlenkedett a férfi, és egyet előrelépett a kissé sárgásan villogó macskaköveken. Kék ruhája vérzett a hó-világban. 

– Végre összeszedték magukat, és vizet hoztak  –  mondta egyszerűen Day. Még mindig zavaró, máshol egészen fakó barna haját füle mögé tűrte. 

– Mi? Miért nem szóltál? Mennünk kell! Most! – fordult felé sürgetően a félvér kék. Tengerként színlő, nagy szemekkel nézte a lányt maga előtt. Borostás arcán, melyet kék és sárga tollakal tűzdelt raszta haja keretezett egy hosszú sebhely szántott végig. Day számára kedves tekintet, most apró dühvel meredt rá.