Fehér Fény - Day könyve: fehérek

III. Szürke falak közt, színezett mérgekben

Jelenlegi életkor: 19 év

Város: Pilion

Év: Merkúr 9. y éve

*

 A hideg víz nehezen töltötte el a mellkasát, a sötét folyadék bekúszott rózsás ajkai közt is. Szőkés szempilláira buborékok akadtak, míg árnyékukban a zöld íriszek megbabonázva nézték a szelíd fényárt, melyek körül apró pillangókként ringatóztak a hullámok. Minden tompa volt, semmi se rezdült, békés világ, súlytalan. Akár egy időtlen álom. Aztán valami hirtelen történt, mintha a valóság ismét felszívta volna azt a rengeteg vizet és csak száraz fehérséget hagyott utána. Day sosem érzett még ilyet, egyszer sem tapasztalt még ilyen képzetet. Ébredés. A zavaros hangok életre keltek, a fények sértették szemeit. Day feje iszonyatosan fájt, nyaka sajogva lüktetett a szúrásnyom alatt, szédült és émelygett egyszerre. Tudta, hogy nem ő sétált magától, mintha vonszolták volna. A hóna alatt tartották, úgy cipelték a vakító fények alatt és hideg falak közt. Csak néha jelentek meg szeme két sarkában fekete tényezők. Az egész zavaros volt, egy pillanatra még arra sem emlékezett, hogy ki is ő. Feje nehéz volt, alig bírta felemelni, a szemébe lógó haja pedig, a nem túl éles látásában is akadályozta. Teljesen kiszámíthatatlan állapotban volt, hol elvesztette az eszméletét egy pillanatra, hol koordinálatlanul próbálta mozgatni tagjait. Még szuszogása is rendszertelenül hallatszott. Ez mind amiatt a zöld anyag miatt történt vele, amit a nyakába fecskendeztek és abban a pillanatban is a vérében kavargott. Teljesen elvette a józanságát, az ítélőképességét, a gondolatait is megfertőzte vad színével. Amit látott is úgy hatott, mintha kiégett képeket nézett volna csupán. A hallása sem remekelt, emellett úgy érezte bőrét tűkkel szurkálták volna millió ponton. Zsibbadt mindene, a világ  mészfehéren forgott, vele együtt, csak az ellenkező irányba. Szörnyű bizonytalanság keveredett nehéz rosszulléttel. Aztán vízszintes állapotba került, csak ennyit érzékelt. Kicsit jobban érezte magát, könnyebben. Ismét elvesztette a valóság szilárd talaját, de fejében még keveredett előtte valami kép visszavert fényekből és valamennyi vörösből. Ezután a szürke ágy tartotta gyenge, mozdulatlan testét, mely küzdött a tudatromboló pilioni zöld, kábító méreg ellen. 

Kellett egy kis idő még Day képes volt ismét magához térni. Az első dolog, amit realizált, hogy életben van, legalább is így érezte. Lélegzett, de milyen szörnyű közérzet társult ehhez a öntudathoz. Szemeit álmosan kezdte nyitogatni, látta maga felett a beszürkült, sötétebb falakat. Feküdt valamin, végre kezdte értelmezni a dolgokat. Még volt pár zizgő részlet a képen, ami elé tárult, de már egészen elviselhetőnek volt mondható a látása. Az egész teste, idővel, szintén ébredezett a bizsergésből. Fülében, mint halk szélharangok, csengett pár régi emlék, de Day már éber volt, és reagált a környezetére. Az egyetlen probléma abban rejlett, hogy nem tudta hol is van pontosan. Először az oldalára fordult, ekkor rémülten szembesült azzal, hogy ez nem a megszokott, szűkös, polgári lakásuk Rainnel. Üvegfal választotta el egy fehéren ragyogó folyosótól, amelyen nemrégen hurcolták végig. Ekkor tudatosult benne, hogy mennyire elnehezült a mellkasa, szaggatottan kapott levegő után. Mindennek olyan kellemetlen, por és gyógyszer szaga volt. Pont olyan érzés, mintha egy forró lázálomból ébredt volna. Össze kellett szednie magát minél hamarabb, így ki volt szolgáltatva. 

Day nehézkesen támaszkodott fel a kemény ágyon. Fájdalmasan szorította össze szemeit, amint felült. Koponyája még mindig borzasztóan hasogatott, nyakával egyetemben. De nem vesztegethette az idejét, azonnal kiutat kellett találnia, nem maradhatott itt, ki tudja mire készültek vele. Még szédelegve állt fel és lépett párat előre, az üvegfal felé. Egyelőre az is megterhelő volt számára, hogy megpróbálja kideríteni hol is van pontosan, hová hurcolták el a lovagok. Bár elég valószínűnek tűnt, hogy a fekete templomban van, ami viszont egyáltalán nem volt egy jó hír. Két tenyerét a hideg felületnek tapasztotta, ezzel tartotta meg magát. Haloványan még pihegve döntötte fejét is az üvegnek, így nézett körbe a kinti folyosón. Senkit nem látott sehol, tudta hogyha most elkezdene kiabálni, akkor egy lélek sem hallaná, vagy ha mégis, senki nem sietne a megmentésére. Day felsóhajtott, felidézte, ahogy az egyik herceg karjai közé fut, egyenesen a vörös vesztébe.