Fehér Fény - Day könyve: fehérek

XII. A szürke lány Pilionból

Jelenlegi életkor: 19 év

Város: ...

Év: Merkúr 9. y éve

– Mennünk kell! Nem vagyunk biztonságban – ragadta meg Zayna a még mindig a homokban térdelő Day felkarját. A fehér lány egész testében reszketett, zavarodottan bámulta a lassan halványuló fényes kézlenyomatot maga előtt. Tehetetlenül tűrte, ahogy társa felrángatta őt a talajról. Fogalma sem volt arról, mi történt az imént, de rettenetesen meg volt rémülve. Mintha a fény irányította volna attól a pillanattól fogva, úgy érezte, már nem ura a saját testének.

– Zayna! – Rain határozott kiáltása a fekete éjszakába hasított, a fehéren izzó penge pedig tétovázás nélkül a nő torkának feszült. Day szemében döbbenet parázslott fel, ahogy Rain arcáról próbált olvasni. Zayna azonban nyugodtan szorította tovább a kissé még kábult fehéret. Semmilyen érzelem sem játszott vonásain, egészen máshogy festett egy nyakának szoruló foszforkarddal állva.

– Mi ez az egész? – emelte fel Rain még jobban a hangját. Kék íriszében a kard fénye lobbantotta a dühöt. Sebhelyes arca körül lustán tekeregtek a már bekoszolódott sárga tollak.

– Miért csináltad ezt? Day meg is halhatott volna. Megőrültél! Ki vagy te? – újabb kérdéseit undorral köpte a nő felé. Day zöldje Rain szavainak címzettjére fordultak, mintha abban a pillanatban tért volna csak vissza az emlékezete. Akkor realizálta, hogy Zayna pár perccel korábban hezitálás nélkül a farkasok közé lökte őt. Karját kitépve a szürke szorításából, ellépett tőle. Ezúttal azonban nem keresett menedéket Rain mellett. Egyedül, de határozottan nézett szembe Zaynával, mégis hiába próbálta rejteni, arcán csalódottságot csillogtatott a herceg csillagfény fegyvere.

Zayna keserű félmosolyra húzta ajkait.

– Nem tudtok semmit. Azt hiszitek az egész világ rendezett és biztonságos, hogy mindenkinek van benne helye, mert ti kéknek és fehérnek születtetek. De semmit sem tudtok. – Zayna szavai meglehetősen nyugodtan csengtek a helyzet komolyságához képest. Day összevonta szemöldökét, a sötétben tökéletesen megvilágította a kard Zayna fájdalmát.

– Naivak vagytok, ugyanolyan agymosottak, mint aki behódol Delta ostoba és elnyomó rendszerének. Elhitetik veletek, hogy a búra megvéd, hogy a rendszer életben tart, hogy a lovagok az életüket adnák értetek. – Nevetése Day szívéig hatolt. Rain szorítása is enyhült a markolaton.

– Pilionban születtem és éltem, én is olyan voltam, akárcsak ti. Tudatlan naiv, azt hittem a rendszer azért van, hogy megvédjen, hogy semmi rossz nem érhet, mert a Zerus megvéd. Egy dolog mégis elkerülte a figyelmem. Szürke vagyok, nem érek semmit.Én csak egy vagyok a több ezer közül; egy számsor, ráadásul egy jellegtelen színt is viselek. Szóval azt kaptam, amit megérdemeltem. – Zayna itt megakadt, nagyot nyelt. Ahogy tekintete határozottan összetalálkozott Day-ével, valami egészen más jelent meg benne, valami ismeretlen érzelem. A fehér lány esetlenül közelebb lépett hozzá, de végül ismét megállt.

– Csak tizennyolc voltam. De őt nem érdekelte... Deltát nem érdekli, a rendszert nem érdekli, ha egy lovag megerőszakol egy jelentéktelen szürke lányt valamelyik városból a több száz közül. Ugyan kit érdekelne? – rázta meg a fejét Zayna. Day elkeseredve pislogott a nő felé, nem tudta, mit kéne most tennie. Pár perc kínzó, nehéz csend telepedett rájuk. A foszforkard lassan Rain teste mellé ereszkedett.

– Nem akartalak megölni. Tudtam, hogy képes leszel erre. Hogy a fény már megvéd téged.

Day félénken bólintott, meg volt illetődve a hallottak után.