"3 tinilány, 3 valós világ, 3 dimenziói élet, de egy sorsuk..."
Zeuszka besokallt, hadat üzent Ré papinak, veszélybe került a halandó világ... A szokásos, de a látszat csal. Ugyanis valaki áll a háttérben.
Ezeknek a furi csajoknak vajon sikerül meg...
Kedves Mindenki! Azért jár ily' gyorsan Mel nyelve, mert kikértem egy még-nem-wattpad-beli barátnőm szavait, mert ő mesterien tud ilyen... szóval ezt a visszavágós dumát! Itt van:
A Vérsólyom Tábor. Reggel. Fél hét. Órakor.
Héraklész gyermekei már készülődtek: lezuhanyoztak a tumultusos zuhanyzókabinokban; megfésülködtek; tiszta edzőruhát vettek fel és a pizsamáikat bedobták a szennyesbe. Ilyenkor valaki elmosta reggel és később kellett mennie edzenie.
Most a legvakmerőbb, legedzettebb csajnak kellett, Mel Clower-nek. Felkelt, beállt fél perc a hideg víz alá, nem stiftezett, mint a többiek, szőke haját kócosan hagyta. A féltesói tisztelettudóan bántak vele, mert a csaj még a legkeményebb srácot is lenyomta az első napján, amiért elvette tőle a samponját és röhögcsélve nevetti ki.
Mel végigballagott a folyosón, ami a zuhanyzóhoz vezetett. Megnézte a bungaló tervrajzát, hogy csak elüsse az időt.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Mindig azon morfondírozott, hogy sokkal több ágy volt a bungalóban, mint a rajzon.
Szóval, a folyosó végében volt egy lávatartály,olyan marhaitató-féleség. Az mellett a lila szennyes kosár. Felkapott egy pár sárga sárkánybőr-kesztyűt és mosogatni kezdett. Érdekes, abban mosták el a ruhákat meg az edényeket.
Gyorsan megtisztította őket, kiteregette, majd a pókerasztalra téve összehajtogatta. Felhúzott egy fűzős szandált, mivel eleddig fehér zokniban járkált fel-alá. Elég furcsa összeállítás lett a vége: barna vászonból készült, mini turistagatya; vörös, fekete téglában számmal és címmel ellátott tábori póló meg egy narancssárga hajpánt.
Kilépett. A nap csak most mászott fel az erőd falaira. Kocogva kiment a főkapun egy kis elemózsiáért. A széles, ugyanakkor végtelen hosszú macskaköves utcákon mászkált, míg elért a szent szökőkúthoz, amit Orpheusz-nak állítottak. A szökőkút körül nagy gúzsában nőtt a combig érő bokrok meg borostyán.
Mel már nem kocogott, hanem élvezte, ahogy a nap süti a kreol bőrét. Kék szeme barátságosan csillogott. Szőke egyenes hajába pár vörös tincset festett, így még elevenebbnek festett a harci énje.
Betért egy pékségbe és pizzás töltelékkel felszerelt pogácsával ki is lépdelt onnan néhány perc múltán. Igaz, már rég ott kellett volna lennie a horrobilikus edzéseken, ahol agyonizzadja magát, de kezdte unni ott az életét. Mindig ugyanaz a lemez játszódott le nap mint nap és ezt rohadtul nem kedvelte, a pokolba kívánta az egészet.
A halandó világban lévő élete seperc alatt hamuvá porladt. Szó szerint. Esze parancsolta, hogy józanodjon ki, de a gondolat megelőzte, ami eddig az agya egyik sötét zugában bujkált:
Épp a vidéki kunyhóban üldögélt Minnesota környékén. Akkor még örömmel szerette, ha Merily-nek nevezték. Azon a gyászos napon szőke haját lófarokba fogta, kék, ujjatlan felsőt meg mini cserkészgatyót viselt egy pár nádszandállal.
A kandalló meghunyászkodva pihent e augusztusban, várva a fagyos napokat, hogy akkor visszakapja a színét, no meg az életkedves szeretetet, ami körülötte zajlott esténként.
Ekkor anyja toppant be, nyakán karmolások nyomaival. Felkapta szeretett kislányát és szorosan magához ölelte. A lány nem értette, miért teszi ezt, honnan van az a seb, de akkor minden megváltozott...
BANG!
Miss. Clower hamarjában bezsuppolta az ételfelvonóba a lányt, egy amulettet nyomott a kezébe:
- Tessék, ez majd megvéd! És egyszer ez lesz a kulcs az élethez,, mindenki számára.
Azzal kulcsra zárta az ajtót, otthagyva az egyetlen bejáratot püfölő gyermekét, majd az ablakhoz rohant. A sikolya beleveszett az eget rengető sípolásokba és a fényzuhatagba.
Merily-nek végre sikerült a szögeket felfeszíteni, majd sikoltva az ajtóval a földre esett. Körülnézett. Mindenhol por és hamu a levegőben, a talajon. A kunyhóból csak a kályha és az ételfelvonó maradt meg.
Tőle nem messze egy férfi térdelt, neki háttal. És a karjaiban valamit tartott... Pontosabban valakit.
- Anya!-sikoltott fel a kis Merily, majd odaszaladt anyja halott testéhez.
Miss. Clower szeme fennakadt, a karjai erőtlennek és eltunyászkodnak bizonyultak. Merily vádlón nézett a férfire és a fejéhez vágta a kérdést: "Mit tett az édesanyámmal?!" A sötét hajú férfiú némán bólintott, felállt, majd elballagott, elenyészve a ködbe. Mintha egy mágneses pólus vonzotta volna, követte a férfit. Néhány méter múltán visszanézett az anyjára, aki már nem volt ott...
Mel megrázta a fejét és lépett egyet. A teste egyik pillanatról a másikra vált tollpihe könnyedségűvé. Latinul káromkodva kapálózott a kezével egy kapaszkodót keresve. De semmi értelme nem volt. Mintha egy pókhálóból készült csövön csúszott volna végig.
Azt hitte, örökké fog itt csúszkálni, de egyszer az arca nekicsapódott valami keménynek. Érezte, ahogy legördül valahonnan, de csak "au!"-kat tudott mondani.
Hallott hangdarabokat: "légyszi, nővérkém, menj vissza a gyengélkedőre" "Hébé összes kesze-kusza románcára, semmikor! Inkább a jó büdös Tartarosz!" Néhány percig tartott a katapultálása, mire...
BUMM!
Valaminek nekiment, a háta földnek ment neki és egy súlyos izé esett a hasára. Mel csk nyöszörögni tudott lefagyott arccal. Valaki beletérdelt a hasába.
- Száll-j le ró-lam!-nyöszörögte elhaló hangon.
- Uh, bocsi! - Egy lány hajolt fölé, bekötött fejjel.
Szép, keskeny arc, ragyogó zöld szemek, aggódásra biggyesztett ajkak. Mel feje kótyagos volt és százszázalékosan tudta, hogy eltört néhány bordája eme büdös út közben!
Nem is tudta, hogy élete nagy kalamajkájába csöppent bele...
