Több világ// SZÜNETEL

2. fejezet: Minden rajtad múlik

  Éjjel. Csillagos égbolt. 

  Ezek voltak jellemző az estére, de Maryenett nem ezeken töprengett. Ő kevéssel is beérte a szundiból (úgy 4-5 óra max.). 

   Sötét, egyenes haját ma reggel a húga unszolására begöndörítette, így elég furi látványt nyújtott, hogy az egyszer gondjába vette a kócos tincseit. 

  ... 

  Ó, vagy nem erre voltatok kíváncsiak? Hihi. Jól van, na! Bárki elkalandozhat!

  Szóval, aznap este csak úgy elterült az ágyon és a gondolataiba merült bele. Chalipso, a 13 éves, vér szerinti húga csak a fejét csóválta.

       - Ezek a mai nővérek... - motyogta, majd odébbállt.

  Maryenett ügyet sem vetett rá, csak a gondolatait szem előtt.

  A nap iszákosságára, a friss, hűs szellőre, a lányra a zebrán... Tényleg, a lány! Maryenett gyorsan visszagondolt az eseményekre: egymással álltak szemben. Maryenett-nek iszkolnia kellett. Akkor pont kapóra jött, hogy egy tinicsapat húzott el mellette, így a csatornafedélen, ami mellette helyeszkedett el, eltudott lógni, hogy nehogy vérengzés üssön ki.

  Már több sarkon keresztül befordult a csövek hálózatán keresztül. A térdére támaszkodva kifújta az addig benn tartott levegőt.

       - Leráztam... - zihálta boldogan.

       - Tévedsz!-A hang megrázta a csövekben úszkáló szennyvizet és a benne lévő szemetet, sőt, a hatalmas csatornarendszert, de úgy, hogy a lány szó szerint pofára esett.

  Zihálva emelte fel a fejét, arca tiszta romlott májkrém volt, hajában nejlonszatyor csíkok lógtak ki. Valahogy felkászálódott és érintésével előidézte a kardját.

        - Hol vagy? GYERE ELŐ!!

  Zizegés futott végig az alagutakon át. Mintha valaki nevetett volna.

       - Tévedsz, buta kislány, mint mindig - búgott a hang lassan, negédesen. 

  Maryenett torkába gombóc nehezedett. A végtagjai ólomsúlyúak lettek. Alig bírta tartani a szerszámát, kezdte leszívni az erejét, de nem merte elengedni. Remegett a térde a felsőteste súlyától. Háta kétrédt görnyedt, szemei majd' leragadtak.

  A mély, rezgő férfihang átváltott egy kedves nőére.

         - Jaj, csillagom, hogy te mennyire kimerültél! Mindig csak azoknak az isteneknek a bábjai voltál! De velem...

  Maryenett-et hátulról erős, pusztító szél csapta meg, amire térdre rogyott ilyen állapotban. A hölgy elkuncogott pár sort.

         - De velem nagy dolgokra leszel hivatott! Mi leszünk, csak mi ketten a világ Urai! De előbb...

          - De előbb mi? - hörögte a lány. Alig kapott levegőt. 'Biztos nem görög, talán egyiptomi mágus - gondolta. Csak ő küldhetett rám mágiát!'

  Mintha a szél cirógatta volna az arcát, majd hirtelen megragadta az állét, arra kényszerítve, hogy felszegezze fejét. Előtte, úgy 10 méterre a sötét vibrálni kezdett, majd alakot öltött benne. Apró pontok villództak rajta... pontosabban a nő testén.

  A bőre volt a ruhája, ami derék és könyökhajlat alatt kiszélesedett. Égmintás haját kiengedve hordta, kezein arany karperecek lógtak sorjában, de a ruhájának ujja nem igazán engedte látni azokat.

         - De előbb át kell engedned. Már rég kiválasztottalak, kedvesem. Eggyé válunk. Együtt uraljuk majd a világot.

          - És a...