Zindlora Keyris - A Szárnyaló

Kilencedik fejezet - Fagyföld

Reggel felkeltünk, ettünk és a sátrakat lebontottuk. Indultunk tovább északra. Már egy ideje úton lehettünk, amikor egy rikácsoló hangott hallottunk. Mindenki felnézett. Egy felderítő madár, ahogy Taiki mondta. Dokhe azonnal lelőtte. Előttünk zubant le a teteme. Tudják, hogy hol vagyunk, hogy feléjük tartunk. Talán csapdát is állítottak már, vagy sereget gyűjtenek. És ki a vezetőjük? Milyen ember lehet az, aki el tud rejtőzni Srovixa elől? Miért bántják a varázslényeket? Mi békében próbálunk velük élni. Lehet a hatalom miatt vagy félnek, mert együtt erősebbek vagyunk. Lehet ezért születtek olyan legendák egyes fajokról, hogy gonoszak, azért hogy eltaszítsák a fajokat és ne fogjanak össze ellenük.
Elértük észak igazi határát.
- Itt vannak az ősi romok. - mondta Seth ezzel megállítva a csapatot - Kis pihenő, amint az őrzők átengednek indulunk.
Seth intett, hogy kövessem. Sok gigantikus kőoszlop között haladtunk el. Minden olyan régi volt és érintetlen. Csak bámultam felfele. Egy dombos rész tetejére értünk. Két hatalmas sziklakupacot láttam meg. Egy majdnem épségben lévő fal volt mögöttük. Seth letérdelt.
- Őrzők, Srovixa bölcs utasításával északra indultunk. Varázslények kerültek fogságba az emberek táborában.
A két sziklakupac megmozdult, csak meresztettem a szemeimet és három lépést hátraléptem. A két sziklahalom két oriási medve féle.
- Azok az emberek nem itt haladtak át. Találd meg őket és érjen véget a szenvedés ezen a tájon. Átengedlek titeket. Sikeres harcokat. - mondta határozottan az egyik monstrum.
Fél óra pihenést még hagyott Seth. Taikivel beszéltem addig.
- Köszönöm amit ott tettél. Biztosan nehéz lehetett az első.
- Igazából annyira nem. Sok rosszat tettek már velünk az emberek, ideje válaszokat követelnünk, én úgy érzem. Amikor megláttam, hogy sérülten fekszel ott, nem tudtalak csak nézni.
- Igazad van, egyenlőknek kéne lennünk, az emberek hatalomra való éhezése meg öl minket.
- Igen..... Oh és mi történt veled és azzal a.... hogy is hívják... páncélhordozóval? Hrugenével?
Taiki zavarba jött, megvakarta a fejét én meg csak vigyorogtam rá.
- Hrugene. Nehéz dolog... Tudja rólam, hogy mit érzek, már elég régóta. Ő és a családja volt majdnem az első itt.
- És Hrugene milyen? Nem láttam még azt hiszem.
- Még nem? Nehéz nem észre venni.
- Neked talán. - miután ezt kimondtam Taiki felém fordult és nevetett.
- Ez... lehet igaz. Nos ő a fajához képest is különleges, ugyanis neki nem zöld bőre van, mint bármelyik felmenőjének, hanem thulit színű.
- Thulit? - vágtam félbe.
- Oh igen, a ti tájatokon másképp hívják, a thulit egy ásvány a hegyekből. Ti... ti... rózsaszínnek hívjátok. - kis gondolkodás után eszébe jutott.
- Oh értem, folytatsd kérlek.
- Szóval a bőre... rózsaszín. A szemei zölden izzanak, hegyes fülei vannak. Két aranyos szarv van a homlokától elindulva és hosszú barna haja van, amit sosem köt össze. Szinte mindig szörmés ruhákat hord és a fejszéje mindig vele van, szinte a válláig ér a nyele. Nagyon erős és határozott. Makacs, de mindvégig hűséges. Sokat nevet, de én érzem, hogy legbelül szomorú. Senkinek sem beszél róla, csak nekem mondta el nem rég. Nem tudhatja meg senki, ezzel bízott meg. Mindig is a családját védte. Azzal is, hogy jelentkezett páncélhordozónak. Már akkor kiszúrtam, amikor a fogadóba értem először, már 4 éve annak. - 4 éve nem mondta el neki?? Ez bolond. - Akkor szólítottam meg. Ő ismertette meg velem a helyet. Először ő is Kigéhez vezetett és segített választani új ruhát.- a gyönyörtől vagy a bánattól könnyek gyültek a szemeibe - Majd mindenhol körbe vezetett. Azok voltak a legszebb idők. Aztán jött Seth. - nevetésben törtünk ki.
Majd egy füttyentést hallottunk.
- Pakoljatok, indulunk tovább! - kiáltott Seth.
- Na menjünk, -fordult felém Taiki és próbálta visszafogni a nevetését.
Én Seth fele indultam,Taiki pedig a saját cuccai fele indult el.
- Min nevettek ennyire? Valami gáz sztori rólam ugye?
- Nem, nem rólad volt a sztori. - közben már odaértem hozzá és megfogtam a vállát.
- Szólj ha indulásra kész vagy.
- Hát akkor kész is vagyok, nem pakoltam le semmit.
- Okos dolog. Akkor már csak a többieket kell megvárni.
Pár perc elteltével mindenki kész volt az indulásra.
Órákig utaztunk, szerencsére nem történt semmi. Már lassan kezdett gyanússá vállni a helyzet.
Egy gyönyörű völgybe értünk. Rengeteg épület volt, valószínűleg ez az a falu, amit keresünk. Pár házból jön ki fény. Egy kisebb domb felől érkezünk, ami a völgy egyik bejárata lehet, a másik a két hegy találkozásánál van. Érdekes, lennt a faluban mintha nem lenne hó. Különös egy dolog, sok zöld növény takarja el a völgy nagy részét.
- Mindenki legyen óvatos! Megérkeztünk a védtelen faluhoz.
Elkezdtünk leereszkedni a dombról, amikor egy penge csapódott bele a földbe, éppen előttem.
Az ijedtségtől szinte mindenki fegyvert rántott. Felnéztem, egy repülő lény az, talán egy szárnyaló. Seth mellém is jött és mérges tekintettel nézte a váratlan ismeretlent.
- Elértétek a területünk határát! Mi akartok ti itt? Feleljetek! - kiáltott le a szárnyát csapkodó lény.
Egy helyben volt. Hiszen ő egy szárnyaló, a lábaimat kivettem a nyereg vezetőszárából és lendületet vettem a repüléshez.
- Ne menj Zindlora, veszélyes is lehet. - szólalt meg Seth miközben megragadta a kezem
- Ő az én fajom, tudom mit csinálok. - közben kiszabadítottam a kezem. Nem láttam teljesen jól hiszen a lény háta mögül jött a fény. Felrepültem egészen addig, hogy egy magasságban legyek vele. Akkor láttam meg az arcát. Ő nem szárnyaló. Neki olyan az arca mint azoknak a hírvivő madaraknak, csontorra van és szigorú tekintete.
- Te nem vagy...
- Szárnyaló? Nem. Nem vagyok az. Te viszont igen. A fajod miatt vitték el a családom! - végül már kiabált rám.
Egy nagyot csapott a szárnyival és nagy erővel kilökte magát az én irányomba. Az oldalához nyúlt ,két kést rántott elő, a kezeit kereszte tette és a földre zuhantunk. A földön feküdtem, ő pedig a szárnyaival szorította le a kezeimet és a szárnyaimat. A késeket a torkomnak feszítette. Éreztem, hogy milyen hevesen ver a szívem, pár pillanattal ezelőtt még azt hittem, hogy fajombelivel találkozok, mostmeg meg akarnak ölni a fajtám miatt.
- Az emberek miattad jöttek ide és vittek el minden harcképtelent. A családom is közte volt! A kislányom is! Még csak két esztendős volt! Te és a fajod miatt, szárnyalókat akartak, de őket vitték el!
Felemelte a kezét és a kést megfordította a kezében, azt a feje fölé emelte és a szemeivel megcélozta a mellkasom. Le akar szúrni, valamit tennem kell! Mozgolódni kezdtem, nem tudok kiszabadulni. Már megrándult az izma hogy lecsapjon, amikor hirtelen egy nagy árnyék tűnt fel mögötte. Egy nagy mancs elkapta az egyik vállát majd elrántotta rólam. Majd elhajította a tiltakozóan vonagló idegent. Taiki az, hála az Isteneknek. Hol késlekedett eddig? Mindegy is, az a lényeg, hogy most itt van. Seth is ide ért, először hozzám fordult, hogy semmi bajom nem esett-e. A nyakamat megvágta, de csak egy apró karcolás. Odafordult a támadóhoz.
- Miért tetted ezt? Tán megőrültél? - kiáltott rá Seth.
Az ismeretlen alak a fejét fájlalva felállt. Rámpillantott csalódott tekintettel majd Seth elé állt, hogy őt nézze.
- Én... én nem... nem akartam...
- Majdnem megölted! Majdnem megölted Zindlorát. - amikor kimondta a nevem elhalkult a hangja.
Hátranézett rám, én meg odamentem mögé, de úgy, hogy lássam is a lényt. Taiki közben hozott a még vérző nyakamra foszfor mohát, az jó a fertőzés ellen.
- Nem... nem én... irányítottam a tetteim... amikor megláttam... az arcát elhomályosult a látásom és nem önmagam voltam....
- Ó és ennek higgyek is? Srovixa bölcs küldött minket! Nektek. Segíteni! - Seth idegesen mutogatott rá - Erre... meg akarod ölni a segítséget... Én és a csapatom az életünket kockáztatva jövünk ide, sőt én még meg.... Zindlora mentett meg minket.
- Én vagyok Gikozo, Fagyföld őre. Meg... megmutatom Fagyföld vezetőjét. - lerázta a szárnyáról a havat és némán elindult a falu fele.
Taikivel visszamentünk a csapathoz, míg Seth szólt Gikozonak, hogy várjon. Ahogy odaértünk hozzájuk láttam hogy Seth kicsit nyugodtabban beszél vele valamiről. Mielőtt odaértünk volna abbahagyták és felém fordult Seth.
- Két napja, amikor elindultunk, akkor voltak itt az emberek. Van egy táboruk innen nem messze, nem tudják megtámadni hiszen a falujuknak nincsenek katonáik, négy őrszem van csak. - mondta ezt úgy hogy a csapata is hallja - Most induljunk, vagy először ehez a vezetőhöz menjük? - hajolt oda hozzám és Taikihoz.
- A vezetőhöz, legalább megtudjuk mi történt itt pontosan. - válaszolt Taiki
A csapatnak szólt, hogy letáborozhatnak. Mi hárman követtük Gikozot. A többinél nagyobb ház elé kanyarodtunk be. Szerintem ez a vezetőé. Fura volt a falu, a völgyön kívül mindenhol hóval fedett volt. Itt meg nincs is hideg, még növények is vannak, gyönyörű zöld minden. Néhány házból idefele a kíváncsiskodók ki néztek, de senkisem mert kijönni. A ház lépcsőjéhez értünk. Gikozo a lépcső alján megáll és mutatta, hogy menjünk. Seth és én felmegyünk a lépcsőn, Taiki maradni akart Gikozoval.
Mielőtt benyitottunk volna Seth felém fordult és én is így tettem.
- Ne bízz itt senkiben, gyanús, hogy a falu ilyen nyugodt miközben nem messze van az emberek tábora.
Bólintottam, hisz igaza van. Ilyen közel van a veszély és senki nem tesz semmit. Seth felemelte az egyik kezét és az arcomhoz érintette, én odahajtottam a fejem. Elmosolyodtunk mind a ketten.
- El sem mondhatom milyen hálás vagyok azért, amit tettél. - már megint vörösödik a feje.
- Te is megtetted. - mondtam miközben megfogtam az arcomat simogató kezét - Menjünk, nehogy elkéssünk valahonnan - eközben ránéztem az előttünk lévő ajtóra. Nem jött ki fény az ajtó deszkái közül. Ha van benn valaki, akkor miért van ott ilyen sötét? Seth kinyitotta az ajtót, először semmitsem láttam amikor beértem, nem szokott hozzá a szemem a hirtelen sötétséghez. Seth jobb kezét fogtam meg, így biztonságban éreztem magam. Ő valamiért határozottan haladt előre.
- Itt nincs senki. - türelmetlenkedett Seth
- Biztodan itt van a vezető, érzem, hogy van itt valaki velünk. - ahogy kimondtam az ajtó becsapódott mögöttünk.
Egy dobbanást kihagyhatott a szívem, némán megfordultam.
- Mit látsz? - kérdezte Seth. Ő meg se fordult
- Senkit. Nem áll itt senkisem. - válaszoltam. Már jól láttam a körülöttem lévő dolgokat, de az ajtónál senki sincs.
Visszafordultam Seth fele. Ránéztem az arcára és ő mereven bámult előre. Abba az irányba néztem és megláttam egy alakot. Seth mintha mérges lenne, mélyen lélegzett. Az alak eléggé rejtélyes. Egy korona van a fején, hegyes végei vannak, olyan fenyegetően hegyesek. Fehér haja van és rövid szakálla. A szemei szürkék, mintha vak lenne, de nem úgy néz ki mintha ebben szenvedne. Egy előkelőhöz illő ruha van rajta, persze nem királyi, hanem olyan, ami tiszteletet követel a hordozója iránt.
- A királyotok előtt térdre sem rogytok? - kérdezte felháborodottan - Miért zavarjátok fontos királyi teendőim?
- Uram, - szólalt meg először Seth - a népén jöttünk segíteni.
- A népemen? Ugyan miért? Nem vagyunk mi bajban.- adta válaszul a vezető
Seth elindult felé, éreztem a belőle kiáradó haragját és dühét. Odaálltam mellé és megfogtam a mellkasát.
- Seth. - szóltam rá, de meg sem hallotta - Seth, figyelj rám. - nagy nehezen rám nézett - Nem érdemes ezt tenned. - Seth bólintottmajd próbálta lenyugtatni magát.
Hihetetlen, hogy vezetőként nem tesz semmit. A faluja rettegve nézett minket. Két napja még az emberek itt voltak, a fajtámat keresve. Úgy csinál, mintha nem is tudna a történtekről. Gikozo családját is elvitték. Ártatlanokat. Ezen felbátorodva határozottan ránéztem a vezetőre, a kezemet levettem Seth mellkasáról és a vezető fele fordultam.
Nem értem miért állítottam le Sethet ha én most ráförmedek. Lehet ha ő esik neki akkor csúnya vége lesz.
- Nem tudod mi történt a faludban? Ártatlanokat hurcoltak el, emberek! - széttártam a szárnyaim és lassú lépésekkel közeledtem hozzá - Úgy teszel mintha semmi nem történt volna két napja, itt ücsörögsz a sötétben és nem teszel semmit! - szinte már kiabálva mondtam ezt
Sethet láttam átbújni a szányam alatt, beállt elém és megfogta a vállaim.
- Zindlora, te mondtad, hogy nem érdemes. Biztosan megbolondult vagy valami történt vele. - a második mondatát már szinte suttogta.
Megérintette az arcom, hogy rá nézzek. Belenéztem a szemeibe majd visszanéztem a vezetőre. Rettegve ült le a székébe. A szárnyaimat visszahúztam. Lenéztem majd az ajtó fele fordultam és kimentem.
Seth jött utánnam.
- Nem hiszem el, hogy ez a vezetőjük. Nem csinál semmit. - mondtam miután kiléptem az ajtón
Gikozo és Taiki értetlen arccal néztek ránk, éppen valami másról beszélhettek.
- Zindlora, igazad van, de ő a vezető attól még. Tudom, hogy szívesen neki estél volna, de te magad mondtad, hogy nincs értelme.
- Tudom Seth, de azzal nem véd meg senkit, ha csak ott ül. Ártatlanokat bántottak, mert a fajomat keresték. Lehet engem is simán elvittek volna.
- Azért annyira simán nem, én biztosan tettem volna ellene és biztosan Taiki meg a csapat is. Azok után ami történt.
- Zindlora nem láttalak még ilyennek, mi történt? - kérdezte Taiki, Sethel lesétáltunk a lépcsőn e közben
- A vezető, régen másabb volt. Aktívan védte és támogatta a falut. Valamiért megváltozott, szinte egyik napról a másikra. Azután mindig királynak hivattatja magát. - Gikozo próbálta magyarázni nekünk
- Szóval bennt nem úgy viselkedett mint egy igazi vezető? - kérdezte végül Taiki
- Közel nem. Úgy mint egy sötétben megbúvó hatalom éhes ember. - válaszolt Seth
Ember. Csengett a fejemben ez a szó. Nem láttam rajta semmi természetfelettit. Nem nézett ki úgy mint egy varázslény. Viszont éreztem rajta, hogy nem ember.
- Éjjel indulunk az emberekhez, nem tárgyalok a semmit vezetővel. - az utolsó szót gúnyosan mondta már.
Mind elindultunk a táborba. A katonák ettek, beszéltek, a tűz mellett üldögéltek. Nyugodt minden. Seth és Taiki is érdeklődtek a sátraik után. Legyintett felém miután elmondták neki. Követtem őt, nem volt túlságosan messze. A völgyben lévő erdős részen belül voltunk, a fák között. Sűrű volt a lombjuk, alig engedtek be fényt.
A sátrunkhoz értünk és még csak most lett kész. Seth is és én is megköszöntük. Miközben elhaladtam mellettük láttam ahogy leesik nekik, hogy egy sátorban vagyunk. Eléggé zavarodott, kiakadt, meglepődött és csalódott fejet vágtak. Valamit sugdolóztak, Seth meg is állt. Én mentem tovább és a sátor bejáratánál fordultam csak vissza. Nem láttam csak hallottam őket.
- Fiúk. - hallom, hogy megfordul Seth - Ő a mi védelmünk alatt ál, de attól még az én eventusom.- a katonái elmentek.
Én gyorsan elmentem a bejárattól, Seth még ott áll, de már hallom, hogy közeledik. Belép a sátorba én háttal vagyok neki, próbálok valami ehetőt találni.
- Seth. - érzem amint rámnéz - Mit jelent az eventus?
- Te hallgatóztál? - közelebb jön és leül az enyik székre mellém.
- Hát elég nagy ittbennt a csend szóval nem nagyon kellett megerőltetnem magam. Amúgy is tudod, hogy milyen kíváncsi vagyok. - ránéztem és láttam, hogy végig csodálattal vigyorgott rám
Én is elmosolyodtam majd visszafordultam, hogy tovább keressek. Pár perc néma csend után sóhajtott és felállt a székről.
- Több ezer éve kihalt nyelv egyik szava. Eventus....azt jelenti, hogy végzet.
Az utolsó szavára hirtelen abbahagytam a pakolást és keresést. Mosolyogva ránéztem. Ő odajött hozzám és megfogta a kezeim. Az arcomat a vállához döntöttem.
- Nem vagyok a végzeted, az kicsit erős kifejezés. - az
arcom biztosan tiszta vörös lehet. A kezeimet kiszabadítottam az ő kezeiből és átkaroltam. Néhány pillanat múlva az ő kezei is átölelték a derekamat. Még talán sosem voltam ilyen nyugodt és ilyen boldog egyszerre. Amióta Sethel találkoztam minden megváltozott, teljesen új lényekkel találkozok, segítenek másokon. Van erőm, amivel gyógyítok, ezzel mentettem meg őt is. A farmon mindig minden nap ugyanolyan volt, el voltunk zárva a sötét valóságtól, hogy a varázslényeket nyomorba lökik és fegyverekkel kényszerítik az emberek őket. Úgy érzem ennek így kellett lennie, hogy meglőjjenek és Seth megmentsen. Ha ez mind nem történik meg, akkor a varázslényeket pusztító embereknek termeljük továbbra is az ételt. Apukámat is ezért vitték el? Már akkor tudhatta mindezt?
Pár perc néma csendben való álldogálás után Seth elengedte a derekamat én meg felemeltem a fejem és mélyen a szemeibe néztem. Csillognak azok a gyönyörű szemei. Lehunyom az enyémet és közelebb hajolok az arcához. Az ajkjait hozzáérinti az enyémhez, ezzel végig borzongatva az egész testem. A jobb lezével megŕinti az arcomat majd eltávolodik. Pislogok párat, próbálom felfogni, hogy mit is érzek és hogy ő mit érezhet. Örömtől ragyognak a szemei, elmondhatatlanul boldog. Rámosolygok majd újra megölelem. Nem értem miért tetszik ennyire ha megölelem, eddig nem voltam olyan ölelés szerető típus.
- Pihenjünk, pár óra és megyünk a táborba. - szólalt meg újra komor hangon.
Most mintha csalódott is lenne, hallom a hangjából. Bólintottam majd bementem az én ágyamhoz és átöltöztem. El is felejtettem behúzni a függönyt, egy fél pillantásra észre is vettem, hogy Seth engem bámul. Szegény elveszett, csak bámult némát, de amikor ő is észrevette gyorsan el is fordult. Bement az ő ágyához és lehuppant. Felvettem a másik ruhámat és lefeküdtem az ágyamba. Seth várhatta, hogy átmenjek mert hallottam felőle egy nagy sóhajtást. Mosolyogtam egyet majd felkeltem és átsétáltam hozzá. A fal fele van fordulva, nekem háttal. Befeküdtem mögé és átkaroltam, a fejét megemelte majd odafordult hozzám. Odabújtam majd így szóltam:
- Ne is gondolj arra, hogy egyedül alszok.
Elnevette magát majd megcsókolta a homlokom.