Zindlora Keyris - A Szárnyaló

Második fejezet - Frig és a farkas

Pár éve új fajok jöttek a környékre, akik eddig itt voltak velünk úgy gondolják, hogy a birodalom tervez valamit. Anyukám sérülése miatt nyitottabbak, de óvatosabbak is lettünk. Nem tudtunk nagyon megbízni másokban csak egymásban. Lettek újbarátaim, akik segítettek a farmon, többet tudtunk termelni és a birodalom engedélyével el adhattuk az aranyderengőt, nagyon jó volt a minősége, így másokhoz képest több érmét kaptunk, meg a birodalmi engedély miatt is nagyobb volt az érdeklődés.
Anyukám mindig otthon volt, én és néhány barátom jártuk a piacokat a terménnyel. Ma reggel én megyek Friggel, aki nem szárnyaló, mint én. Ő egy igmur, teljesen fekete a bőre, hosszú hegyes, szinte lándzsa végű farka van, a fején sörény van és két hegyes szarv ja és ragyogó zöld színüek a szemei. Ő első pillantásra meg tudja mondani egy lényről, hogy megbízható-e vagy sem. Bennem megbízik és ez megnyugtat engem. Egy idősek vagyunk, ezért mondja anyukám, hogy ezért értjük meg egymást. Ő mindig ott van ha segítség kell nekem, amióta apámat elvitték ő volt az első, aki segített rajtam. Kedves, gondoskodó, védelmező.
Amikor kikeltem az ágyamból egyből Frigre gondoltam: Ő már felkelt? Vagy még mindig alszik? Vagy talán itt van már? Amíg felöltöztem addig azon rágodtam, hogy melyik piacra menjünk. Most van a legtöbb termény betakarításának az ideje így rengetegen lesznek. A folyón túlra gondoltam, ott mindig jól szokott sikerülni az eladás. Itt a szobák ajtaja helyett lógók vannak, én magamnak csináltam, az elhullatott tollaimból csináltam, felűlről lefele egyre kisebbek. Kiléptem az ajtómon és megpillantottam anyukám, amint iszogat valamit.
- Mi finom az, anyukám? - kérdeztem
- Jó reggelt álomszuszék. Germ virág tea, drágám. - Tudja,hogy az a kedvencem, és láttam is az arcán egy enyhe mosolyt. Már nyújtotta az enyémet is, éppen fordultam el, hogy kiüljek a ház elé, amikor belépett Frig, kezében egy csokor virággal és egy széles mosollyal. Meglepetten néztem rá, majd letettem a teámat és átöleltem.
- Szép reggelt Frig! - éreztem a meglepettségét, majd ő is átölelt és azt súgta a fülembe:
- A kedvencedet hoztam.
Vigyorogva elengedtem őt és láttam, hogy egy csokor tűzvirágot szorngat. Hátranéztem anyukámra aki erre elkapta a fejét, nehogy zavarba jöjjünk. Átvettem a növényeket és anyukámnak adtam, hogy viselje gondjukat, amíg távol leszünk. Kimentünk ketten a ház elé.
- Nos hova szeretnél menni? Melyik piac a döntésed? A folyón túl vagy a síkságon? - kérdezte miközben elindultunk az istálló fele.
- Hát még nem döntöttem, - mondtam miközben magam elé néztem. - de a folyón túl lenne szerintem most a legjobb.
Vigyorgott, láttam a szemem sarkából. Tudta, hogy oda szeretek menni. Ott nyugodt minden és ott elfogadják a fajokat. A síkság már nehezebb, ott nem bíznak meg az emberfajúak bennünk, az közelebb van a birodalom városához. Odaértünk az istálló ajtajához, amikor Frig megfogta a jobb karomat és behúzott az épületbe. Odanyomott a falhoz és mélyen a szemeimbe nézett. Csak úgy izzotak a zöld színű szemei. Elvesztem bennük. Megsimogatta az arcom a jobb kezével míg a ballal a derekamat fogta. A szárnyaimmal kört csináltam magunk körül, nem mintha meglátna valaki, de így sokkal közelebbnek éreztem őt. Pár másodpercig egymást néztük majd lehunytam a szemeim és ő egy puszit nyomott a homlokomra. Beleborzondtam, még a szárnyimat is megráztam. Ezt ő észre is vette és enyhe kuncogást hallottam tőle, majd én is elkezdtem.
- Most mi az? Tudod milyen vagyok. Ritkán vagyok szeretve. - mondtam.
- Na ezen akkor változtatunk! - mondta már kicsit komolyabb hangon.
Közben eszembe jutott, hogy dolgunk is lenne, a termény nem adja el magát!
- Indulnunk kéne, anyukám mérges lesz tudod.
Némán felpakoltuk a derengőt majd elindultunk, ahogy elmentünk a ház előtt, láttam anyukámat, ahogy integet nekünk. Én dobtam neki egy puszit és intettem neki, míg Frig hajtotta Szuront és Huggot. Átértünk a folyón és már ott is volt a kis város. Már távolról lehetett hallani a zaját. A csendes kikötőjét elhagyva, megérkeztünk a piacra. Frig megállította a krelleket, Szuront és Huggot. Lepakoltuk a termés egy részét és jelentkeztünk a birodlami ellenőrzőnél, hogy áruljuk a felesleges terményt. Amint vissza értünk már érdeklődtek a derengő után. Sokat eladtunk, délutánra majdnem el is fogyott. Kezdtem éhes lenni, megkérdeztem Frigget, hogy ő nem e kér valamit de ő nemet mondott. Szóltam neki, hogy keresek egy helyet ahol ehetek aztán jövök vissza. Ismertem jól a helyet, volt egy ismerősünk, aki fogadót vezetett, ő sokszor adott nekünk nem ember fajúaknak ételt. Amikor odaértem ott állt az ajtóban.
- Sajnálom most nem tudlak kiszolgálni. Katonák vannak bennt a fogadóban, ha meglátnak itt engem elvisznek. - mondta teljes csalódottsággal az arcán
- Oh.. hát akkor keresek másik helyet, így is elég sokat kockáztatsz azzal, hogy ételt adsz. Nem akarlak nagyobb veszélybe sodorni. - mondtam teljes megértéssel, majd elfordultam és elindultam, hátha találok valakit aki ki tud szolgálni. Egy kis utcába fordultam, a végén láttam egy fogadó tábláját lógni, célbavettem majd elindultam. Hirtelen megtorpantam, mert három katona lépett ki a fogadó ajtaján és mind felém nézett. Összehúztam a szárnyaim nehogy feltünjön nekik a másfajúságom, ruhának álcázva azt, hiszen már felsötét volt. Hátat fordítottam és elindultam. Hallottam, ahogy rólam beszélnek. Egyre gyorsabban lépdeltem, de nem elég gyorsan elfordultam az egy utcába de egy zsákutca volt. Visszafordultam és már késő volt. A katonák ott voltak.
- Ó milyen aranyos leány. A friss húst mindenki szereti. - mondta az egyik
- De attól a csinos ruhától meg kell válnod sajnos. - tette hozzá a másik. Ekkor jöttem rá, hogy ők elhitték a tervem, a szárnyamra tényleg azt hiszik, hogy ruha.
- Gyere ide szépségem, nem bánt senkise téged.
Ekkor hirtelen szétnyitottam a szárnyaim és mind a három hátralépett. Ketten kardot rántottak. Én nem tudtam mit tegyek, talán rosz ötlet volt ez. Elindultak felém, egyre közelebb értek. El repülni nem akartam, mert nem akartam úgy végezni, mint anyukám akkor. Egyre hátráltam, kezdtem elfogadni hogy végem. Egszerre egy oriási fekete farkas jelent meg az utca túlvégében, vicsorgot és morgott a katonákra, vagy talán rám. Elindult az egyik fele, ráugrott. Megharapta hátul a nyakát. Az ember összerogyott és visítva elvérzett, a többi ilyedtében elfordult tőlem és a farkasra kiabáltak, hogy tünjön el. Az csak vicsorgott tovább. Megindult, mintha zuhanó repülésbe kezdett volna, olyan gyors volt. Az egyik lábát kapta el, annak nem volt kardja. Az a puszta kezével ütötte a lény hátát. A másik emberfajú elindult a farkas felé. Az éles pengéjén megvillant a Hold fénye. Közbe akartam lépni. Eszembe jutott amiket Frig tanított, ha bántanátak engem. Kilőttem magam a szárnyaim segítségével, a jobb kezemet és szárnyamat az arcom elé raktam, hogy el tudjam lökni a birodalmit. Belecsapótam az oldalába, ordítva esett össze, eldobta a kardját esés közben, felállt és elfutott. Győzelmemet vigyorgással ünnepelve eszembe jutott a farkas. Oda pillantottam ő éppen akkor végzett az utolsóval. Akkor engedte el annak nyakát és nézett rám. A vicsorgása és haragja eltűnt. Megnyugodott majd elindult felém, miközben én éreztem ahogy egyre jobban gyengülök és remegek. A testemre néztem és egy nyilvesszőt láttam az oldalamba fúródva. Éreztem hogy ég a testem, de egyre jobban fáztam az elvesztett vér miatt. Sötétség lett. A hideg földet éreztem. Majd az is megszűnt.